Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Helytörténet
2021. december 17.
Baszler_Nandor_cipo_kicsi.jpg
A II. kerület sportarchívumának bővítéséhez továbbra is várják a tárgyakat, fotókat, írásokat.

2021. december 1.
Latkep_1840es_evek_kicsi.jpg
Ha az ember Buda valamelyik magaslatán áll, olykor elmerenghet azon, milyen lehetett az elé terülő látvány századokkal ezelőtt.

2021. november 14.
napraforgo_utca_informacios_tabla_kicsi.jpg
Felavatták a Napraforgó utcai kislakásos mintatelepet bemutató információs üvegtáblát.

2021. október 30.
regi_temeto_kicsi.jpg
A Szilágy Erzsébet fasor mentén több mint száz évig működött az úgynevezett vízivárosi temető.

2021. október 22.
Endrodi_utca_38_40_kicsi.jpg
Legalább 85 évet kell visszautaznunk az időben, hogy megtudjuk, miért alapított kutatólabort az újpesti Chinoin éppen Törökvészen, és hogy ebben milyen szerepe volt dr. Szejtli Józsefnek. A nyomok két régi csengőtől indulnak.

2021. október 20.
nemet_egyseg_napja_kicsi.jpg
A II. kerületi németség is megemlékezett október 3-án Németország nemzeti ünnepéről, a német egység napjáról. A berlini fal lebontása egyben a hazai németség és a II. világháború után kitelepített németek újraegyesítését is jelentette.

2021. szeptember 28.
Mechwart liget BP100 2021 kozep
A Budapest100 rendezvény keretében szeptember 12-én az érdeklődők a polgármesteri hivatal épületébe és az alatta húzódó légoltalmi pincerendszerbe is bepillanthattak.

2021. szeptember 5.
villa
Stephan Ervin füleki földbirtokosnak Budán, a Rézmáli dűlőben is feküdt tizenegy, valaha művelt szőlőstelke, melyek közül az Apostol utca 20. szám alattit 18 500 koronáért adta el dr. Lóránt Izsó ügyvédnek.

2021. augusztus 14.
vllas
Az egyemeletes, modern stílusú, magas tetős villa rajzait Tauszig Béla és Róth Zsigmond okleveles építészmérnökök tervezőirodája készítette.

2021. július 16.
orvos
A Semmelweis-nap alkalmából az első, hazai egyetemen végzett orvosnőre, dr. Stein­berger Saroltára emlékezünk, aki egykor Pesthidegkúton lelt otthonra.

Előző10 / 32Következő