Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Helytörténet
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Elbúcsúztatták a Klebelsberg-díjas helytörténészt

2022. augusztus 18.

Solymáron helyezték örök nyugalomra dr. Czaga Viktória történészt, helytörténészt.

A június 16-án 71 éves korában elhunyt dr. Czaga Viktória Klebelsberg-díjas levéltárost, történészt, helytörténészt, akit a II. Kerületi Önkormányzat saját halottjának tekintett, július 8-án helyezték örök nyugalomra a solymári temetőben. Ravatalánál Őrsi Gergely polgármester azt mondta, hogy ő volt az, aki Hidegkút közösségét a múlt megismertetésén keresztül építette. – Képtelenség róla múlt időben beszélni, a munkát, amit elkezdett abbahagyni nem, csak folytatni lehet.

Búcsúbeszédében dr. Sipos András, Budapest Főváros Levéltárának főosztályvezetője úgy emlékezett rá, mint aki mindig a fősodorból kiszorulók szemszögéből ábrázolta a történelmet. A Pesthidegkúti Német Ház Alapítvány nevében Küller András búcsúzott, mint mondta, Czaga Viktória minden fontos munkája megtalálható a Hidegkúti Históriák honlapon, amit harminc év alatt elültetett, az a mag kikelt. Szöllősi Ferenc, a Budapesti Városvédő Egyesület elnökségi tagja, a Város- és Faluvédő Alapítvány kuratóriumának elnöke arról beszélt, hogy Czaga Viktória olyan ember volt, aki érdemtelenül nem dicsért, de a munkát elismerte. Korán elveszítette a férjét, gyermeke nem született, nyugdíjas éveit édesanyja ápolása mellett a kutatásnak szentelte. Wenzon Gusztáv a Pesthidegkúti Helytörténeti Kör képviselőjeként azt mondta, hogy mikor Czaga Viktória Toperczer Oszkártól átvette a marsallbotot, a helytörténeti kör nyitott a fiatalok, az iskolások felé, és hogy ő volt a hidegkútiak belső mozgató ereje.

Az urnát a lélekharang hangja mellett kísérték a sírhoz, ahol Latinovits Zoltán előadásában szólalt meg Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd című verse, majd az Il silenziót játszották tiszteletére trombitán, végül a német dalkör búcsúzott a tragikus hirtelenséggel elhunyt helytörténésztől, Hidegkút legjobb ismerőjétől.