Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Helytörténet
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Az 56-os busz története

2022. december 13.

A Moszkva (ma Széll Kálmán) tér és a Hűvösvölgy között 56-os jelzéssel 1952-ben indult autóbusz, de a Hűvösvölgybe korábban is jártak már buszok.

Például 1948-ban nyári vasárnapokon a Budapesti Autóbusz Részvénytársaság (BART) indított az akkori Széll Kálmán térről gyorsjáratokat. Innen korábban 23-as jelzéssel is közlekedtek járatok Hűvösvölgybe és azon túl Máriaremetére és Pesthidegkútra – körforgalmi járatban. A hűvösvölgyi buszok hosszú időn át azért voltak életképesek a majdnem párhuzamos villamosjárat ellenére, mert utóbbi – főleg vasárnaponként – nehezen bírta az igénybevételt, a belső végállomáson alig lehetett rá feljutni. Így aki kényelmesebben, és főleg a hosszú várakozást elkerülve akart kijutni, a drágább viteldíjú buszt választotta.

Felújított IK-620-as busz nosztalgiajáratban várja az indulást a Hűvösvölgy felé

Vasárnap délutánonként és estefelé a Hűvösvölgyben ugyanez a választási lehetőség adódott, pedig a villamost ilyenkor 8-12 darab, Újpestről áthozott szerelvénnyel segítették ki. Azonban a hűvösvölgyi busz nemcsak a kirándulóforgalomban és a nyári időszakban lett népszerű, hanem azért, mert a mindinkább kiépülő kertvárosokban és a környék egyre növekvő településein élőknek gyors kapcsolatot jelentett akár a pesti belvárossal is. Belső végállomását ugyanis Pestre, a József Nádor térre helyezték át, így hosszabbítva meg az 56-os busz útvonalát. 156-os jelzéssel 1959. június 8-án indult az alapjárattal megegyező útvonalon a gyorsjárat, sőt egy ideig a Moszkva tér és Hűvösvölgy között 56A jelzéssel kisegítő betétjáratot is indítottak. Azonban Hűvösvölgyben kettéosztották a buszok végállomását, az 56-os járatcsalád kocsijai az Ady Endre utcáig jártak, míg a kifelé közlekedők az 1961 körül átadott új, íves végállomásról indultak, amit a villamossal szemben, a Balázs vendéglő oldalában alakítottak ki. Lényeges változás a 2-es metró Budára való áthozatalával állt be: 1973. február 14-én megszüntették a 156-os buszt, helyette a Moszkva tér és Hűvösvölgy között közlekedett az 56-os alapjárat és az expresszjárattá előlépő 156E, amely útközben lényegében sehol sem állt meg.

A hűvösvölgyi villamospálya korszerűsítésével 1999-ben végeztek, ekkor adták át a közös villamos- és buszpályaudvart is. A párhuzamos autóbusz megszüntetése ellen eleinte nagy volt a tiltakozás, de a villamos hozta a tőle elvárt szállítást mind sebességben, mind kapacitásban. Az egykori 56-os buszt felső szakaszán – ahol kissé eltért a villamos nyomvonalától – a 29-es és kis részben a 129-es pótolja a Kelemen László utca és Hűvösvölgy között, de a többi szakaszon is maradt párhuzamosan járó busz. Éjszaka a 956-os busz látja el a forgalmat.      

Kertész Z István