A máriaremetei kegykép és a hidegkúti Thalwieser család

Az 1991-től bazilika státusszal (basilica minor) bíró máriaremetei kegytemplom és kegyhely eredettörténete szorosan összefonódik Catharina Thalwiser nevével. A körülötte kialakult monda több változatban is fennmaradt, éppen ezért itt az ideje a dokumentumokat vallatni és felderíteni a történetek valós magját, hiszen Hidegkút, majd Pesthidegkút lakosai kultúrájának, hitéletének mind a mai napig megkerülhetetlen része a kegyképet őrző kicsi templomból kinőtt máriaremetei Kisboldogasszony-bazilika.

A Duna forrásvidékén, a svájci határtól alig húsz kilométerre fekvő Donaueschingenben született és tizenöt évesen a schwarzwaldi Hausen vor Waldéból érkezett családjával Hidegkútra, és hozta magával a Maria Einsiedeln-i kegyképet Catharina Thalwiser – áll  Hans Kröninger könyvében, A pesthidegkúti németség története címűben (Mosbach, 1999).
Lássuk, mire utalnak a dokumentumok.

A fára akasztott kegykép

Az 1736-tól már Hidegkúton vezetett anyakönyvek közül a halotti anyakönyv szerint Catharina Linsenboltz, sz. Thalwiser 1800-ban hunyt el 75 évesen. Ca­th­a­rina tehát 1725-ben látta meg a napvilágot német földön, s 1740-ben érkezett szüleivel Hidegkútra. Tegyük föl a kérdést, miért éppen Hidegkútra? A választ a korabeli összeírások tartalmazzák: az 1736. évi jobbágyösszeírás már feltüntet egy Thalviesert Hidegkúton, Christianus féltelkes, a Kincstárnak adózó jobbágyot. Feltehetően az ő boldogulása bátorította a Thalwisereket, így Catharina szüleit is az útra. Az 1745. évi összeírásban Christianus mellett már feltűnik Martin Thalwiser, 1752-ben pedig az egy-egy jobbágytelken gazdálkodó Johannes, valamint Joseph, Catharina apja.
1746 és 1750 között nem készült összeírás a telepesekről, ezért a család Hidegkútra érkezésének időpontját pontosan nem tudjuk meghatározni, csak elhelyezni e két dátum közé, annál is inkább, mert Catharina, a hidegkúti telepes, Joseph Thalwisernek és Barbarának törvényes gyermeke 1751. január 19-én lépett házasságra a kegyes emlékezetű egykori telepes, Martin Linsenbolz és Catharina törvényes fiával, Johann Georgiusszal.
A Linsenboltzokat, Michaelt és Miksát az 1728. évi összeírás tünteti fel először Hidegkúton, majd az 1736. évi: mind a ketten fél-fél jobbágytelken gazdálkodnak, Michael a Szunyogh családnak, Martin a Kincstárnak adózik. Johann Georgius Linsenboltz, Martin fia, 1720-ban született, talán Hidegkúton, talán nem: 1715 és 1728 között sem készült név szerinti összeírás Hidegkút telepeseiről.

Az ifjú házaspár az 1752. évi összeírásban, majd az 1758. éviben is szerepel, ekkor Péterffy János földesúr jobbágyai.
Catharina és Georgius házasságát a leírásokból az utókor boldognak tudja, mert annak szeretné hinni (lásd a Wikipédián a templom történetét). Az anyakönyvi bejegyzések szerint azonban a gyermekáldást illetően igen szomorú képet mutat a valóság: az első, a második gyermekük (Éva 1751, Éva 1752) csecsemőként halt meg, majd két, névtelen, tehát meg sem keresztelt, baba (1753, 1754) következett. Az 1758-ban született kislány, szintén Éva – vajon, miért ragaszkodtak a szülők e névhez? – mindössze egy órát élt, az 1759-ben született (Éva) talán még ennyit sem. Az 1762-ben világra jött kislányt már Mariának keresztelték, s ő reményt jelenthetett szüleinek. Sajnos, csak egy kurta esztendőre.
Minden bizonnyal e tragédiák sora indította a házaspárt a Maria Einsiedeln-i zarándokútra (1763), amelyről – 1816. évi adat szerint – magukkal hozták a kegykép másolatát. Talán Catharina, talán férje akasztotta egy (tölgy, kőris) fára a sikeres gyermekáldás reményében, s együtt nevezték el a helyet Maria Einsiedeln után Mária Remetének. A kegykép tehát nem a 15 éves Catharinával érkezett Hidegkútra.

A zarándokutat követően, az anyakönyv szerint 1766. július 9-én megszületett kislányuk, aki az édesanyja nevét kapta: Catharina. Rendelkezünk azonban olyan adattal is 1769-ből, hogy Christinának hívták. Ám akár egyiket, akár másikat kapta, a gyermek eltűnik a kutató szem elől. Nem tűnik fel sem a későbbi házassági vagy halotti anyakönyvben, s arra, hogy ő sem érte meg a felnőttkort, a bizonyíték az 1769-es, a családfő mellett a családtagokat is felsoroló összeírás: Georgius Linsenboltz és felesége, Catharina háztartásában csak egy szolgálót tüntet fel, gyermeket nem. Sem fiút, sem leányt. Georgius Linsenboltz és felesége, Catharina az 1789. évi összeírásban még feltűnnek. Feltehetően nem tartoztak a boldog emberek közé. Ám hitük, s hogy az általuk hozott kegykép vigaszt nyújt számos embernek, s hogy fából kicsiny kápolna is épült őrzésére, az ő bánatukra is nyújthatott némi orvosságot.
1797-ben elhunyt Georgius, Catharina három évvel élte túl férjét.

dr. Czaga Viktória helytörténész



Megújult a kegykép

Az idei engesztelő Mindszenty-zarándoklat szentmiséje után szeptember 17-én Erdő Péter bíboros, prímás megáldotta a restaurált máriaremetei kegyképet. A Keresztény Múzeum munkatársai idén nyáron kaptak megbízást a Kisboldogasszony-bazilika plébánosától, Esterházy László kanonoktól, hogy az elmúlt évtizedekben megkopott és elszennyeződött kegyképet a templombúcsú idejére újítsák fel.

A munka során teljesen rendbe tették a fa díszkeretet, illetve megújult a kegyképet közvetlenül befogadó fémkeret és a körülötte található textildekoráció is. A XVIII. századinak ismert Mária és gyermeke ábrázolás papírra készült, minden bizonnyal sokszorosító grafikai eljárással.
A képet idővel a Nagykovácsi felé vezető erdei út mentén egy fára függesztették ki, hogy imádkozhassanak előtte az arra járók. Az imameghallgatások sokasága miatt előbb fából, majd kőből építettek köré kápolnát a helyiek. A kegykép köré épült, ma is ismert nagy templomot 1899-ben szentelték fel, és azóta is búcsújárók sokasága keresi fel.    zsz