|
|
2013. június 7.
Szollás Erzsébet, a Berczik Sára Budai Táncklub tanára csaknem 150 tanítvánnyal
büszkélkedhet. Amikor megkérdeztük, mikor készíthetnénk vele riportot, azt válaszolta,
hogy gyakorlatilag bármikor mehetünk, az utolsó órája ugyanis este tízig tart.
2013. május 15.
Május első hétvégéjén a tizenkettedikesek és a tizenharmadikosok elbúcsúztak
iskolájuktól. A következő héten megkezdődtek az írásbeli érettségi vizsgák – ez
egyben
az egyetemi felvételi vizsga is.
2013. április 26.
Húsz évvel ezelőtt, 1993-ban 3 tanárral és 12 növendékkel kezdte meg a fiatalok
zenei nevelését a Kiss Zenede, ma már közel 700 diákjuk van. Április 19-én gálával
ünnepeltek.
2013. április 8.
Idén szeptember 1-jétől minden állami általános iskolában az első és az ötödik
osztályos gyermekek tanrendjének része lesz az erkölcstan vagy a hit- és erkölcstanóra.
E két tantárgy közül választhatnak a szülők.
2013. április 3.
Az évek óta nagy népszerűségnek örvendő Internet kortalanul tanfolyamra eddig
csak Hidegkúton lehetett jelentkezni – az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy
a belső kerületrészben is indít számítógépes tanfolyamot az idősebb korosztály
részére. Az érdeklődés minden várakozást felülmúlt.
2013. február 22.
A kerületünkben található tizenkét állami és hat egyházi, illetve alapítványi
oktatási intézmény mutatkozik be. Sok családban ezekben a hetekben
az egyik legfontosabb kérdés, melyik iskolát válasszák a nagy kínálatból.
2012. november 10.
Leendő elsősöknek, illetve gimnáziumba készülőknek összeállítás a kerületi iskolák
nyílt napjairól, iskolaelőkészítő foglalkozásairól.
2012. november 10.
Hetedik előadásához érkezett a II. kerületi PSZK Szülők Akadémiája elnevezésű
programsorozata. A meghívott előadó ezúttal a világ számos országában ismert és
elismert orvos-genetikus, az orvostudományok akadémiai doktora, Czeizel Endre
volt
2012. augusztus 15.
Kiválóan beszél angolul, regényt ír, nemrég elnyerte a legjobb színésznőnek járó
díjat, és még nincs tizennyolc éves. Kádár Lucz Alexandráról, a Szabó Lőrinc gimnázium
tizedikes tanulójáról, kerületünk lakójáról, még
biztosan fogunk hallani.
2012. június 27.
A Móricz Zsigmond Gimnázium sportnappal búcsúzott a tanévtől: a diákok egy Guinness
rekord létrejöttében is aktív részt vállaltak: a 84 éves
Sinka Brigitta sakkmester már tízezer fölötti szimultán játszmát játszott, de
szeretné megdönteni a férfi világrekordot is.
15 / 24
|
| |