|
Oktatás
„Játszani is engedd!”2014. április 18.
A Marczibányi Téri Művelődési Központban működő Mesecsoport egy különleges közösség, amely hét önbizalomhiánnyal küzdő nagycsoportos óvodásból áll. Két fejlesztőpedagógus véleménye arról., hogy az induló terápia hogyan segít abban, hogy a szorongó apróságok kinyíljanak. ![]() – Biztosan sokan ismernek olyan óvodást, aki az óvodai ünnepségen nemhogy szavalni, de a székéről felállni sem mer, pedig kívülről fújja az összes verset. Ilyenkor gyakori, hogy a felnőttek legyintenek, és elkönyvelik, hogy a gyerek ilyen típus, nem szeret szerepelni. Pedig kevés olyan ovist ismerek, akinek örömet szerezne az, ha nem vesz részt az ünnepen. Az ilyen jellegű szorongásnak van ellenszere, a gátakat le lehet bontani – magyarázta Zwickl Annamária, a félévente induló mesecsoport megálmodója. A népszerű terápiás módszert a Balás Eszter-féle komplex művészeti dadogóterápia ihlette tíz évvel ezelőtt. – Két gyógypedagógus vezeti a csoportokat. A fő célunk az, hogy a szorongásból adódó kommunikációs gátakat megszüntessük – mondta el a szakember. A terápia során nem ásnak le a szorongás hátterében álló okokhoz, azok felderítése
a pszichológus feladata. A csoportba általában azok kerülnek be, akiket a Pedagógiai
Szakszolgálat (PSZSZ) munkatársai az óvodában elvégzett felméréseken „kiszűrtek”,
mert teljesítményhelyzetben, idegenek előtt nem tudták megmutatni magukat. De
olyan is gyakran előfordul, hogy azok a szülők ajánlják a csoportot más szülőknek,
akiknek a gyerekei már jártak ott, így sokszoros a túljelentkezés. Sok ovisnál
még nagycsoportosan is mindennapos probléma a reggeli elválás a szülőtől, és gyakori
az is, hogy a gyerek nem meri elmondani a véleményét. Például, ha az oviban gondja
van, hallgat, mert fél szólni az óvó néniknek. A PSZSZ-ben rendszerint az ovisokkal
együtt dolgozó fejlesztőpedagógusok, logopédusok és pszichológusok ajánlják a
Mesecsoportot a szülőknek.
A 10-14 alkalomból álló terápia előtt a szülők megismerkednek a fejlesztőpedagógusokkal, és közösen célokat tűznek ki. Az első órán a gyerekek olyan – számukra biztonságot nyújtó – szabályokat fogalmaznak meg, mint hogy soha ne legyen sötét a teremben, vagy ne kiabáljon senki. Az órákon mindig van mozgásos játék, hiszen ennek a korosztálynak óriási a mozgásigénye. Ismert népdalokat, megzenésített verseket, például Kaláka-dalokat hallgatnak a gyerekek, ezenkívül kézműveskednek (vágnak, ragasztanak, rajzolnak), és mesét dramatizálnak. Bizonyos rítusok minden alkalommal megismétlődnek, az érkezés és a lezárás például minden órán ugyanúgy történik. Az utolsó órán a gyerekek a szüleikkel együtt játszanak. Ezután a szakemberek külön is leülnek a szülőkkel, és elmondják, illetve átbeszélik, hogy mit tapasztaltak. Nagy Zsuzsanna fejlesztőpedagógus szerint ez az intenzív és komplex terápia csodákra képes. Az első találkozáson sokan csak az anyukájuk ölében ülve mernek részt venni a foglalkozáson, később a szülő hátrébb teszi a széket, végül pedig sikerül elérni, hogy az ovis családtag nélkül lépjen a terembe. – Fontos az, hogy a kicsik védett környezetben, virtuális térben szereznek pozitív tapasztalatokat. Átélik az önkifejezés, a beszéd, vagy éppen a szereplés örömét. A szereplést nem szereplésként, hanem játékként élik meg. Játszani pedig minden gyerek szeret! A szakember szerint az igazi siker az, ha a csoportban átélt pozitív feszültséget a gyerekek máshol is megtapasztalják. A visszajelzések alapján a többségük – 80 százalékuk – a korábban nehéznek ítélt helyzeteket meg tudja oldani a terápiát követően. Zsuzsanna azt is elmondta, hogy sok szorongásoldó módszer létezik, és sokfajta
pedagógiai terápia alapja a mese. A Mesecsoporté például nem azonos a széles körben
ismert, Boldizsár Ildikó-féle meseterápiával. – A pedagógusok igyekeznek a kommunikációs
lehetőségek teljes tárházát felajánlani a mesecsoportos gyermeknek, hogy az érettségének,
személyiségének, aktuális állapotának megfelelően választhasson, így képes megnyílni,
feloldódni. Nem árt, ha a gyerekek többféle terápiát kipróbálnak. Ha a mesecsoportban
rájövünk, hogy egy gyermek más módszerrel jobban fejlődne, akkor azt jelezzük
a szülőknek, és a gyermeket átirányítjuk a megfelelő szakemberhez.
Mesecsoportok elérhetőségei: II. Kerületi Pedagógiai Szakszolgálat címe: 1022 Budapest, Marczibányi tér 1., tel.: 335-0716, http://2kerpszsz.hu. A Mesecsoport a Mocorgóház Képességfejlesztő-központ programja: www.mocorgohaz.hu |
|