|
|
Anyanyelvi nap a Baár–Madas Gimnáziumban
Kerekes Barnabás, a Baár–Madas Gimnázium tanára március 22-én az intézmény dísztermében
a Beszélni nehéz nyelvművelő mozgalom elindítóira, Péchy Blankára és Deme Lászlóra
emlékezett a XVII. Országos Anyanyelvi Napon.
A II. Kerületi Önkormányzat nevében Schanda Tamás, a Közoktatási, Közművelődési,
Sport- és Informatikai Bizottság elnöke köszöntötte az országos megmérettetésen
induló diákokat és felkészítő tanáraikat.
Harmincnyolc évvel ezelőtt, 1976. március 4-én hangzott fel először a Magyar
Rádióban Péchy Blanka műsorának, a Beszélni nehéznek a szignálja – Kodály Galántai
táncok című művének néhány taktusa. A hetente jelentkező tízperces adás hamar
népszerűvé vált, egyszerű példákkal és játékos feladatokkal hívták fel a figyelmet
a nyelvhelyességi hibákra, stílusbéli pongyolaságokra, és arra, hogy pontosan
fogalmazni mennyi körültekintést kíván. A műsorból – lelkes magyartanárok közreműködésével
– hamar mozgalom lett: táborokat szerveztek, versenyeket hirdettek.
A Baár–Madasban idén 17. alkalommal megtartott anyanyelvi nap 1997-ben a budapesti
Práter utcai iskolából indult, annak megszűnését követően Kerekes Barnabás tanár
úrnak köszönhetően került a II. kerületi intézménybe. Kerekes Barnabás – aki a
Katolikus Rádióban ma is szerkeszt nyelvművelő műsort Magyarul címmel – meleg
szavakkal emlékezett meg Deme László nyelvészről, aki Péchy Blankával együtt nagyon
sokat tett a nyelvművelés ügyéért.
– Péchy Blanka 1988-ban hunyt el. Végakarata az volt, amelyet Deme László is
felidézett a Kossuth Rádióban 2007. május 25-én elhangzott utolsó adás végén:
„Folytassátok!” Majd hozzátette: „ameddig lehet” – emlékezett a Beszélni nehéz című műsor 31 évére Kerekes Barnabás.
A Baár–Madas diákjainak zenei és irodalmi műsorát követően szépkiejtési, kiejtésjelölő,
helyesírási, valamint vers- és prózamondó versennyel, illetve nyelvi játékokkal
folytatódott a program. Az ország minden részéből érkeztek diákok: 13 iskola 52
tanulója mérte össze tudását a II. kerületi intézményben.
Tóth Ildikó
Eredmények
Szépkiejtési verseny:
1. Kerékgyártó Réka Kleopátra, a váci Földváry Károly iskola diákja;
Kiejtésjelölő verseny:
1. Molnár Ilona Erzsébet – a Baár–Madas Református Gimnázium tanulója;
Helyesírási verseny:
1. Rigó Nikolett, a váci Árpád Fejedelem iskola diákja, 2. Elbe Orsolya, a Baár–Madas
Református Gimnázium tanulója;
Vers- és prózamondó verseny:
1. Fabók Bíborka, a váci Árpád Fejedelem iskola diákja;
Nyelvi játékok:
1. Gémesi Boglárka, Sztebel Judit, Szőcs Nóra, a rádi II. Rákóczi Ferenc iskola
csapata.
|
| |