|
|
2017. november 6.
Pest, Buda és Óbuda egyesítéséig a pesti 512 és a budai 136 református polgár a Kálvin téri közös templomba járt, évtizedeken keresztül ez töltötte be az anyaegyház szerepét.
2017. augusztus 8.
1916-ban került a főváros kezelésébe a Torockó utca 11. számú ingatlan, melynek tulajdonosai és lakói a 20. század történelmének egyik legsötétebb korszakába csöppentek.
2017. július 6.
Június végén rekkenő volt a hőség Budapesten, a városban a forróságtól vibrált a levegő, szinte izzottak a kövek. De a Dohnányi Ernő születésének 140. évfordulójára rendezett különleges koncert résztvevői ebből alig éreztek valamit.
2017. június 2.
A Ferenc-hegyre futó Törökvész-dűlő (ma Búzavirág utca) felső részét 1940 nyarán egyedül Reichardt Gyuláné polgári leányiskolai tanár villája uralta, szemközt pedig a Budapesti Kertészeti Rt. rózsadombi telephelye volt.
2017. május 22.
A Budai Katolikus Kör 1902-ben alakult meg, egyházi elnökének Kanter Károlyt, a Budavári Palota plébánosát választották, a világi elnöki tisztséget pedig Pallavicini Ede őrgróf töltötte be.
2017. május 10.
A tavaly újranyitott Vadrózsa étterem elkötelezett a magyar szakácsművészet hagyományai iránt, de a modern konyha újításaira is nyitott. Földvári Gábor lokálpatrióta tulajdonosnak a gasztronómia mellett kerületünk is sokat jelent.
2017. május 10.
Magyar mérnöki szabadalommal sikerült megemelni és megmenteni a pusztulástól a Fő utcai Szent Flórián görögkatolikus templomot. A parókia archívumának képein megelevenednek a nyolcvan évvel ezelőtti, izgalmaktól sem mentes események.
2017. március 10.
Loebl Izor, a belgrádi születésű papírkereskedő az előző századfordulón telepedett le Budapesten, majd feleségével a Nyúl utca 10. szám alatt egy többgenerációs, „mézeskalács” stílusú nyaralót építtetett Popper Zsigmond tervei szerint.
2017. március 6.
A II. kerület posztumusz díszpolgára, Kodály Zoltán halálának ötvenedik évfordulójára emlékezünk március 6-án. Legkedvesebb alkotóhelye a Völgy utcában megbúvó kis villa volt.
2017. február 23.
Az 1956-os forradalmat követő megtorlás a pasaréti református gyülekezetet is elérte. Egy halálos áldozat és a lelkipásztorral együtt hat bebörtönzött – mindez csak a jéghegy látható csúcsa volt.
17 / 32
|
| |