|
|
2018. május 25.
Kőrössy Albert Kálmán műépítész, mint Lechner Ödön tanítványa, kezdeti neobarokk stílusát elhagyva a magyaros szecesszió egyik jeles képviselőjévé vált. A Török utca 8. szám alatti bérházat Bíró Gyula építőmesternek tervezte, aki több épületét is kivitelezte.
2018. május 25.
Nemrég olvashattak a Budai Polgárban az Ördög-árok régi (és újabb) hídjairól. Illő, hogy most a kerület másik vízfolyásáról, a Paprikás-patakról és a felette átívelő hidakról is megemlékezzünk, hisz ezek kivételes értékei a fővárosnak is.
2018. május 7.
A Nagy Lajos téren, ezt bátran kijelenthetjük, immáron generációk sora nőtt fel. De mióta van itt park? Ennek eredtünk nyomába – mostani megújulásának apropóján.
2018. május 4.
A négy Tóth fivér (Tóth Árpád hittantanár, dr. Tóth Ernő magánzó, Tóth Gábor dohánytőzsde-tulajdonos és dr. Tóth Gyula hittantanár) még az előző századfordulón kilenc egymás melletti telket örökölt a Vérhalom téren.
2018. április 3.
Előző számunkban láthattak egy archív képet Schittenhelm Ede sírjáról, amely eredetileg a Bimbó út és az Alvinci út találkozásánál egy kis kápolna mellett állt. Most annak járunk utána, hogy mi lehetett ez a kis épület az egykori szőlőhegyen, és mi lett a sorsa.
2018. március 19.
Vajon mi történhetett kerületünkben 1848. március idusán és utána, a szabadságharc hónapjai alatt? Sokunkban felmerülhet a kérdés, a válasz azonban elég egyszerű: semmi különös…
2018. február 26.
Kálmán József krisztinavárosi műszaki- és gépnagykereskedő 1918-ban házasodott össze Tauszig Ilona úrhölggyel. Mint gazdag és alaposságra törekvő ember, semmit sem bízott a véletlenre.
2018. február 5.
Nemcsak városrészünk, hanem Európa egyik ékköve a Napraforgó utcai kísérleti lakótelep, amely 1931 óta csaknem eredeti állapotában őrzi a kor modern stílusjegyeit.
2017. december 15.
Hotel Budapest néven kevesen tudnák beazonosítani, de ha azt mondjuk, a Körszálló, úgy már sokan ismerik. E kitörölhetetlenül a hatvanas évekhez kötődő budai épület idén szilveszterkor lesz éppen fél évszázados.
2017. december 1.
A rózsadombi Vérhalom Tér közel száz éve kedvelt pihenőhelye a környékbelieknek. Képösszeállításunk az 1970-es éveket idézi.
16 / 32
|
| |