Oktatás
2010. március 3.
Bolyai Utcai Óvida
A madáretetők körül ugráló, csipegető sárga csőrű feketerigók, piros dolmányos vörösbegyek, cinkék, szajkók. Az óvodát körülölelő kertben, így télen is megfigyelhetőek a természet ezen apró termetű csodái.

2010. március 2.
ovodaszenei1
Idén hatodik alkalommal rendezte meg a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneiskola az óvodások zenei fesztiválját, amelyre a főváros minden részéről érkeztek gyermekcsoportok.

2010. február 18.
Mackónap a Törökvész oviban
Régebben pálfordulás napján, január 25-én, ma gyertyaszentelő napján érdekli az embereket, kijön-e a medve a barlangjából. Aszokás gyökerei Erdélyben találhatók, de a szálak onnan is tovább vezetnek, egyenesen Jókai Mórhoz.

2010. február 18.
ubudakeszi ovi
A Budakeszi útról lekanyarodva, csendes, erdőszéli völgyben egy gyönyörűen felújított régi villa áll: a Budakeszi Úti Óvoda. Hideg téli napon látogatunk oda, a gyerekek a behavazott kertben játszanak, csúszkálnak, szaladgálnak. Csak egy kicsi lány álldogál szomorúan a vidám kavalkád közepén. Kovács Ildikó, az óvoda vezetője, ölbe veszi és megtörölgeti a könnytől maszatos arcocskát. – Emma még ..

2010. február 16.
jegyesoktatas
A jó házasságok az égben köttetnek – tartja a közmondás. Ez vélhetően csak féligazság. A házasság kötést megelőző időszakban fontos a házasulandó felek figyelmét felhívni arra, hogy életük merőben új szakaszba lép, és a „siker érdekében” nekik is akad(na!?) tennivalójuk. Fel kellene készülni.

2010. február 16.
dramaped
A Marczibányi Téri Művelődési Központ évek óta kiemelt feladatának tekinti a gyerekek művészeti nevelését, ezen belül a drámapedagógiai és színházi nevelést. Több olyan magas színvonalú programot, illetve foglalkozást kínál e témakörben, amelyen az érdeklődők egyénileg vagy iskolai osztályukkal vehetnek részt.

2010. február 16.
bm szavalo
A Baár—Madas Református Gimnáziumban minden év elején az Áprily Szavalóverseny megrendezésével emlékeznek a Magyar Kultúra Napjáról — adta hírül az iskola magyartanára, Marton Ágota Flóra.

2010. február 5.
radirpok2
Nincs új a nap alatt. Bár a tehetséggondozásról, mint a pedagógiai munka kiemelkedő részéről most újdonságként beszélnek a szakemberek, a vérbeli pedagógus ezt már sok évvel ezelőtt is gyakorolta. A Marczibányi Téri Művelődési Központ hosszú évek óta biztosít teret a legkülönbözőbb tehetségek megnyilvánulására.

2010. február 4.
budakeszi4
A Budakeszi útról lekanyarodva, csendes, erdőszéli völgyben egy gyönyörűen felújított régi villa áll: a Budakeszi Úti Óvoda. Hideg téli napon látogatunk oda, a gyerekek a behavazott kertben játszanak, csúszkálnak, szaladgálnak. Csak egy kicsi lány álldogál szomorúan a vidám kavalkád közepén

2010. február 3.
tehetseg1
Hogy ki és mit? A II. kerületi Pedagógiai Szakszolgálat a tehetséggondozást. És hogyan? Nos, pontosan erről szólt a PSZK fenti címmel tartott projektindító rendezvénye.

Előző23 / 24Következő
II_kerulet_muvesszemmel_2024_kicsi.jpg