Oktatás
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

„Ha valaki ide jár öt évig, jó lesz ránézni!”

2013. június 7.

Szollás Erzsébet, a Berczik Sára Budai Táncklub tanára csaknem 150 tanítvánnyal büszkélkedhet. Amikor megkérdeztük, mikor készíthetnénk vele riportot, azt válaszolta, hogy gyakorlatilag bármikor mehetünk, az utolsó órája ugyanis este tízig tart.

A fényképeket a felnőttek óráján készítettük, de találkoztunk és beszélgettünk gimnazistákkal, valamint a tanárnő kedvenceivel, az „öreglányokkal” is. Mindannyian óvodáskorukban kezdtek hozzá járni, és a mai napig hűségesek hozzá. Erzsébet pályája során rengeteg díjat nyert, kitüntették a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével is. A legnagyobb elismerés számára mégis az, ha a tanítványai szeretik. Nem árulunk el nagy titkot, ha elmondjuk: ebben az örömben bizony bőven van része!

 

Két olyan sportág van, ahová csak lányok járhatnak, az egyik a szinkronúszás, a másik a művészi torna. Utóbbit már óvodáskortól tanítják a Kapás utcában található Berczik Sára Budai Táncklubban. Nem tudtuk biztosan, hogy hol van a táncterem, így tétován nyitottunk be oda, ahonnan a zongora hangját hallottuk. Jó helyen jártunk, a teremben gimnazista lányok táncoltak, Szollás Erzsébet instruálta őket. Miután befejezték a táncot, két olyan lánnyal beszélgettünk, akik négyéves koruk óta járnak a tanárnőhöz.

 

Laczik Dorottya a Városmajori Gimnázium tizedikes diákja. A rendszeres mozgás az élete része, büszkén beszélt róla. – Észrevettem magamon, hogy nemcsak az órákon, hanem egyébként is jobb lett a tartásom és a mozgásom. Nagyon élvezem az alkotás folyamatát, azt, ahogy megszületik egy koreográfia. Örülök annak is, amikor színpadra állhatunk. Az idei Berczik-versenyen két gyakorlattal indult a csoportunk, az ifjúsági kategóriát megnyertük, a felnőtt kategóriában pedig második helyezést értünk el. 

Dorottya hozzátette, hogy amíg lehet – akár családanyaként is – járni fog a táncklubba.

 

Berkics Dóri művészet­történetet hallgat az ELTÉ-n, 15 éve tanítja Erzsébet. – Úgy kezdődött, hogy anyukám megkérdezte, van-e kedvem ovi után művészi tornára járni, és hát azt mondtam: „hogy a viharba ne!” Rögtön megszerettem, feltölt ez a heti kétszer 45 perc. Erzsi néni átadja nekünk a rengeteg energiát, ami sugárzik belőle. Hiába jövök nagyon álmosan, a végén úgy megyek el, hogy jó kedvem van! 

Erzsébet közben fogadta a következő, felnőttekből álló csoportját. A lányok elszaladtak átöltözni. Egyikük azonban mellettünk maradt, mert elfelejtette elhozni a fekete edzőruháját. A tanárnő időt kért, az öltözők felé szaladt, és egy perc múlva a tanítvány bordó mackónadrágjában tért vissza hozzánk. – Gyorsan cseréltünk, az a lényeg, hogy ők legyenek szépek a képen! – mondta mosolyogva, és a fülembe súgta, hogy „Imádom őket!”

Nemcsak a sportosság, hanem ez a vidám derű az, amitől annyira zavarba ejtően fiatalnak hat – az egyébként hatvanhárom éves – Erzsébet, aki elárulta: ő bizony büszke a korára, hiszen nagyon jól érzi magát a bőrében, azzal foglalkozhat, amit igazán szeret.

A lányok felsorakoztak, megszólalt a zongora, a zene ritmusára pedig egyszerre lendültek a lábak és a karok a magasba. Bemutatták a labdás koreográfiát is, ami Erzsébet találmánya. Vidám és látványos produkció volt. Amikor szünetet tartottak, a tanárnő megjegyezte, hogy a kéziszerek – a karika, a labda, a kötél, a buzogány és a szalag – mindig is a mániája voltak, ezeknek a „tudora”. 

 

Győri Anna is óvodáskorában járt először táncórán. – A hét fénypontja, amikor Erzsi nénihez jöhetek. Annyira beleszerettem a táncba, hogy magam is elkezdtem tanítani. Négyéves, sőt, még kisebb lányoknak tartok foglalkozásokat, meg akarom őket tanítani a mozgás szeretetére.

A csoportba jár egy különleges testvérpár is, akiknek az édesanyjuk már az „öreglányokhoz” tartozik. Mindhárman nagyon hasonlítanak egymásra, mint kiderült, nem csak külsőre. A tanítványok összejárnak, egymás gyerekeire vigyáznak, most éppen az egyik lány esküvőjére készülnek.

Erzsébet büszke rá, hogy a táncosai között van óvónő, orvos, üzletasszony, bíró és bankár is. – Minden gyerekemből diplomás ember lett. Ez a legjobb bizonyíték arra, hogy igenis belefér két óra edzés egy hétbe, emellett van idő tanulni! Éppen az a butaság, ha valaki ennyi időt sem szán magára, az egészségére. Aki ide jár öt évig, az úgy fog végigmenni az utcán, hogy jó ránézi – akkor is, ha nem lesz sportos ember belőle. Már csak ezért megéri az egész! Erzsébet elmesélte még, hogy a sport szeretetét a családjából hozta. Édesapja Magyarország eddigi legsikeresebb műkorcsolya versenyzője, párosban négyszeres világbajnok volt: dr. Szollás László sportorvos. Erzsébet a ritmikus gimnasztikában válogatott szintig jutott, majd Berczik Sára asszisztense lett. Ő és párja is a TF-n végzett, jelenleg mindketten az ELTE rekreációs (egészségre nevelés) szakán tanítanak. Természetesen két lánya is járt a Kapás utcába, öt unokájuk közül pedig az egyetlen kislány, Bori itt tanul a táncklubban. Erzsébet szerint a Berczik-módszer nemcsak nagyon jó szórakozás, hanem a világ egyik legjobb tartásjavító gimnasztikája. Úgy véli, ha Sári néni nem a vasfüggöny mögött él, akkor ma az egész világ ismerné a nevét!

Péter Zsuzsanna–Novák Zsófi Aliz

Fantasztikus érzés, hogy együtt táncolhatok a lányaimmal!

 

Szentivánszky Ágota és Anita – akárcsak annak idején édesanyjuk – négyévesen kezdtek művészi tornára járni. Mostanra „összenőttek”, mind a hárman a felnőtt csoport tagjai: a mama negyven, a lányok húsz éve járnak rendszeresen, hétről hétre táncórára, a mozgás és a tánc mindennapjaik elengedhetetlen része lett. Ágota reklámszervező szakmenedzserként végzett az elmúlt évben. Egyelőre aktív munkakereső, de tavaly féléven keresztül a Budai Táncklub egyik kismama-oktatóját helyettesítette. Anita óvónőnek készül, és szakdolgozata témájának azt választotta, hogy miként lehet a művészi torna elemeit az óvodai testnevelésbe beépíteni. Elképzeléseit a gyakorlatban is kipróbálta, és – legalábbis a kislányok körében – osztatlan sikert aratott. 

A lányok egybehangzó véleménye szerint ez a mozgás nemcsak nőiesen szép, de nagyon hasznos, élvezetes és változatos is, és külön öröm, hogy a csoportok időről időre színpadon is bemutathatják tudományukat. Kitűnő alap minden egyéb mozgáshoz is, és a mindennapi életben is jó tartást, szép mozgást biztosít. Édesanyjuk mindezt megerősíti.

– Számomra fantasztikus érzés, hogy együtt táncolhatok a lányaimmal. Én még Berczik Sári néninél kezdtem tanulni, ami egy életre szóló, felejthetetlen élmény volt. Amit tőle kaptam, ma is bennem él. Ez az élmény, és persze a gyönyörű mozdulatok, az élő zongorakíséret és a családunkban természetes mozgásszeretet az, ami miatt a lányokat is lehoztam a Budai Táncklubba. Nem bántuk meg, se ők, se én, mert Szollás Erzsi vezetésével egy nagyszerű csapat jött össze, és mi remekül érezzük magunkat itt minden alkalommal.

Volt_egyszer_Budan_boritok_162.jpg