Értsük és ne félreértsük egymást!

A legfontosabb, hogy értsük és ne félreértsük egymást

Kerekes Barnabás tizenkét éves volt, amikor szüleinek bejelentette: magyar–történelem szakos tanár szeretne lenni. Az lett. 1981 óta tanít, 1997 óta a Baár–Madas Református Gimnáziumban. Tanári elhivatottsága mellett fáradhatatlanul és elkötelezetten védi és ápolja a magyar nyelvet, úgy is mint a Kazinczy-díj Alapítvány elnökhelyettese, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke vagy a Szóról – szóval című rádióműsor szerkesztője.

– Olaszliszkán születtem, az akkoriban virágzó település volt remek iskolával – emlékezett vissza a tanár úr. – Az iskola mellett nagybátyám csodálatos könyvtárát felfedezve, az ő ajánlására olvasva szerettem meg a könyveket már az alsó tagozatban. Később Sárospatakra kerültem gimnáziumba, ahol egy 450 ezer kötetes könyvtár állt a diákok rendelkezésére. 1975 júniusában érettségiztem, ami után egy sorsfordító nyár következett: nem vettek fel a debreceni egyetemre, ahová jelentkeztem, de lehetőség volt képesítés nélküli tanítói állást vállalni. Így kerültem Tiszaladányra, ahol egy kéthetes gyorstalpalót követően egy harmadikos osztály tanítója lettem.

Azért nevezem sorsfordítónak, mert ott dőlt el, hogy van bennem érzék a pedagógia és szeretet a gyerekek iránt. Mindennap, mielőtt elkezdődött a tanítás, kis üzenetek vártak az asztalon: „a világ legjobb tanító bácsijának” vagy „nagyon szeretjük a tanár bácsit”.

Kerekes Barnabás egy év után került a nyíregyházi tanárképző főiskolára, ahol szintén bedobták a mélyvízbe: többször előfordult, hogy helyettesként órát kellett tartania, és az ottani tanulók bizony rendre megpróbálták a hallgatókat, hogy mit kezdenek egy-egy izgalmasabb helyzettel.
– Ezeket elég jól tudtam kezelni, ami megerősített kamaszkori elhatározásomban – mesélte. Ezután jelentkezett az ELTE-re, itt végezte el a történelem szakot, majd a Györffy utcai Gépíró és Gyorsíró, későbbi nevén Radnai Béla Közgazdasági Szakközépiskolában talált állást, ahol rögtön osztályfőnök is lett, és ez így is maradt tizenhat éven át, amíg ott dolgozott, hiszen ahogy mondta: a legjobb dolog ezen a pályán osztályfőnöknek lenni.

A tanár úr hitvallása, hogy a tekintélyt nem hangos szóval, hanem emberséggel kell kivívni. A gyerekeket is azokra az értékekre biztatja, amitől a világ jobb lehet.
– Pedagógusoknak nem szoktak emlékművet állítani, de nincs is rá szükségünk, mert számunkra a legnagyobb ajándék, hogy hatással lehetünk, hogy egy sereg gyerek elvisz magában valamit belőlünk, ami által – reményeink szerint – jobb emberré válhatnak. Már a pályám elején elhatároztam, hogy tudatosan soha nem fogom megalázni a tanulókat, hiszen én sem szeretném, hogy velem valaki ezt tegye. Legutóbb 1985-ben kiabáltam tanteremben nevelő szándékkal...

Anyanyelvünk szeretete régóta kíséri Kerekes Barnabást. 1975-ben negyedikes gimnazistaként megnyerte a helyi Kazinczy-versenyt, és bejutott az országos döntőbe, ahol érmet is szerzett. – A verseny három napjának lelkisége meghatározó volt számomra. Olyan emberekkel találkoztam, akiket addig csak a televízióból ismertem: Deme László professzorral, Péchy Blanka színművésszel, Lőrincze Lajos nyelvésszel. Ismét a sorsfordító kifejezést használnám, hiszen onnantól fogva a mai napig az anyanyelv ügye kiemelten fontos számomra, amit az is mutat, hogy idén volt a negyvenedik Kazinczy-verseny-döntő, amelyen – korábban versenyzőként, felkészítő tanárként, majd zsűritagként – részt vettem.
Úgy is fogalmazhatnék, hogy azért vagyok most itt, mert akkor ott voltam.

Nyelvművelő tevékenységéről és az ezzel kapcsolatos hihetetlenül sok eseményről hosszasan mesél.
Több mint harminc éve vezeti az Anyanyelvápolók Szövetségének Ifjúsági Tagozatát. Járja az országot és a határon túli magyarlakta vidéket, évente 35-37 hétvégéje telik valamilyen anyanyelvi rendezvénnyel, versennyel, táborral.
Azt is elárulja, hogy az 1960-ban létrehozott Kazinczy-díj Alapítvány központja éppen beszélgetésük helyszínén, a Baár–Madas iskolában van – nem véletlenül. 1984-ben kapcsolódott be a Beszélni nehéz! című rádiós műsor köré szerveződő mozgalomba, majd amikor minden anyanyelvi műsort megszüntettek a Magyar Rádióban, a program Szóról – szóval címmel átkerült a Magyar Katolikus Rádióhoz, ahol május 25-én volt hallható a 750. adás, amelyben a tanár úr közreműködött.

Lelkes, fiatal pedagógusként Kerekes Barnabás már a szakközépiskolában is az anyanyelv ápolására nevelte a diákokat, felkészítette őket a Kazinczy-versenyre, anyanyelvi klubot hozott létre, havonta tartottak nyelvi vagy irodalmi rendezvényeket. Az anyanyelvi neveléssel itt is, majd a református gimnáziumban is az általános beszédkultúra, és ezzel a gyerekek jellemének, viselkedésének fejlesztésére irányuló szándék vezette a tanár urat, aki szerint a lényeg, hogy értsük és ne félreértsük egymást. Beszélt a ma egyre divatosabb rövidítésekről, az egyre hanyagabb stílusról, arról, hogy a gyerekeknek sokszor nehézséget okoz a helyes köszönés vagy megszólítás. Sok visszajelzést kap volt tanítványaitól, akik utólag is kifejezik hálájukat vagy megírják, hogyan vált hasznukra az egykori tanári útmutatás.
– Tanárként sokszor úgy érezzük, csak hányjuk a borsót a falra, de érdemes venni a fáradságot, mert egyszer csak a fal elszíneződik: amit mondunk, amilyen mintát adunk, beérik.

– Ha már megszülettünk, értelmet kell adnunk az életünknek. A létfenntartás és a fajfenntartás ösztöne mellett van egy harmadik alapvető szükségletünk is, az önkifejezés. Számomra ez a nevelés, ezen belül is az anyanyelvi nevelés, ami talán társadalmi szempontból sem haszontalan. Szerencsés embernek tartom magam, egyrészt mert ebbe a gimnáziumba nagyon sok szeretnivaló, kedves, érdeklődő fiatal jár, másrészt azért, mert a szabadidőm nagy részét az anyanyelvművelőkkel tölthetem, és ahogy anyanyelvi mozgalmaink egyik jelmondata is fogalmaz: a nyelvművelés egyben emberművelést is jelent.

Péter Zsuzsanna

Príma pedagógusok

Olvasóink segítségét várjuk: kérjük, írja meg, ha Önnek vagy gyermekének, unokájának van olyan szeretett pedagógusa, aki elkötelezetten, mások számára is példaértékűen végzi szép, ám cseppet sem könnyű hivatását.
Ajánlásaikat e-mailben, a szerkesztoseg@budaipolgar.hu címen vagy postai úton a Budai Polgár szerkesztősége, 1022 Budapest, Bimbó út 1–5. címre várjuk.