A zene empatikussá tesz

Szívmelengető levelet kaptunk egyik kedves Olvasónktól, egy édesapától, aki a Kodály iskolába járó és zenében igen tehetségesnek bizonyuló kislányának fuvolatanárát ajánlotta figyelmünkbe. Nagy Noémi „minden idejét a tanításnak, a versenyekre való felkészítésnek és az odakísérésnek áldozza, sokszor saját költségén, szabadidejét is erre használva […], mindezt azért, hogy egy diáknak segítsen, hogy neves művész vagy kiemelkedő ember váljon belőle”.

– Harmadikos voltam, amikor új tanító néni jött hozzánk, aki az énekórán furulyázott. Ez engem an - nyira magával ragadott, hogy meg akartam tanulni ezen a hangszeren játszani. Ő volt az első zenetanárom, majd felsőben már a soproni zeneiskolába jártam fuvolázni. Hamar egyértelművé vált, hogy ez lesz az utam: szerettem, jól ment, lelkes voltam, versenyekre is jártam, élveztem a szereplést. Noémi általános iskola után felvételt nyert a budai Weiner Leó konzervatóriumba.

– Érettségi után sok helyen tanultam még, mert szerettem volna fejlődni, és több minden érdekelt. Tanári diplomámat Győrben szereztem meg, majd Debrecenben mesterképzést végeztem, utána pedig Németországban folytattam a tanulmányaimat. A kamarazenélés nagyon vonzott, Németországban több ilyen formációban játszottam, amit nagyon szerettem. 2016-ban jöttem haza, azóta tanítok elsősorban itt, a Marczibányi téri Kodály iskolában, de óraadóként konzervatóriumban is dolgozom és fuvolatanár szakos hallgatókat is mentorálok. Emiatt is döntöttem úgy, hogy idén elkezdem a Zeneakadémia zenei mentor- és gyakorlatvezető tanárképzését. A Kodály zeneiskolájában hetente kétszer 45 perces egyéni órájuk van azoknak a növendékeknek, akik komolyabban foglalkoznak egy hangszerrel, és még több, amikor versenyre készülnek.

– Ez egy nagyon személyes kapcsolat, hiszen ketten dolgozunk együtt sokszor éveken át. Az órákhoz jönnek még a különböző alkalmak, nemrég például Szabadkán volt egy háromnapos verseny, ahol egy egész hétvégét töltöttünk el közösen a gyerekekkel és a szülőkkel, akiknek a támogatása szintén nagyon fontos. Ilyenkor együtt izgulunk – gyakran, úgy érzem, én jobban, mint a fellépő gyerekek. A felkészülés során igyekszem mindenben segíteni, de ott, a színpadon, a téthelyzetben rajtuk a sor, én már csak a színfalak mögött drukkolok, hogy a szereplés jól sikerüljön.
Persze nem lesz mindenkiből muzsikus, aki valamilyen hangszeren tanul. Noémi mesél egy kedves tanítványáról, aki bár mindig küzdött a hangszerrel, de a zenélés mégis feltöltődést, megnyugvást, a nehézségeken való átlendülést jelenti számára – és talán ez a zene, az éneklés és a hangszeres játék lényege.
A  tanárnő fontosnak tartja, hogy növendékei szeressék a fuvolázást, hogy egy vizsga- vagy versenyhelyzetben könnyedén tudjanak játszani. Ezért mindenkinek úgy választ darabot, hogy legyen benne kihívás, hiszen akkor lesz sikerélmény is, de ne tegye túl magasra a mércét, hogy ne vegye el kedvüket a hangszertől, hogy élvezzék azt, amit csinálnak.
Szívmelengető levelet kaptunk egyik kedves Olvasónktól, egy édesapától, aki a Kodály iskolába járó és zenében igen tehetségesnek bizonyuló kislányának fuvolatanárát ajánlotta figyelmünkbe.
Nagy Noémi „minden idejét a tanításnak, a versenyekre való felkészítésnek és az odakísérésnek áldozza, sokszor saját költségén, szabadidejét is erre használva […], mindezt azért, hogy egy diáknak segítsen, hogy neves művész vagy kiemelkedő ember váljon belőle”.
A Kodály iskolával kapcsolatban a tanárnő elmondta, hogy egy nagyon gyerekszerető kollektívában dolgozik, ahol a pedagógusok elhivatottak abban, hogy megszerettessék a zenét és az éneklést.

– A zene egy csodálatos dolog. A zenélő, éneklő gyerekek nyitottak, empatikusak, érzékenyek, és ezt itt, az iskolában is jól lehet érzékelni. Vannak olyan tanítványaim, akik az általános iskola után máshol folytatták középiskolai tanulmányaikat; ők gyakran visszasírják ezt a zenei közeget.

– Gyerekkorom óta fontos része az életemnek a zene, és ma is, ha adódik egy lyukas órám vagy egy kis szabadidőm, akkor előveszem a fuvolámat és játszom. Számomra ez igazi felüdülés és öröm. A tanításban – bár nagyon el tudok fáradni a magas óraszám miatt – szintén rengeteg szépség és öröm van, főleg azokban a visszajelzésekben, amiket a gyerekektől kapok. Nehéz szavakba önteni az érzést, amikor látom, hogy azok a picik, akiket nyolc éve kezdtem tanítani, ma már hova jutottak, és hogy mindez a közös munkánk eredménye. Különleges élmény végigkísérni őket ezen az úton.
Nagyon szeretem ezt csinálni, és szeretek itt dolgozni – remélem, még sokáig lesz rá lehetőségem!

Péter Zsuzsanna

A Prima Primissima díj hazánk legkiválóbb művészeinek, sportolóinak, tudósainak elismerése – egy kicsit ennek mintájára indítottuk el új rovatunkat, amelyben kerületünk egy-egy kiváló pedagógusát szeretnénk bemutatni.
Nem egyszerű a feladat, amire vállalkoztunk, hiszen bizonyára sok remek szakember dolgozik városrészünk oktatási és nevelési intézményeiben, nem beszélve arról, hogy a kiválóságnak nincs objektív mércéje, minden kisgyermeknek vagy diáknak más-más lehet a kedvenc óvó vagy tanító nénije, tanára.
Ezért Olvasóink segítségét is várjuk: kérjük, írja meg, ha Önnek vagy gyermekének, unokájának van olyan szeretett pedagógusa, aki elkötelezetten, mások számára is példaértékűen végzi szép, ám cseppet sem könnyű hivatását.
Ajánlásaikat e-mailben, a szerkesztoseg@budaipolgar.hu címen vagy postai úton a Budai Polgár szerkesztőségének címére (1022 Budapest, Bimbó út 1–5.) várjuk. P