Környezetünk
Megszépülő Szépvölgy2021. június 28.
Igazi ünnep volt június 11-én a Szépvölgyi út felső szakaszánál található kis réten: elkészült a Nagyfejű csajkó tanösvény. Hogy ez miért adhat okot az örömre? ![]() Ahogy Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere fogalmazott, azért, mert „most visszaadtunk és visszaadunk az erdőnek területet: illegális hulladéklerakásra használt murvás parkolókat és elbontott víkendházak alapjainak a helyét foglalhatja vissza a zöld. Az újonnan telepített őshonos fajokkal újul meg az erdő. Ráadásul itt kiváló lehetőség kínálkozik a kikapcsolódásra is az erdei játszótéren és a tanösvény teljes útvonalán.”
A 2018-ban indult projekt tervezetéről, majd megvalósulásáról már többször hírt adtunk: az Európai Unió INTERREG programjának támogatásával az URBforDAN projekt keretében újult meg a Szép-völgyi erdő. A korábban elhanyagolt 16 hektáros területet a Főkert Nonprofit Zrt. és a fővárosi önkormányzat Tájépítészeti Osztályának Természetvédelmi Csoportja tette rendbe, szoros együttműködésben a II. Kerületi Önkormányzattal és a Pilisi Parkerdővel. – Város és erdő – csak látszólag egymástól különálló dolgok, valójában nagyon is összetartoznak – mondta a megnyitón Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. Beszédében emlékeztetett, a természet megóvásában, a környezet rendbetételében és rendben tartásásban legfőbb szövetségeseink a gyerekek: ezért is van szükség ilyen projektekre.
A tanösvény valóban sok izgalmas élményt tartogat, és nem csak a fiatal korosztályoknak. Az alsó parkolóhoz közeli réten egy különleges üveggel felszerelt madárles épült, a korábban visszaerdősített felső parkolóterület mellett pedig gyönyörű játszótér várja a kicsiket, melynek ényes, művészi megjelenése annak az Ilona Malomnak köszönhető, amely a kerületünkben nemrég felavatott nagy-réti játszóteret is készítette. A tematika itt is a környezethez illeszkedik: védett állatokat formáznak a mászókák, a talajt homokkal borították, a játékokat füvesített sáv fogja övezni. Az állatokról a szülők és gyerekek sok érdekességet is olvashatnak a helyszínen.
A tanösvény hivatalos szalagját Karácsony Gergely és Őrsi Gergely mellett Zakar András, a Főkert Nonprofit Zrt. vezérigazgatója vágta át, utána pedig a projekt szakmai munkáját vezető Gadó György természetvédelmi referens segítségével a résztvevők be is járhatták az útvonalat. A kellemes erdei sétán megtudhattuk, hogy a táblák elsősorban arra szeretnék felhívni a figyelmet, amit ott a helyszínen lehet látni és megfigyelni. Sokszor apró csodák ezek: egy kökényes tisztás, egy különleges feketefenyő vagy éppen egy juhar levele. Mégis ezek azok, amelyek a felfedezés igazi örömét adhatják. Az egyik utolsó tanösvénytáblán pedig az is kiderül, hogy mit is lehet tudni a névadó nagyfejű csajkó bogárról – ha tavasszal érkezünk, a tábla előtt a fű közt meg is figyelhetjük az ott szorgoskodó kis lényeket. Az ösvény mellett itt-ott nagyobb túraajánló táblákkal is találkozhatunk, melyek azt szolgálják, hogy a kirándulók tágabb képet is kapjanak a környékről, illetve, ha kedvük támad a sétához, jó ötleteket nyújtsanak nekik az újabb felfedezéskehez. A Szépvölgyi út felső szakaszán elkészült projekt megvalósítása még folytatódik: szeretnék a legtöbb egykori parkolóterületet visszaadni a természetnek. Néhány év múlva remélhetőleg már csak a terület történetéről szóló szövegek fognak emlékeztetni arra, hogy valamikor itt nem egy szép budai erdőség vetett hűs árnyékot a kirándulókra. Viczián Zsófia |
|