Felavatták a Psota Irén utca tábláit

Hármat, a Szabó Magda sétányt, a Solt Ottilia teret és a Komlós Juci közt már korábban felavatták, a negyedik ünnepségre március 28-án, Psota Irén születésnapján került sor, akkor leplezték le a színművészről elnevezett utca névtábláit.

Sokan kinéztek az ablakon vagy kiálltak az erkélyre a Fő utca házaiból, olyan élethűen idézte meg Psota Irén alakját és jellegzetes hangját Farkas Gábor Gábriel énekes a Psota Irén utca névtábláinak avatóünnepségén. A zenés megemlékezés mellett Őrsi Gergely polgármester, Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója és a vízivárosiak nevében Képes Gábor költő osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, köztük Varga Előd Bendegúz és Szabó Gyula alpolgármesterrel, Besenyei Zsófia, Kiss Roland, Perjés Gábor és Tompa János önkormányzati képviselővel.

Az örök díváról Őrsi Gergely és Szirtes Tamás emlékezett meg

Őrsi Gergely beszédében kiemelte, hogy a közterületek elnevezésével emlékhelyeket kívántak létrehozni egykori szomszédainknak, akikre ma is büszkék lehetünk:

– Van, akinek a sanzonénekes jut róla eszébe, van, akinek Lujza a kabaréból, mások talán a drámai szerepeit említenék először, de amire biztosan mindenki egyszerre gondol, hogy Psota Irén a DÍVA, a NŐ – így, csupa nagybetűvel.

Pedig nem volt könnyű élete. 1929-ben született, de nemcsak a külső körülmények, a gazdasági világválság és a világháború miatt volt fájdalmas gyermekkora, hanem családjában is sok trauma érte.

– „Mikor az ember nem tud sírni, akkor kacag” – idézte egyik közismert dalát a polgármester, és hozzátette: így segítette át magát minden nehézségen a vicces, könnyed, fékezhetetlen, sokszor szarkasztikus és önironikus természete. Életéből több Shakespeare-dráma is íródhatna, az átélt fájdalmak, gyermekkorának rettenetes történései, magánéletének kudarcai több embernek is sok lett volna. Mindent megkapott az élettől, csak a két legfontosabbat nem: gyereke nem lehetett és nagy szerelmét hosszú évekre börtönbe zárták. De még ezt is a rá jellemző szarkasztikus humorral élte meg: „Valaki megkérte a kezemet. Az illető neve magány.” A színház, a színpad, a színészet maradt neki, a lehetőség, hogy könnyebben viselje azt, amit amúgy túlélni sem egyszerű.

– Ő volt a díva, a tragika, a komika, a színház nagyasszonya, a filmek ünnepelt királynője, a nemzet színésze, de nekünk itt, a II. kerületben ennél sokkal több – hangsúlyozta Őrsi Gergely. – 1970 óta lakott a Csalogány utcában, szomszédunk,  barátunk volt, a kutyafuttatóban a Zsuzsi kutyák (nem elírás, több kutyát is így nevezett) gazdija. Több mint negyven évig itt sétált a Duna-parton, innen indult a színházba és ide jött haza, itt tanulta szerepeit, itt szeretett, sírt, örült, itt élte az életét.

Szomorú párhuzamként Őrsi Gergely beszélt azokról a menekült gyermekekről, akik a közelünkben dúló háború okán éppen most veszítik el gyermekkorukat, akikhez idegen szállásokon idegen emberek idegen nyelven szólnak, és nekünk kötelességünk segíteni, hogy a bennük szunnyadó erő és tehetség ne vesszen el, hiszen köztük vannak a jövő mérnökei, orvosai, művészei, dívái.

Psota Irén a főiskola elvégzése után rögtön a Madách Színházhoz került, s néhány év kivételével ott játszott egészen 2009-es visszavonulásáig. A színház igazgatója, Szirtes Tamás sokat dolgozott a legendás színésznővel, akit „semmihez sem fogható, különleges kincsnek” nevezett.

– Zseniális színészi tehetsége volt – emlékezett Szirtes Tamás. – Zárkózott volt és magányos életet élt, minden erejét, energiáját és szenvedélyét a közönségnek tartogatta, káprázatos előadásai voltak. Amikor úgy döntött, hogy nem akar többé játszani, visszavonulását így magyarázta: „Meg kell őrizni a legendát”.

A színigazgató szép gesztusnak nevezte, hogy a budaiak utcát neveztek el Psota Irénről, amiért – ahogy fogalmazott – az egész színházi szakma hálás.

– Nincsen kör Π nélkül, ahogy nincsen Víziváros P. I. nélkül sem – mondta kissé talányosan Képes Gábor, a Víziváros jó ismerője, és rögtön el is magyarázta, hogy a közelben található Csalogány utcai sarokház kaputelefonján csak két betű – P. I. – jelezte, hogy itt lakott Psota Irén. A rejtőzködés csak részben sikerült, tette hozzá, mert oly annyira köztudott volt a színművész lakóhelye, hogy sokan Psota-háznak nevezték az épületet. Képes azt is elmondta, hogy az önkormányzat közterület-elnevező felhívására közel ezer javaslat (köztük az övé is) érkezett Psota Irénre, ami szintén jelzi, hogy a Vízivárosban mennyien ismerték és szerették a páratlan művészt.

Az ünnepségen maga az ünnepelt is jelen volt – egy régi felvételről énekelt a maga jellegzetes, összetéveszthetetlen, kissé kacér módján. Utcanévtábláját Őrsi Gergely és Szirtes Tamás leplezte le.

Péter Zsuzsanna