A betegek meghallgatása ugyanolyan fontos, mint a gyógyításuk

Beszélgetésünknek apropóját az adta, hogy a főorvos asszony karácsony előtt meghitt hangulatú ünnepséget szervezett az intézmény dolgozóinak, ahol ő maga is fellépett, zongorázott.
— Tizennyolcadik éve szervezem a rendelőintézet karácsonyi ünnepségeit. Ezt megelőzően csak osztálykarácsonyok voltak, de amikor 1993-ban önálló önkormányzati rendelőintézet lettünk, megszületett a gondolat, hogy milyen jó lenne egy közös intézeti karácsony. Engem kértek fel ennek megszervezésére, amelyet azóta is évről évre nagy örömmel és szeretettel vállalok.
Orvosi hivatása mellett zongorázik is. Esetleg koncerteket is ad?
Ötéves koromtól zongorázom, előbb tanultam meg ezen a hangszeren játszani, mint olvasni. A zene szeretete és a zenei tanulmányaim párhuzamosan zajlottak az orvosi pályára való felkészülésemmel. Zenetanáraim mindenáron azt szerették volna, ha zongoraművész válna belőlem, nagyon sokat szerepeltem a rádióban, a Zeneakadémián és a televízióban; de az orvosi pálya iránti vonzalmam erősebbnek bizonyult. Több mint harminc éve dolgozom a Kapás utcában, azóta vezetem a reumatológiai osztályt. Negyven éve avattak orvossá. Az ORFI-ban kezdtem a pályafutásomat, ott tettem le a szakvizsgáimat, reumatológia, fizikoterápiából és belgyógyászatból.
Mostani, jól felszerelt Kapás utcai osztályunkat lépésről lépésre alakítottuk ki. Az itteni munkám mellett 25 éven át az OPNI-ban rendeltem hetente egy napot. Az ott szerzett pszichiátriai tapasztalatok is segítenek abban, hogy a betegeimnek ne csak a testi baját lássam. Viszont a zene szeretete egész életemben megmaradt, és nem csak hallgatom. A mai napig aktívan zongorázom, gyakorlok, és szinten tartom azokat a darabjaimat, amelyeket évekkel ezelőtt játszottam. Korábban a Reumatológiai Társaság kongresszusain is felkértek, hogy zongorázzak, az utóbbi években az intézeti karácsonyokon szoktam fellépni.
Nem bánta meg, hogy végül az orvosi pályát választotta?
Ha most kellene döntenem, újból ezt választanám. Aki a szakmája mellett valamilyen művészi tevékenységet is folytat, érzékenyebbé, megértőbbé válik. Az orvosi hivatás sok fáradsággal, állandó szakmai rákészüléssel, továbbképzésekkel jár, emellett az ember igyekszik a naponta hozzá fordulóknak nemcsak gyógyulást, hanem megértést és lelki támaszt is nyújtani. Ennek kipihenésére, az otthoni relaxációra a legcsodálatosabb eszköz a zene. Mind a mai napig, ha leülök a zongorához, megszűnik körülöttem a világ, csak a zenére koncentrálok, ez jelenti számomra a teljes lelki és szellemi felüdülést.
Említette, hogy testi gyógyulásra és lelki vigaszra egyaránt vágynak a betegek. Összefügg a kettő?
A krónikus betegségek esetében a lelki bajok, szorongások, félelmek, vagy a társadalmi problémákkal kapcsolatos nyomasztó gondolatok óhatatlanul is rányomják a bélyegüket a fájdalomra. A fájdalomküszöb alacsonyabbá, a fájdalom megélése intenzívebbé válik. Van olyan páciensem, aki eljön a rendelésre, rögtön kiönti a szíve bánatát, és amikor később megkérdezem, hogy miért is tetszett jönni, azt mondja, ó, kedves főorvos asszony, az nem is olyan érdekes, egy kicsit fáj itt is, ott is, majd bekenem egy kenőccsel, de a lényeg, hogy meg tetszett hallgatni! Ebben a nagy rohanásban az embereknek nincs idejük meghallgatni egymást. Betegeink nagy százaléka idős ember, és a családok szétesése, a gyerekek távolra költözése miatt sok közöttünk a magányos idős. Nekik is próbálok segíteni a figyelmemmel, a vigasztalásommal, egy-egy apró jó tanáccsal, ami esetleg bagatellnek tűnik, mégis megkönnyíti számukra a napok megélését. A betegek meghallgatása ugyanolyan fontos, mint a gyógyításuk. Nincsenek ugyan háborúk, de korunk jellegzetessége az állandó és krónikus stressz, amely előbb vagy utóbb szervi baj formájában jelenik meg. A stressz oldását, a relaxáció napi gyakorlását mindenkinek meg kell oldani. A zene nagyon jó barát, és ebben is sokat segíthet.
Sok idős ember veszi körül?
Az életem úgy alakult, hogy számos nyolcvan-száz éves ember van a családomban és közvetlen környezetemben, de a betegeim 65–70 százaléka is hetven év feletti. Szeretett zongoratanárnőm ötéves koromtól jelen volt az életemben, Eperjessy Gitta néni, tavaly ünnepeltük a századik születésnapját, és engem kértek fel az ünnep megrendezésére. Feledhetetlen élmény volt számomra, hogy akkor is együtt zongorázhattunk Beethovent, aki a kedvenc zeneszerzőm. Ez egy nagyon értékes generáció, mindig csodálom ezt a korosztályt. Olyan sok mindenen mentek keresztül, világháborúkon, rengeteg nélkülözésen, és az optimizmusuk, derűjük, emberi tartásuk mégis mindvégig megmaradt magas életkoruk ellenére. Mindig igyekszem magamba szívni azt a sok bölcsességet, amit összegyűjtöttek.
Betegként és beszélgetésünk közben is úgy éreztem, hogy harmónia, békesség árad Önből. Minek köszönhető ez?
Talán a belső kiegyensúlyozottság és a lelki béke következménye. Megítélésem szerint a természet, a művészet, a zene szeretete és művelése is elengedhetetlen az emberi lélek harmóniájának megtartásához. Az élet nehéz pillanataiban fontos a dolgok elfogadása, a pozitív hozzáállás, és az is, hogy megpróbáljunk emelt fővel, hittel, optimizmussal felülkerekedni a problémákon. Lehet, hogy köznapian hangzik, de egyszerűen szeretem az embereket és a betegeket. Mindennap úgy érkezem be a rendelőbe, hogy akin tudok, szeretnék segíteni. Amikor a betegek visszatérnek, hogy javult az állapotuk, akkor úgy megyek haza a rendelőből, hogy igen, érdemes volt ezt a pályát választanom. A kiegyensúlyozottságom abból is fakad, és talán ezt helyezném az első helyre, hogy egész életemet a nyugodt, biztos, szeretetteljes családi háttér jellemezte. Ha egy fárasztó nap után hazatérhetünk meghitt, nyugodt otthonunkba, ahol meg tudunk pihenni, fel tudunk töltődni, az mindennél többet ér. Istennek hála, ez megadatott nekem.