A nekibuzdulások és elkeseredések embere

Szebeni a Nők Lapja, majd a Playboy fotográfusa volt, de képei folyóiratokban és több kötetben is megjelentek, néhány felvételét pedig a New York-i Metropolitan múzeum is őrzi.

– Mindenkinek két élete van; egy, ami a sajátja, és egy másik, ami a rá emlékezők lelkében, gondolataiban, zsigereiben él tovább. Az emléktábla ezt a másodikat hivatott az öröklét felé irányítani – mondta az avatáson Kincses Károly muzeológus, fotótörténész, a Magyar Fotográfiai Múzeum alapítója, aki ambivalens érzéseit megosztva idézte fel néhai barátja alakját, hiszen „itt állunk a kapujában, de nem nyomjuk meg a kapucsengőt”.

Magát Szebenit is ambivalens embernek nevezte, aki „legalább annyi barátot gyűjtött maga köré, ahány gyűlölködőt – és mindkettőt élvezte. Nagy életű volt, még betegségében is energiabomba, a nagy nekibuzdulások és nagy nekikeseredések embere. Igazságtudat feszítette, szeretett és bántott, gyakran ugyanazokat.”

Az emléktáblát Őrsi Gergely és a fotóművész lánya, Szebeni Róza leplezte le.  

Ungár Anikó bűvész, előadóművész, aki nyolc évig volt Szebeni András felesége, könnyeivel küszködve mondta el, hogy volt férjével sokat kaptak és tanultak egymástól, legfőképp azt, hogy „megtanultam látni és nem csak nézni”.

Őrsi Gergely polgármester beszédében azt hangsúlyozta, hogy egy emléktábla felavatásakor nem az alkotó halálára, hanem az életére kell emlékeznünk, felelevenítve a közös pillanatokat és a hátrahagyott életművet, ami Szebeni András esetében a magyar fotográfia elévülhetetlen és megkerülhetetlen részét képezi.           

Péter Zsuzsanna

SZEBENI ANDRÁS (1946–2020) 1964-ben érettségizett, majd a Budapesti Fényképész Szövetkezetnél dolgozott, ahol letette a fotós szakmunkásvizsgát. Később az ELTE Bölcsészkarán művészettörténet–filozófia szakon szerzett diplomát. 1972-ben lett a Nők Lapja fotóriportere, amelynek közel két évtizeden át volt munkatársa, a kilencvenes évek első felében pedig a Playboy magyarországi kiadásának riportereként, majd művészeti igazgatójaként dolgozott. 1975-ben egyik alapítója volt a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának, 1978-ban pedig a Magyar Fotóművészek Szövetségének lett tagja.
1990-ben alapította meg a Magyar Fotóriporterek Társaságát, amelynek öt éven keresztül volt főtitkárhelyettese, és ugyanebben az időben a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnökségi tagja is volt.
Tevékenységéért 1995-ben Balogh Rudolf-díjat kapott, 2006-ban Magyarország érdemes művésze lett, 2019-ben pedig elnyerte az egy évvel korábban alapított Fotóriporteri Életműdíjat.