„Megmenteni a megmenthetőt”

Szász Károly három évvel ezelőtt végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, azóta üvegművészként saját Ürömi utcai műhelyében dolgozik. Az üveg mellett porcelánnal is foglalkozik: régi, kidobásra ítélt porcelántárgyak kelnek új életre a kezei alatt. 

– Egyszer egy idős hölgy kopogtatott be hozzám – meséli a fiatal művész. – Egy porceláncsészét hozott, amelynek letörött és elveszett a füle. Azt kérte, csiszoljam le a kis csonkot. Félő volt, hogy az agyonrepedezett és -ragasztott csésze szétmállik a csiszolás során, de megrendelőm azt mondta, hogy nem baj, akkor dobjam ki. Balsejtelmem beigazolódott, de nem akartam csalódást okozni a hölgynek, ezért arra gondoltam, hogy a csésze szép kis festett részéből készítek neki ajándékba egy medált. Annyira tetszett neki, hogy megmutatta az ismerőseinek, akik egyre-másra hozták hozzám a törött, csorba tárgyaikat, hogy azokból is készítsek valamit. Így születtek ezek a fülbevalók, gyűrűk, kitűzők, karkötők, mandzsetták és medálok – mutatja Károly a szebbnél szebb ékszereket, amelyek között véletlenül se lehet találni két egyformát: mind egyedi, izgalmas, modern, mégis az antik világot idéző darab. A különleges ékszerekre a régiségkereskedők is felfigyeltek, és ők is elhalmozták a kreatív művészt számukra már értéküket vesztett, sérült dísztárgyakkal. 

– Az ékszereket kézműves vagy iparművészeti vásárokon szoktam értékesíteni, többek között az Iparművészeti Múzeumban. Az ott dolgozók is észrevették munkáimat, amelyek arra inspirálták őket, hogy kiírjanak egy pályázatot a múzeum felújítása során levett tetőcserepek „újrahasznosítására”. Megkérdeztek, nem bánom-e, ha ellopják ékszerkészítő ötletemet. Örültem neki, mert kíváncsi voltam, a többiek hogyan nyúlnak a témához, aztán magam is nagyon fellelkesültem, s végül – talán, mert már volt némi rutinom – elhoztam az első díjat.

Károly egyéves kora óta kerületünk lakója. A Kodály Zoltán iskolában végezte általános iskolai tanulmányait, ahol már korán megismerkedett a művészetekkel. Eleinte a muzsika felé kacsingatott, de végül is az üveg lett az igazi szerelme. Műhelyében üvegrestaurálással, üvegfestéssel, ólomüvegezéssel, Tiffany lámpa készítésével foglalkozik, de fest is – ahogy mondja: mindegy, hogy mire, üvegre vagy olajjal vászonra.

– Megmenteni a megmenthetőt, ez a mottóm – vallja az iparművész. – Nemcsak a hozzám behozott sérült tárgyakat igyekszem restaurálni, vagy ha nem lehet, akkor új formát, új funkciót adni nekik, de magam is állandóan keresem-kutatom a még fellelhető értékeket. 

Szerencsés embernek tudhatom magam, mert azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek, és ezzel örömet szerzek másoknak is. Nemrég például járt nálam egy nagymama, aki egy számára kedves régi porcelánt hozott, ami sajnos eltörött. Készítettem belőle egy szép kis modern ékszert, ő pedig boldog volt, hogy a családi örökséget – ha új köntösben is – továbbadhatta tizennégy éves unokájának, aki boldogan viseli azóta is. 

A száz, százötven éves porcelánok mellett különleges bélyegek, régi pénzek is alapanyagul szolgálnak Károlynak: szárnyaló fantáziával, vékony üveg közé rakva ezekből is egyedi brossokat, gyűrűket, övcsatokat készít.

PÉTER ZSUZSANNA

ÉKSZERBEMUTATÓ

Legújabb kollekciójában Szász Károly az üveget Zsolnay porcelánnal házasítja össze. Az így készült darabokat MÁJUS 5-ÉN 16 órától a Le Biscuit Bistróban (1023 Budapest, Frankel Leó út 72.) rendezett ékszerbemutatón állítják ki.

SZÍNES TETŐK, HÍMZETT FALAK – A ZSOLNAY MESEVILÁGA

A 19. század fordulóján épült eklektikus épületek szépsége a mai napig meghatározza Budapest arculatát. Ami ezeket az épületeket igazán utánozhatatlanul magyarrá avatja, egy olyan anyag, amely a pécsi Zsolnay gyár boszorkánykonyhájában született. A Zsolnay épületkerámiák felhasználása a magyar szecesszióban teljesedett ki igazi pompájában, hogy világhírt adjon művészeinknek és az alkotásoknak. Május 4-én 15 órától a Marczibányi Téri Művelődési Központban, a Zsolnay történetéről és a Zsolnay örökségről tart előadást Szabó Judit. Az előadásra a belépés díjtalan.