Nem félek, hogy kifogynék az ötletekből

Illetve ennél sokkal többet: páratlan fantáziáját, egyedi látásmódját, ironikus humorát, és a benne élő, örökké játszani vágyó gyermeket. Az ebédlő asztal, amelyhez leülünk beszélgetni, szintén saját gyártmányú, akárcsak az előtte lévő pad, amelyen egy fakecske foglal helyet hanyagul keresztbe vetett lábakkal.
– Picasso kecskéje – mutatja be a művész a szinte már családtagnak számító fajószágot.
Mikor kötött életre szóló barátságot a fával?
A Csongrád megyei Nagymágocson születtem és nevelkedtem. A szomszéd kis utcában élt egy öreg asztalos bácsi, akit sokszor meglátogattam a műhelyében. Szerszámot ugyan nem kaptam a kezembe, de mindig néztem őt munka közben, és játszottam a fadarabokkal. A fa iránti szeretetem megmaradt, így a középiskolát faipari szakon végeztem Csongrádon. Onnan egyenes út vezetett Sopronba, az Erdészeti és Faipari Egyetem Faipari Mérnöki Karára. Éppen harminc éve kaptam meg a diplomámat. A képzőművészetekhez szintén gyerekorom óta vonzódtam, de csak tíz-tizenkét éve fordult úgy az életem, hogy ezzel foglalkozzam.
Előtte bútorokat gyártott.
Az egyetem után a Tisza Bútoripari Vállalatnál dolgoztam a gyártmányfejlesztési csoport vezetőjeként. Egy év után otthagytam, mert nem volt benne semmi szépség, semmi kihívás. Szovjet piacra gyártottunk laminált forgácslapból konyhabútorelemeket. A tudatlanok bátorságával elkezdtem egy garázsban hihetetlenül rossz szerszámokkal, de annál nagyobb lelkesedéssel és hittel saját tervezésű bútorokat készíteni. Ezt később itt, Pesthidegkúton is folytattam már a saját műhelyemben. Tíz év elteltével kezdtem belefáradni a sokféle megrendelő sokféle elképzelésébe, ráadásul egyre kevesebbet jutottam a gyalupadhoz, hiszen munkát, anyagot kellett szerezni, terveket egyeztetni, márpedig én igazán a kétkezi munkát szeretem! Majd kaptam egy lehetőséget, hogy bemutatkozzam Kölnben, az ottani bútorkiállítás avantgárd pavilonjában. A nagy öröm mellett meg is ijedtem, hogy mivel tudnék előrukkolni. Ekkor készült az első szoborbútor. És utána már nem lehetett leállni: rájöttem, hogy számtalan módon lehet variálni ezt a témát; ezt csinálom a mai napig. Az egyetlen dolog, amitől nem félek, hogy kifogynék az ötletekből.
Egészen egyedi módon hozza közös nevezőre a legegyszerűbb használati és legnagyszerűbb művészeti tárgyakat.
Mindig figyelem egy-egy kiállításon a nézelődők reakcióit. Van, aki nem akar hozzányúlni a szoborbútorhoz, hiszen mégis csak kiállítási tárgy, de sokan nem tudnak ellenállni a kísértésnek, hogy ne nyissák ki a kisajtót, ne húzzák ki a fiókokat. Ennek mindig nagyon örülök. Szándékom, hogy ötvözzem a két funkciót. Úgy tudom, akik megvásárolták szoborbútoraimat, használják őket, sőt gyakran nevet is adnak a figurának. Így lett Oszkár az egyik madaram.
Hogyan születnek figurái?
Hajnalban fel szoktam ébredni, és ilyenkor megrohannak az őrült gondolatok. Azután reggelre vagy elfelejtem őket, vagy tisztán látom magam előtt a figurát, illetve azt, hogy hogyan lehet megvalósítani. Minden tárgy sok darabból van összerakva, hiszen ha egy tömbből faragnám ki, idővel megvetemednének, elrepednének. Az elemeket gondosan előkészítem, a metszeteket rárajzolom a faanyagra, kivágom, majd mintha legóból építenék, összerakom a kis darabkákat. Igaz, majdnem minden darabnál van egy olyan fázis, amikor megfordul a fejemben, hogy ha ezt a darabot most nekiengedném a szalagfűrésznek, sok problémától szabadítanám meg magam. De ezt sosem teszem, mint ahogy nem hagyom félbe a már elkezdett figurákat.
Szerencsés embernek mondhatja magát: megélhetése egyben kedvenc időtöltése is.
Nem annyira rózsaszín a történet, mint ahogy kívülről látszik. Az valóban nagyon fontos, hogy szeretem a munkámat. Ugyanakkor a bútorgyártás egy tervezhető, biztos egzisztenciát jelentett. A szoborbútorokat nem megrendelésre készítem. Megvan a szabadságom, de ennek ára van: fogalmam sincs, hogy a jövő hónapban vesznek-e tőlem valamit, vagy mikor lesz ismét kiállításom.
Most éppen lesz, méghozzá a szomszédos Klebelsberg Kultúrkúriában.
2006-ban már volt lehetőségem bemutatkozni a Kultúrkúria látogatóinak, de az akkori tárgyaim közül most egyik sem lesz látható. A mostani kiállítás nyáron a Würth cég vezetőjének. …. Würthnek a meghívására Németországba, az üzletember ottani magánmúzeumában kap ideiglenes otthont. Würth úr nagy műgyűjtő, 9500 darabos, hihetetlen értékes gyűjteménnyel dicsekedhet. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a most záró Chagall kiállítás után, 250 négyzetméteren egy negyed éven keresztül látható lesz az önálló kiállításom, és néhány szoborbútorom pedig a rangos magángyűjteményt fogja gazdagítani.

******

A második kerületieknek nem kell Stuttgartig utazni. A Klebelsberg Kulturkúriában május 17-ig láthatják az utóbbi időben készült alkotásokat, Réz András szavaival „Sprok Antal növény-, állat- és emberkertjét”.