„A hit megtart egy nemzetet”

Valóban kitűnő igehirdető volt, és a Dunamelléki Egyházkerület élén, majd a Református Egyház Zsinatának elnökeként jelentős reformok kezdeményezője, az egyház modernizálásának, lelki megújításának hiteles és elkötelezett munkása.

Ravasz László életműve gazdag: teológiai művek, prédikációkötetek, művészeti, irodalmi, esztétikai írások, tanulmányok fémjelzik munkásságát. Nemcsak az egyházban, hanem világi fórumokon (Magyar Tudományos Akadémia, társadalmi egyesületek, irodalmi társaságok, oktatási intézmények) is rendszeresen szerepelt, az akkori közélet ismert és elismert tagja volt, rádiós prédikációit százezrek hallgatták.  Tudatosan és szívesen vállalta a megszólalást nemcsak Istenről, emberről, hitről, Bibliáról, hanem az emberiség, a nemzet, a magyarság nagy kérdéseiről is. Mindig az Ige és csakis a Kijelentés alapján (Sola scriptura).

Kötődését a II. kerülethez nemcsak a rózsadombi lakóhely jelentette, hanem az a két református intézmény is, amely ma is működik – mindkettő a szellemi és lelki élet jelentős helyszíne. Ravasz László támogatta létrejöttüket, jelen volt az épületek felszentelésénél, működésükre pedig Isten áldását kérte. Ez a két intézmény: a Baár–Madas Leánygimnázium (ma gimnázium, általános iskola és kollégium), valamint a Pasaréti Egyházközség Torockó téren épült temploma. A gimnázium műemléki védettségű, szecessziós épület, amelyet Medgyaszay István tervezett, és amely 1929-ben készült el. Megjelenése, belső tágas terei méltó környezetet biztosítottak a református leánynevelés és -oktatás számára. A Torockó téri templom Bauhaus-stílusban 1942-ben készült el. Vezető lelkésze az a Joó Sándor volt, akinek a budapesti teológián Ravasz nemcsak professzora, hanem atyai jó barátja is volt.

Ravasz László 1882. szeptember 29-én a partiumi Bánffyhunyadon született. Ősei között többen református lelkészként szolgáltak, de az ő nagy ívű pályája – amely tehetségének és szorgalmának eredménye – kimagasló. Érettségi után esztétikát, bölcsészetet tanult, filozófiából is doktorált, de végül a teológia és a lelkészi pálya mellett döntött. Victor János és John Mott angol misszionárius nagy hatással voltak rá, példaképül szolgáltak számára. Megértette, hogy Istennek terve van az életével, hogy nagy feladata lesz. 1921-ben, a nemzet e´s az egyha´z szempontja´bo´l egyara´nt kritikus időszakban meghívást kapott Budapestre a Kálvin téri gyülekezetbe, ahol Petri Elek va´ratlan hala´la miatt megüresedett a lelke´szi poszt. A püspökválasztást is megnyerve áttelepült, és 1948-ig, kényszerű lemondásáig az egyház meghatározó tagja lett. 1936-tól a Zsinat elnöke, egy ideig az Országos Lelkészegyesület és a Presbiteri Szövetség vezetője is. A Dunamelle´ki Egyha´zkerületben jelentős e´pi´tkeze´sek, beruha´za´sok törte´ntek püspöksége ideje alatt: 56 u´j templom, 75 iskola, 85 gyülekezeti ha´z épült.

Ravasz László egy modern egyház megszerveze´se´t tűzte ki ce´lul: egy olyan egyházét, amely hiteles, e´s jelen van a ta´rsadalom e´lete´ben. Sokfe´le köze´leti szerepva´llala´sa is ezt a ce´lt szolga´lta. Több folyo´iratot szerkesztett (Protesta´ns Szemle, Református Élet, Református Jövő, Magyar Kálvinizmus), amelyekben az egyha´z és a magyarság fontos kérdéseiről a kor jelentős szeme´lyise´gei, i´ro´k, köze´leti emberek a protestantizmus sajátos értékeit képviselve szo´laltak meg. 

Ravasz László másik ideája az államtól független, önfenntartó Egyse´ges Reforma´tus Egyha´z megteremte´se (ugyanakkor az állami támogatás abban az időben is nélkülözhetetlen volt az intézmények fenntartásához). Ravasz tudatosan ápolta a külföldi kapcsolatokat, támogatta a nemzetközi szervezetek missziós munkáját, mint ahogyan az ökumenikus mozgalmakat is.

Az egyház lelki, szervezeti megújításának terve a közelgő háború miatt, majd 1945 után nem tudott megvalósulni. Az egyházak – és Ravasz személy szerint is – bűnbakok, ellenségek lettek. Az új hatalom szemében ő is, ahogyan a katolikus egyházból Mindszenty József, a klerikális reakció képviselője volt, aki felelős a háborús bűnökért (Ravasz felsőházi tag volt), bár a legnehezebb időkben a zsidómentésből is kivette részét, személyes bátorságról téve tanúbizonyságot. Rákosi döntött, Ravasz László személye nemkívánatossá vált az egyház élén, ezért lemondatták.  1948-ban kényszerű félreállását csak rövid ideig szakította meg az 1956-os forradalom, amikor is visszahívták – de a bukás után haláláig, 1974-ig Leányfalun élt, a közélettől távol.

Ravasz László személyét, gazdag életművét a változó történeti korszakokban eltérő módon ítélték meg, de munkássága és személye ma már vitathatatlanul kimagasló. Egyházának elkötelezett, nagy tudású, karizmatikus vezetője volt, nemzetének hűséges tagja, aki rendületlenül vallotta, hogy „a hit megtart egy nemzetet”. Ezért tanított, ezért prédikált, ezért hirdette az evangéliumot: hogy ezt a nemzetmegtartó hitet erősítse, a magyarság jövőjét szolgálja.

VARGA GÁBORNÉ