Múlt és jövő a pasaréti lovardában

 Ennek az olimpiának a kuriózuma az volt, hogy a Sydneyben rendezett játékok lovasversenyeit – a négylábúak szállítási nehézségei miatt – a svéd fővárosban, Stockholmban bonyolították le.

– Bármily furcsa, de tény, hogy későn kezdtem el lovagolni – mondta el lapunknak az egykori olimpikon fia, Somlay Tamás. – Előbb a KSI-ben úsztam, majd öttusáztam, többek között a későbbi olimpiai ezüstérmes, Szombathelyi Tamás társaként. Tizennyolc éves koromban elegem lett az úszásból és a futásból, s csak ezután léptek be az életembe a lovak. Nem sokkal később a Budapesti Lovas Klub alkalmazottja lettem, ahol 28 éven keresztül dolgoztam. Párhuzamosan 25 éven át válogatott szinten szerepeltem a díjugratók között. Egyéni bajnoki címem mellett tizenötszörös csapatbajnoknak is mondhatom magamat.

Ön Innsbruckban is dolgozott, végül hogyan került a Hidász utcába?

Az „őshonvédos” lovas, Karig Gábor hívott, hogy legyek szakmai igazgató, s mellette a létesítmény üzemeltetésén is tartsam rajta a szememet. Ez egy meglehetősen sokrétű, összetett feladat, hiszen a lovak etetése-itatása, az istálló állapotának figyelemmel kísérése éppúgy hozzám tartozott, mint az edzők munkájának felügyelete. Másfél évvel később ügyvezetővé léptettek elő. A megbízatás idejébe esett bele az új, fedett lovarda építése, amellyel annyi gond-baj volt, amennyit a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnék. Amikor pedig hosszabb időre megbetegedtem, a tulajdonosok javaslatára korábbi segítőmmel, a jelenlegi vezetővel, Csentericz Zoltánnal mindketten létesítményvezetői megbízatást kaptunk. Ezt a változást gond nélkül elfogadtam, hiszen utódommal mindvégig a lehető legjobb munkahelyi kapcsolatom volt.

2013. december végén bejelentette nyugdíjba vonulási szándékát, két hónappal később, az átadás-átvétel megtörténte után pedig Önre szakadt a nagy szabadság. Mivel tölti az idejét azóta?

Amit nagyon fontosnak tartok: nyugodt vagyok, mert a létesítmény jó kezekbe került. Egyébként pedig egy percig sem unatkozom. Százával állnak a kiolvasásra váró könyvek, miközben az alapműveket visszatérően forgatom. Ilyen például a Máté evangéliumának kommentárjai, amely erősíti bennem a hitet. Azt a hitet, amely nélkül az élet nagy próbáit –beteg édesanyámat például öt évig ápoltam – ki sem bírtam volna. De szívesen olvasom Fekete István és Wass Albert műveit is. És élem az életemet, továbbra is lejárok ide, a Hidász utcába, második otthonomba, ahol a tanítványaimat továbbra is oktathatom.

Ide, a Pasaréti Honvéd Lovardába, ahol immár Csentericz Zoltán vállain a teher, a létesítménnyel kapcsolatos összes tennivaló. A 35 éves új vezetővel előbb röviden arról beszélgettünk, milyen utat járt meg, amíg eljutott idáig.

 

– Már óvodásként a lovak bűvöletében éltem: a HM óvoda csemetéjeként a lovarda kerítésének túloldaláról bámultam az itteni történéseket. Kötődésemet nagyban erősítette, amikor az óvoda gyerekei az akkori létesítményvezető, Széplaki Pali bácsi meghívására látogatást tehettek „ideátra”. Évekkel később itt a lovardában kezdtem el díjugratásban versenyezni, de már nagy lovakon. Szerettem az irodalmat és a történelmet, az viszont már nagy tévedésnek bizonyult, hogy a jogi tanulmányokat kezdtem el. Három és fél év után jöttem rá, hogy ez nem az én világom. Otthagytam az egyetemet, mert a lovak sokkal nagyobb vonzást jelentettek számomra. Dolgoztam lovas áruházban, de arra is hamar rájöttem, hogy én konkrétan az állatokkal akarok foglalkozni. Így kerültem 2008-ban Ladánybenére, ahol a lótartás tennivalóitól kezdve a vétel és eladás kulisszatitkain keresztül a traktorvezetésen át sok mindent megtanulhattam. Az üllői Dóra-majorban megint más impulzusok értek, s ezek is bővítették a repertoáromat, szélesítették a szakmai látókörömet. A döntő fordulat 2010 nyarán következett be, amikor Karig Gábor Somlay Tamás mellé hívott dolgozni.

Amikor a Hidász utca mellett döntött, az intézmény már letisztult jogi viszonyok között működött, néhány évvel korábban azonban a megszűnés küszöbén állt.

Így igaz, magam is jól ismerem a történetet. 2005-ben a HM el akarta adni az objektumot, amely csak nagy küzdelmek, rendkívül szívós harc eredményeként maradhatott meg. A II. Kerületi Önkormányzat mellénk állt, és az ő segítségükkel megalakulhatott a Pasaréti Lovas Hagyományőrző Kht., amely 99 évre megkapta a lovarda használati jogát.

Új vezetőként nyilván számba vette, hogy milyen viszonyokat örökölt.

A takarmányozás drága, a pónisuli és a lovasiskola működtetéséből, valamint a lovak bértartásából bejövő bevételek csak a napi létezéshez elégségesek, a sorjázó felújításokhoz felhasználható tartalékok viszont nem képződnek.

Számottevő bevételek hiányában ez az alaphelyzet eléggé lehangoló lehet. Mégis miben bíznak, mitől várják a változás lehetőségét?

Legfőbb reményünk a „Kincsem nemzeti lovas program” megvalósulása. Ennek keretében – az úszásoktatás programjához hasonlóan – minden általános iskolás tanuló fél-egyéves lovas oktatásban vehetne részt. Ebbe a programba szeretnénk bekerülni, méghozzá többféle tevékenységgel. Reményeink szerint a Nemzeti Lovas Színház is ide költözne, és természetesen a Pasaréti Honvéd Lovas Egylet díjugrató, lovastorna és távlovagló szakosztályai is egyre eredményesebben működhetnének.

Kép és szöveg Jocha Károly

************************************************ 

Több százan a lovas napon

A Pasaréti Lovarda nyílt napján sok százan vettek részt március 29-én. A rendezvényt Láng Zsolt polgármester nyitotta meg, a megjelenteket Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter köszöntötte. A leginkább kisgyermekes családokat vonzó eseményen fellépett Pintér Tibor színművész, a Nemzeti Lovas Színház vezetője, majd a lovarda növendékeinek bemutatóit láthatta a közönség. A mintegy 60 lóval működő Hidász utcai intézmény nyílt napján népszerű volt az állatsimogató, és sok kisgyerek életében először most ült lóra. A szervezők elmondták: az önkormányzat segítségével hamarosan megújul és kibővül az állatsimogató.