Gyógyít-e a művészet?

Kiderült, hogy mindketten olyan szakemberek, akik nem csak a gyógyszerekben hisznek, hanem azokban az időtöltésekben is, így például a művészetben és a sportban, amelyek a boldog és kiegyensúlyozott élethez vezetnek. Az esten a házigazda fia, a Junior Prima-díjas Medgyesi Zsolt zongorázott. 

Kíváncsian vártam Medgyesi János estjét. Betegként jártam már nála, derűs és megértő embernek ismertem meg, akihez szívesen fordul az, aki bajban van. Eszembe jutott róla imádott nagyapám, aki audiológus főorvosként dolgozott, és szenvedélyes csellista volt, az egykori MÁV Kórház orvosokból álló Weiner Leó Kamarazenekarának alapítója. Útközben azon morfondíroztam, vajon mi lehet az oka annak, hogy egy orvos a zene és a művészetek szerelmese lesz. 

Hangulatos enteriőr fogadta a Marczibányi Téri Művelődési Központ színháztermébe érkezőket. A színpad elé szőnyeget terítettek, amin kanapé állt, mellette lámpa és egy gitártok. Ebbe az otthonos hangulatba lépett be az est házigazdája, Medgyesi János háziorvos és vendége, Solymosi Péter tüdőgyógyász. Sokan eljöttek a rendhagyó estre. A mellettem ülő hölgy elmesélte, hogy éveken át nővérként dolgozott egy sebészeti osztályon, ahol nap mint nap szembesült a halállal, és ezt nagyon nehezen dolgozta föl. Érdekelte, mit tud erről egy orvos. Másrészt idős emberként már mindennap gondol az elmúlásra. Ültek a nézők között páciensek és munkatársak. Olyan is volt, aki azért jött el, mert olvasta a karácsonyi számunkban megjelent Medgyesi Zsolt-interjút, és szerette volna meghallgatni a Junior Prima-díjas zongorista játékát és megismerni édesapját.

– Sokan úgy élnek, mintha soha nem halnának meg. Ezért aztán úgy halnak meg, hogy nem is éltek! Ma este éljünk! – nyitotta az estet Medgyesi János. A házigazda elmondta, hogy Solymosi Pétert régről ismeri, barátjának és mesterének tartja. Úgy érzi, neki köszönheti, hogy megtanult küzdeni. A halál fázisai: a sokk, a megküzdés és a megnyugvás. Mint mondta, az egyetemen hétezer órát hallgatott meg, de arról nem esett szó, hogyan kell orvosként a küzdelemben részt venni, segíteni. Útmutató nélkül volt, de szerencsére találkozott Péterrel, és úgy érzi, neki köszönheti, hogy orvossá vált. Mesélt élete tragédiájáról, felesége elvesztéséről is, és arról, hogyan ismerte meg önmagát a hirtelen rátört magányban. 

Solymosi doktorról kiderült, hogy két névjegye is van. Egy „rendes”, amit komoly embereknek ad, és egy filozofikus, amin az áll, hogy „endorfinista”. Utóbbi azt jelenti, hogy nagyon fontosnak tart minden olyan tevékenységet, amely endorfint, vagyis boldogsághormont szabadít fel a szervezetben. Számára ilyen a sport, a zenehallgatás, a fényképezés vagy az írás. Bemutatkozásképp felolvasta egy haikuját (klasszikus japán versforma): „Légzés egyenlő: élet-halál ciklusa. Beleborzongok.” A tüdőgyógyász egyik hobbija a fotózás. A halál témakörét körbejáró fényképeit a közönség is láthatta a ruhatárral szemben. Mesélt arról, hogy gyerekkora óta teniszezik, és imád hegyet mászni. Ezek mind olyan hosszan tartó boldogságélményt adnak számára, amilyent a szenvedélybetegnek a művi szerek, de utóbbiakban nem hisz.

Mindkét orvos egyetértett abban, hogy a betegségek nem jönnek véletlenül, hanem bizony személyre szólnak. Ahhoz, hogy igazi gyógyulás következzen be, kevés a tüneteket kezelni, meg kell érteni a dolog mikéntjét. „Láttál már mosolygós szemű beteget?” – kérdezte ennek kapcsán a házigazda. Solymosi Péter tüdőgyógyász azt válaszolta, hozzá az influenzás betegek mosolyogva jönnek be, de ehhez szükség volt egy kis cselre. Az ajtaján hatalmas betűkkel az a felirat olvasható, hogy „72 izom kell egy homlokráncoláshoz, de csak 13 egy mosolyhoz”. Medgyesi elmesélte, hogyan tudott egy páciensén „természetes” úton segíteni. A férfinak elmondta, hogy az eredményei alapján muszáj további vizsgálatokra küldenie, és minimum ötféle gyógyszert fel kell írnia. De, ha elmegy egy konditerembe, és három hónapon keresztül heti rendszerességgel edz, akkor elkerülheti a tortúrát. A beteg a sportot választotta, és meggyógyult.

A beszélgetést Medgyesi Zsolt gyönyörű zongorajátéka keretezte, Bach, Chopin és Liszt darabjai hangzottak el.

Novák Zsófi Aliz

A következő beszélgetés február 27-én szerdán 19-kor lesz. A címe: „Stressz, szorongás és depresszió, a zene gyógyító szerepe”. Dr. Medgyesi János vendége Balázs Árpád érdemes művész, Erkel-és Magyar Örökség-díjas zeneszerző, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja.

Belépő: 600 Ft. Diákok és nyugdíjasok kedvezményesen 400 Ft-ért válthatnak belépőt a helyszínen.

Marczibányi Téri Művelődési Központ, 1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a

Információ: (06 1) 212 2820, informacio@marczi.hu