A festőművész a hidegkúti tárlatra készül

Debrecenben született, tízévesen került Gödöllőre, Aszódon járt gimnáziumba. Mesterei Jakuba János és Czinke Ferenc voltak a főiskolán. Száznál is több egyéni kiállítást tudhat maga mögött, képei hazai és külföldi galériákban és gyűjteményekben egyaránt megtalálhatók. Apai ágon Rudnay Gyula másodunokahúga. 

Mikor határozta el, hogy festő lesz?

Mindig is festőművész akartam lenni. Debrecen-Pallagon, a Nagyerdő szélén laktunk, a Magyar Királyi Gazdasági Akadémia mellett, ahol édesapám, Dr. László Lajos tanított a háború előtt. Édesapám fantasztikusan tudott rajzolni, festeni meg az édesanyám. Apám a Rudnay családnál nevelkedett, sokszor náluk ebédelt, náluk lakott pesti iskolaévei alatt, mert Ózdon született. Nagyon jó szeme és keze volt, szobrász akart lenni, de a háború úgy hozta, hogy nem sikerült. Amikor hazatért az orosz hadifogságból engem tanított bárányokat, és mindenféle állatokat rajzolni. Belém ivódott ez a szeretet, törődés a Rudnay családnál. Szóval a szüleimből nem lettek művészek, belőlem azért lett, mert mindig a magam útját jártam, de nem hódoltam be semmiféle stílusirányzatnak. 

Mint pályakezdő művésznek, nem volt magas mérce, teher a Rudnay rokonság?

Azért nem teher, mert fantasztikus akaraterőm van, amit a szüleimtől örököltem és Rudnayban is megvolt. Vannak bennünk közös dolgok, amit én vettem észre később, idősebb koromban. Például Rudnay is félrevonultan dolgozott, és nem engedte magát befolyásolni. A természetnek minden rezdülését, érzékenységét, szépségét igyekezett megörökíteni. Én úgy érzem, mivel minden évszakot, és állatokat is tudok festeni, hogy hasonló a vénánk. Tagjai közé fogadott a Rudnay Gyula Társaság, minket nem az érdekel, hogy mit fejez ki valaki egy-két vonallal. Mi térben gondolkodunk, térben dolgozunk és térben látunk, nem síkon. Festményeink felépítése előtér, középtér, háttér, képeinken keresztül az örömünket, bánatunkat szeretnénk visszaadni, tehát nem pontosan ugyanazt a tájat festi az ember, amit lát, hanem az érzéseit, a környezet szeretetét közvetíti. 

Az első zsűrizett, önálló kiállítását 1961-ben rendezték Gödöllőn. 

Először fametszeteket csináltam feldarabolt rajztáblákra, grafikákat, linókat. Festettem olajjal, temperával, szívesen használtam pasztellt. Lilla lányom születése után a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen tanítottam húsz évig. Szinte alig voltam odahaza, mindig anyámék foglalkoztak a lányommal, míg kicsi volt, a gyerek nem magában volt, amíg én rengeteg felé mentem kiállításokra, múzeumokba, színeket nézni.

Mikor költözött Budapestre? 

Kilenc éve lakom a Pasaréti úton, az Ördögárok mellett. Édesanyám halála után kerültem ide, amikor teljesen egyedül maradtam Gödöllőn, és a lányom hívott, aki szemész főorvos a Szent János Kórházban. Itt lakunk egy társasházban, nagy a kert, tele virágokkal, madarakkal. 

És hogyan fedezte fel Hidegkút szépségét?

Elmentem a Budai Képzőművész Egyesület kiállítására a Klebelsberg Kultúrkúriába, és mondtam a társaság vezetőjének, hogy én is szeretnék közéjük tartozni. Pesthidegkúton dinamikus, mozgalmas és erőteljes a táj, ugyanúgy, mint Gödöllőn. Van bizonyos értelemben kapcsolat Gödöllő és Pesthidegkút környezetében: dombjai, a birkák a repülőtér mellett, a tanyák, és egyre többen tartanak lovat is.

Egy alkotóművésznek, nem számít, hol lakik? 

Mindegy, hol élek, mindig találok olyan helyet, ahol tudok dolgozni, aminek a megfestése örömet okoz. Imádom a vizet is festeni, mert állandóan mozgásban van, pillanatonként változik a színe. Gödöllőn és Hidegkúton is ott a tó, a Balaton szépségét pedig még gyerekkoromban szívtam magamba, amikor nagyszüleinél nyaraltam Keszthelyen. 

Most viszont a műtermébe kényszerül...

A téli témákat korábbi pasztell vázlatok alapján csinálom, mert ilyenkor az olajfesték nem szárad meg a szabadban. Pesthidegkúton lesz a Budai Képzőművész Egyesület téli tárlata január 30-án. Erre készülök.

VERRASZTÓ GÁBOR