Góljával legyőzték a Realt

Ladinszky mellett elég csak a közelmúltban hirtelen elhunyt, egykori ferencvárosi sztárjátékost, Varga Zoltánt, az itthon a másodvonalba kényszerített Kű Lajost megemlítenünk.

A Vasas egykori, szép reményekkel indult fiatal játékosa, Ladinszky Attila 1971-ben hagyta el az országot, 1997-től él ismét itthon. Kalandokban bővelkedő életútjáról Vöröstorony utcai lakásán beszélgettünk.

– Bátyám vitt magával a Tűzoltó Dózsa edzésére 1960-ban tizenegy éves koromban. Csórók voltunk, rendes cipőm sem volt, első edzőm, Liszkai Károly vett nekem egy pár lábbelit. Mivel fiatalabb csapat itt nem működött, ezért azonnal az ifikhez kerültem, tizennégy évesen pedig már a felnőtt NB III-as együttesbe is beállítottak. Preiner Kálmán, a Csepel akkori edzője javaslatára előbb Budapest ifjúsági válogatottjába hívtak be, majd hamarosan az országos ifi válogatottban is bemutatkozhattam.

Tizenkilenc éves volt, amikor élvonalbeli játékos lett.

A kapus Gelei József, majd Sebes Guszti bácsi is felfigyelt rám, így kerültem Tatabányára, ahol a második meccsemen már betaláltam a szombathelyi válogatott, Szarka Zoltán kapujába. Bár többektől – Monostori Tivadartól, Laczkó Mihálytól és másoktól is – sokat tanultam, mégis hamar elfogadtam a Vasas 1970-ben tett ajánlatát. Nagyon jól ment a játék, sokan már a válogatottba követeltek, de az akkori kapitány, Hoffer József ezt még korainak tartotta.

Ezért is döntött úgy 1971 tavaszán Brüsszelben, hogy nem itthon folytatja sportpályafutását?

Nem a józanész, inkább a hangulatom vezérelt, amikor elhatároztam, nem jövök haza. Csak a szűk családom tudott róla, hogy a belga fővárosból Essenbe megyek ahol az ilyenkor szokásos, egyéves eltiltásra rendezkedtem be. Fél évvel később a Feyenoord hívott; a BEK-győztes csapat edzője az osztrák Ernst Happel volt, ennek az invitálásnak nem lehetett nemet mondani. Ráadásul kiderült, hogy az MLSZ elfelejtette írásban beadni az eltiltásom iránti igényét, így azonnal játszhattam. Bemutatkozásként Groningenben 3-1-re nyertünk, két gólt én szereztem. Happel három meccs után megkérdezte, nem akarok-e a balszél helyett középen játszani.

A kitűnő benyomások, a gólok ellenére is elhagyta Hollandiát.

Belgiumban százszor jobban éreztem magamat, mint Hollandiában. A bemutatkozásom is jól sikerült, hiszen az Anderlecht Standard Liege elleni 2-1-es győztes mérkőzésen mindkét gólt én lőttem. 1974-ben bajnokok lettünk, ám én megint szedtem a sátorfámat. Megnézett ugyanis a Betis Sevilla edzője, a korábbi újpesti sokszoros válogatott csatár, Szusza Ferenc, s bár az Atletico Madrid is nagyon akart, én mégis Szuszát és a Betist választottam. Szusza emberileg és szakmailag is kiváló volt, de sajnos 1977-ben hazarendelték. A következő szezonban kiestünk, én pedig nem akartam arra várni, hogy a Betis visszajusson az első osztályba.

Belgium, Franciaország, majd Portugália következett, 1983-ban az ottani NB II-ben fejezte be. Mire emlékezik vissza legszívesebben?

A belgiumi évek mellett a Szusza Ferenc irányítása alatt a Betisben eltöltött évekre. Egyszer az én gólommal vertük 1-0-ra a Real Madridot - talán ez volt az egyik legfontosabb találatom. A visszavonulásom után Spanyolországban majd Belgiumban éltem, mígnem 1997-ben a hazatérés mellett döntöttem.

Kép és szöveg: Jocha Károly