Ágnes, Piroska, Adrienn

– Kisebb megszakításokkal egész életemet a II. kerületben töltöttem, sőt, ma is ott lakom, ahol mindig is éltem. Itt jártam óvodába, iskolába, először a Fenyvesbe, majd az akkor még a Lórántffy Zsuzsanna utcában működő Móricz Zsigmond Gimnáziumba. Sok kedves helyem van itt, szeretem a gyönyörű Bauhaus-épületeket, és nagy rajongója vagyok a Bambi presszónak, ahol régi vágyam egyszer forgatni.

Hogyan lett Önből filmrendező?

Már a gimnáziumban is vonzott a film világa. Rendszeresen eljártam a Móricz filmklubjába, ahol a hatvanas, hetvenes évek, tehát a filmművészet nagy korszakának legfontosabb filmjeit vetítették. Olyan hatással voltak rám ezek az alkotások, hogy elhatároztam, filmrendező leszek. Először az ELTE-n végeztem jelentkeztem lengyel esztétika és filmelmélet szakon Ösztöndíjjal jártam Krakkóban, majd Rómában, ahol filmrendezést és forgatókönyvírást tanultam. Végül 2005-ben szereztem diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetem Film- és Tévérendező szakán.

Díjnyertes filmjének forgatókönyvét is Ön írta.

Ketten írtuk Andrea Robertivel, aki állandó munkatársam – civilben pedig a férjem. A film ötlete már 2004-ben megfogalmazódott bennem. Mindig is nagyon érdekelt, hogy hogyan működik az emberi emlékezet. Él bennünk egy kép a múltból, amire azt gondoljuk, hogy az a valóság, pedig nagyon is átszűrjük emlékeinket a személyiségünkön. Erre akkor szoktunk rádöbbenni, ha találkozunk valakivel, akiről úgy gondoljuk, hogy közösek az emlékeink, és kiderül, hogy egészen mások. Az emlékeknek ezt a különös természetét próbáltam a filmben is megmutatni. Másrészt arról is akartam szólni, hogy a modern társadalomban mennyire nem tudjuk elfogadni a halált, mint az élet természetes velejáróját. Kizárjuk az életünkből, nem akarunk róla tudomást venni. A Pál Adrienn főszereplője Piroska, egy erősen túlsúlyos ápolónő, aki egy elfekvőben dolgozik. Mindennapjait a betegség és a halál veszi körül, amely iránt ő az ott töltött idő alatt teljesen érzéketlenné vált. Az egyik idős beteget hívják Pál Adriennek, akárcsak Piroska gyerekkori barátnőjét, akivel évek óta megszakadt a kapcsolata, és akit most szeretne megtalálni. Egyfajta fordított fejlődési regény ez a történet, hiszen ahogy Piroska megy vissza térben és időben a gyermekkorába, úgy tudja egyre inkább elfogadni önmagát, és másokat, és válik igazán felnőtté.

Milyen érzésekkel vette át a díjat?

Nagy öröm és megtiszteltetés a díj számomra több szempontból is. Magam is voltam zsűritag, és tudom, hogy a döntés mögött szubjektív szempontok is állnak. Ugyanakkor a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége igen színvonalas szakmai fórum, az ő elismerésükre valóban büszke lehet az ember. Azért is örültem a díjnak, mert hosszú évek munkája fekszik a filmben; 2005-ben kezdtük írni a forgatókönyvet, a forgatás pedig 2008 decemberében indult.

Mikor találkozhat a közönség Piroskával a moziban?

Sajnos, egyre kevesebben járnak már moziba, de azért remélem, Piroskára kíváncsiak lesznek a nézők. Időpontot nem tudok mondani, mert a bemutatásnak anyagi oldala is van. Egy új szabályozás szerint a koprodukcióban készült filmeknek, mint a miénk is, nem adnak forgalmazási támogatást, ami nagyon megnehezíti a bemutatást. Ennek ellenére bízom benne, hogy ősszel játszani fogják a mozik a Pál Adriennt.

Péter Zsuzsa