A muzsikálás, a tánc, a festés állandó örömforrás

A népszerű rockzenészt amatőr terapeutaként szerzett tapasztalatairól kérdeztük.
Bizonyára nem könnyű feladat a gyerekeket meghódítani.
A legfontosabb, hogy valahogy megragadjuk a figyelmüket. Ez tényleg nem könnyű, főleg az ő esetükben, hiszen éppen deviáns viselkedésük miatt vesznek részt a terápián. Ha ők valamit nem akarnak, nem is fogják megtenni. Próbáltam tehát valami olyasmit kínálni, amire odafigyelnek, ami érdekli őket. Úgy írtunk például közösen egy dalt, hogy mindenki kapott egy versszakot, ami őróla szólt.
Hogy érezte magát ebben a szerepben?
Nem volt idegen számomra a helyzet. Pedagógus családból származom, és azt hiszem, nekem is van egy ilyen vénám. Szót lehet érteni ezekkel az izgalmas, szerethető kis emberekkel, sőt, tanulni is lehet tőlük.
A művészet művelése már önmagában is terápiás hatású?
Minden olyan tevékenység, amiben el tudunk mélyedni, amihez teljes lényükkel odafordulunk, egyfajta terápia. És ha erre képesek vagyunk, akkor már megvan bennünk az alázat, taníthatóvá válunk. A baj az, hogy az emberek legtöbbször nem figyelnek a másikra, de sokan még saját magukra sem, ezért szeretni sem tudnak igazán. A művészetterápiának egyik legfontosabb célja éppen az, hogy megtaláljuk azokat az „átjárókat”, amelyeken keresztül eljuthatunk a másik emberhez.
Ettől függetlenül működnek felnőtt művészetterápiás csoportok.
Én is számtalanszor voltam olyan helyen, ahol senki nem tudott semmilyen hangszeren játszani, mégis sikerült egy jó kis előadást létrehozni, mert jól éreztük magunkat és élveztük a közös munkát. A muzsikálás, a tánc vagy a festés akkor is örömforrás, ha nem profi módon műveljük. Nem véletlen, hogy legősibb kultúrákban is megtalálhatóak, sőt alapvető fontosságúak ezek a tevékenységek. Ahhoz, hogy valaki bunkóval ütögessen egy kifeszített bőrdarabot, nem kell dzsesszdobosnak lennie, de az érzelmeit nagyszerűen ki tudja fejezni.
Ezek szerint a művész kivételezett helyzetben van, hiszen egész nap „ütögetheti bunkóval a bőrdarabot”.
Nem érzem kiválasztottnak a művészt, hiszen közöttük is vannak elhivatottak és zsoldosok. Az előbbiek belső kényszerből, szinte önműködően fordulnak valamilyen művészeti ághoz, az utóbbiak pénzért teszik ugyanezt. Minden más munkánál is létezik ez a két csoport, és azok a boldog emberek, akik megtalálják az örömüket és sikerüket a maguk területén. Legalábbis azt hiszem.