Boldog karácsonyt!

Jókai Anna Kossuth-díjas író

Karácsonykor meg kellene tanulnunk – hiszen a krisztusi születés erre emlékeztet –, hogy a szokásokkal ellentétben, nem csak a család ünnepe. Ilyenkor eszünkbe kell jusson, hogy minden egyes földi ember bekerül egy testvéri közösségbe. A jövő feladata: szenteste kitárni a szívünket, és a kapunkat a lehető legszélesebbre. Ne engedjük meg, hogy a karácsony is kiárusítás tárgya legyen, és azt az ajándékot, amit az isteni születés jelentett, ne helyettesítsük megvehető ajándéktárgyakkal. Ezerszer megszülethet Jézus Betlehemben, ha egyszer sem születik meg a saját szívünkben.
Akkor el vagyunk veszve!

 

Halász Judit Kossuth-díjas színművész

Minden karácsony rejteget apró emlékeket: hangulatot, együttlétet, örömöt. Néha hiányt is. Amikor eltávozik valaki a családból, aki az előző karácsonyon még együtt ünnepelt velünk. Amikor a fa alatt gyertyagyújtáskor énekel a család, néha összeszorul a szívem... Anya milyen szépen énekelt, és milyen jó bejglit tudott sütni! És az anyósom, Mati is! Aztán ránézek három kisunokám izgatott, boldog arcára, szeretet, nyugalom és öröm költözik a lelkembe, elfelejtem a mögöttem levő és a rám váró fáradalmakat, bosszúságokat. Karácsony van, megszületett a Jézuska, és talán az „angyalok gyémánt havat hoznak”, míg bontogatjuk az ajándékokat.

 

 

Lackfi János költő

Öt gyermekem van, mellettük nincs szükségem extrém sportra. A mi családunk élete köznapokon nem gyertyafényes idill, sokkal inkább artistaszám fenn a cirkuszkupolában: ha észnél vagy, kinyúl egy kéz, időben elkap, és nem zuhansz le. Nagyon kell figyelni a többiekre. Két éve eladtuk kis házunkat, azzal, hogy szép újat építünk majd helyette – a költözés estéjén ezer dolgom lett volna még, ám csak gubbaszkodtam a méregdrága, átmeneti albérlet teraszán, a sötétben, egy sámlin. Összenyomott engem ez az egész, mintha tönkretettük volna az életünket, pedig ezerszer átgondoltuk a döntést. Hallottam, hogy a házban szólongat egyik-másik gyerek, mégsem volt erőm felállni. Hirtelen nyílt az ajtó, megjelent legkisebb, nyolcéves lányom, átölelt, és azt mondta: „szeretlek, apa”. Aztán visszaszaladt a házba. Érzelgősen hangzik vagy sem, akkor ez volt a kinyúló kéz, mely tovább lendített. Mint egy rendes apa, egy rendes ember, képes voltam felkelni, vacsorát teremteni elő a káoszban a gyerekeimnek. Nos, ez a karácsony egyik nagy titka: nem mindig az az erősebb, aki annak látszik. A gyermek nézésével, közelségével mázsás terheket vehet le a felnőtt vállakról. Egy újszülött megtarthatja tenyerén az egész világot.

Rácz-Kassay Hajnal a II. Kerületi Önkormányzat Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatának munkatársa

2008 novemberében kerültem a családsegítő szolgálathoz, és decemberben, karácsony előtt elkísértem a kolléganőmet: alapélelmiszereket vittünk rászoruló családoknak. Többnyire idős embereket látogattunk meg, de azután egy többgyermekes családhoz is bekopogtattunk. Egy pici, sötét, penészes falú alagsori lakásban fogadtak minket. A konyhaasztalra kezdtük kipakolni a cukrot, a lisztet, az olajat, a tejet, amikor egy négyéves forma kisfiú odaszaladt hozzám, szorosan átölelte a lábamat, és nem győzte hogy megköszönni a tejet, amit ő annyira, de annyira szeret. Szívszorító volt látni-érezni, hogy micsoda boldogságot jelentett ez számára. Soha nem fogom elfelejteni az örömtől csillogó arcocskáját. Ez a látogatás tette számomra bizonyossá, hogy ezen a pályán van a helyem.

Bitskey Tibor Kossuth-díjas színművész, a II. kerület díszpolgára

Karácsony a legcsodálatosabb ünnepünk, megszületett Jézus, a Megváltónk. Szívünk megtelik melegséggel és szeretettel. Jézus léte által Istenhez is közel kerülünk, ami csodálatos érzés. Idén megszületett az ötödik unokánk, nagy boldogság ez. A feldíszített fenyőfánál pedig azokra is gondolunk, akik már sajnos nincsenek velünk. A karácsonyi vacsorát feleségem, Mária készíti el. Nálunk az ünnepi asztalra évek óta – a hagyományostól eltérően – borleves és párolt káposztával tálalt kacsasült kerül.

 

 

 

Zalán atya, a Pasaréti Páduai Szent Antal Templom plébánosa

Nekem a karácsony egy csendes csoda újra felfedezése, az ünneplés általi megélése. Persze akadályoz benne a sok külsőség, a nem kevés karácsonyi teendő és szolgálat – mégis megtalálható benne mindig a benső érintés öröme, hogy a Mindenható hozzánk hajol, életünkben, bajainkban, vágyainkban, kicsiségünkben társul szegődik, közösséget vállal velünk, sőt kezünkbe adja magát. És azóta is, minden nap. Velünk van, hogy mi Vele lehessünk.
Isten a Szeretet. Ezért nekem a karácsony a Remény és a Szeretet ünnepe, azé a Szereteté, aki emberré lett és így Emberré tesz minden kapcsolatunkban, egész (örök) életünkben.

 

Czigány György költő

Anyám karácsonykor született. Apám karácsony hajnalán halt meg. Most már kettejük új, mély szövetségét ajándékozza nekem az ünnep: együtt van, együvé tart a világba lépők és távozók pillanata.
– Mi volt, amikor még halottak voltunk? – kérdezte naivan a kis unokám, beleborzongva egyszer a születése előtti, végtelennek tetsző nem-lét gondolatába…
Isten velünk teremti meg az időnket, de az örökkévalóságban, szeretetének gyümölcseként, valamiképp már jelen voltunk. Nincs mitől félnünk, tanítják és tanúsítják az emberiség erkölcsi nagyságának hősei, akik a karácsonyi titok erejével voltak képesek tragédiák sodrában is derűsek maradni.
Apám egész életében köpenyt, földig érő gallért viselt, mint subát a csordapásztorok. Józan volt, mint ők. S dudorászott: egyszerű pásztor, jöjj közelebb… Nem vágyott csodákra. A betlehemi jászol realitásában hitt: valahol most is a pásztorokkal énekelget hajadonfőtt, éjjel a mezőben.

 

Semjénné Menus Gabriella karnagy, a Szent Angéla iskola tanára

– A Gondviselés lehetővé tette, hogy az énekkarunk – egy meghívás révén – az elmúlt karácsonyt Betlehemben tölthette, és énekelhetett az éjféli misén. Lehet-e nagyobb megtiszteltetés és egyben nagyobb kihívás egy egyházi kórusnak, mint egy ilyen alkalom?
Hogy milyen érzés nem hóesésben és feldíszített karácsonyfa mellett ünnepelni, hanem húsz fokos melegben, pálmafák között? Valóban szokatlan. De ennél különlegesebb tapasztalatunk volt: azáltal, hogy kiszakadtunk az európai karácsonyozási hangulatból – fenyőfa, ajándékok, vendégeskedések sora és az ünnepet megelőző rohanás –, lehetőségünk nyílt arra, hogy elgondolkodjunk az ünnep valódi lényegén, hogy mit is, kit is ünneplünk igazából? Ahogy ültünk és hallgattuk a számunkra érthetetlen arab nyelvű prédikációt, mindannyian csak arra tudtunk gondolni, hogy ITT, ahol mi most ülünk, ITT született meg a világ Megváltója. Talán valójában nem is gondolkodtunk, hanem inkább átéreztük és átéltük ennek a felfoghatatlan eseménynek a súlyát és valóságát, ami már több mint kétezer éve történt!
Most, hogy újra a karácsonyra készülődünk, megértve a tavalyi év üzenetét, itthon, a hóesésben, fenyőfával, ajándékokat keresgetve, mindezek mögött, egy kicsit már mindig otthon leszünk az örök Betlehemben.

Kovács Ernő nyugalmazott pedagógus

– Kis karácsony, nagy karácsony… szól a fülünknek oly kedves dalocska. A reklámokban Nagykarácsony, az ország, sőt határainkon túl is ismert falu képe. Ott lakik a Mikulás, oda viszi a posta azt a sok-sok gyerekek által írt levelet, melyben karácsonyi ajándékokat kérnek, nagyrészt drága, divatos holmikat. A dalocska s a képek bennem 66 éve eltemetett emlékeket keltettek életre. 

1946-ban 19 éves fejjel lettem egy Nagykarácsonyhoz közeli mezőföldi falu református kántortanítója. Nagykarácsony akkor még jellegtelen, szerény, háborútól sanyargatott kis település volt. A mi falunk sem heverte még ki a háborút. Ez a mi pedagógus életünkre is rányomta a bélyegét. Pénz kevés, a kis szatócsüzlet készlete csak a legszükségesebbre szorítkozott. Látom magunkat, amint karácsony előtt főztük, ízesítettük, ollóval rojtozott színes papírba csomagoltuk a szülők által a szűkösből összeadott kockacukorból a szaloncukrot, hogy a színes papírláncokkal díszített teremben megajándékozhassuk a gyerekeket. Nekik is voltak álmaik, vágyaik.
Előttem az arca annak a kisfiúnak, aki naponta közel 5 kilométert gyalogolt oda-vissza, ha esett, ha fújt, hogy beülhessen a padba. Ő mondta el álmai netovábbját, mit szeretne karácsonyra: Kakajót kaláccsal. Csak ennyit!!! 
Hogy teljesült-e, nem tudtam meg soha.

Kelemen Zsolt, a Készenléti Szolgálatok Pesthidegkúti Egyesületének elnök-parancsnoka

Néhány évvel ezelőtt a karácsony előtti napokban értesítést kaptunk, hogy egy kilencvenéves, Alzheimer-kórban szenvedő idős hölgy eltűnt nagykovácsi otthonából – hálóingben, papucsban. A néni állapota miatt azt feltételezték, hogy lefelé indulhatott, és mivel csak csoszogva tud menni, nem lehet még nagyon messze. Nagy erőkkel kezdtük keresni hivatásos tűzoltók, a környékbeli tűzoltó egyesületek, rendőrök, kutyás keresők segítségével. Kérdezgettük a lakosságot is, s így kiderült, hogy látták a nénit, aki felfelé, a Zsíros-hegy irányába indult. Az egyik erdei úton – ami mintegy másfél kilométerre és vagy száz-százhúsz méterrel magasabban feküdt az idős hölgy otthonától – a tűzoltók egy szatyorfoszlányra bukkantak, ami a leírás alapján a nénié lehetett. Időközben ránk sötétedett, és lámpákkal folytattuk a keresést. Végül a hegygerincen túl, észrevettem egy kék foltot, amiről közelebbről kiderült, hogy a néni hálóköntöse, illetve ő maga, fekve a földön. Ott fogyott el az ereje. Nagyon megrázó élmény volt, de vigasztalt bennünket is, hogy a karácsonyt már családja körében ünnepelhette az idős néni.

Szász Károly iparművész -  a fiatal művész II. kerületi műhelyében restaurálhatatlanná vált antik porcelántárgyakból készít ékszereket. 

A karácsonyról eszembe jut egy régi, jászolkészítő pályázat, amit az érettségim évében írtak ki itt, a II. kerületben. Mindig is izgatott az ici-pici világ. Egy félbevágott mogyoróhéjba építettem bele az egész betlehemi jelenetet. Azért, hogy ne csak a sasszeműek lássák, üvegből készítettem egy kockát, melynek az elején egy hatalmas nagyító volt, így bárki megszemlélhette alaposan a kedves kis apró jászoljelenetet. A birkákat és az öltözékeket kis virágmagokból építettem, a jászolt hosszában szétszelt szalmával fűztem össze. Sok örömöm volt a munkában, és abban, hogy végül a pályázatot én nyertem meg.

 

Márton István a Pesthidegkút és Környéke Mentőegyesület elnöke

– A karácsony akkor szép, ha nem a pénzről és a tárgyi ajándékozásról szól. A családdal töltött meghitt este, egy finom vacsora elfeledteti (még ha csak pár napra is) a hétköznapi gondokat, problémákat. Munkám során többször kellett tapasztalnom, hogy sokaknak a karácsony tragédiával párosul, amikor hirtelen elveszítik családtagjukat vagy kórházi ellátásra szorulnak. Gondoljunk a rászorulókra, és segítsük őket lehetőségeinkhez mérten.
Családomnak, barátaimnak, kollégáimnak, a Budai Polgár olvasóinak ezúton kívánok balesettől, betegségtől mentes áldott, meghitt karácsonyt!