Engedelmeskedni

Egyik fontos feladatának tekinti, hogy a környékükön, a II. kerületben élő reformátusokat elérjék és megszólítsák.
A nagyvarsányi gyülekezetben 22 éven át volt lelkész. Milyen volt az ottani szolgálata?
Családunkban 1590 óta szolgálnak lelkészként generációk, anyai és apai ágon is. Apai ágon a lelkészek és a kántortanítók generációnként váltották egymást, éppen ezért nem voltunk sehol otthon — ahol szolgálati terület volt, oda ment a családunk. Én Gáván születtem, Szabolcsban, 1964-ben, és a vencsellői gyülekezetben nőttem fel, amely egy kicsi, de összetartó, családias gyülekezet, egymást szerető emberekkel. Ez az indulás meghatározó volt számomra. A teológiáról ötödévesként kért ki a nagyvarsányi gyülekezet, ahol 22 évet töltöttünk feleségemmel, aki közgazdász; ott született három gyermekünk is.
Nagyvarsány Szabolcs megyében van, Kisvárda és Vásárosnamény között. Ez a falu mindig is érzékeny és nyitott volt a lelkiekre, és a belső építkezés mellett sok külső építkezést is elvégeztünk: a református műemlék-templomot, amely 1523-ban épült, többször felújítottuk, készíttettünk egy orgonát bele, építettünk egy kis templomot a faluhoz tartozó tanyán; emellett egy ötvenfős idősek otthona is felépült 2002-ben, amelyet üzemeltettünk is. Új parókia és új gyülekezeti ház is épült. Az építkezések nagy része a hívek adakozásából, valamint pályázatokból valósult meg. A fejlesztésekkel munkahelyeket teremtettünk, az egyháznak 30 dolgozója volt, és a faluban élő magányos idősek problémáit is sikerült megoldanunk.

Miért döntött mégis úgy, hogy máshol folytatja lelkészi szolgálatát?
Nem én döntöttem el. 2010. október 15-én szólt hozzám az Úr, hogy el kell jönnöm onnan. Éppen Sárospatakon jártam, és a lelkész az istentiszteleten egy olyan igéről prédikált, amelyről tudtam, hogy nekem szól: „Íme, én angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen az úton és bevigyen arra a helyre, amit kijelöltem.” (2Mózes 23,20) Kijöttem a templomból, és rögtön mondtam a feleségemnek: nagy baj van, mert Isten világossá tette számomra, hogy mennünk kell Varsányból. De akkor még egyáltalán nem sejtettük, hogy hova. Néhány napra rá tudtam meg valakitől, hogy a pasaréti gyülekezet még nem találta meg Cseri Kálmán utódját. Hazamentem a feleségemhez, és mondtam neki, hogy még nagyobb baj van. Egy hónap múlva jött a pasaréti küldöttség – teljes inkognitóban –, hogy meghallgasson engem. Tehát ugyanabban az időben mondta meg Isten nekik is, hogy keressenek fel engem, meg nekem is, hogy mennem kell valahova.
A családjának hogyan ment a váltás és a beilleszkedés?
Nagyon nehéz lépés volt ez az egész családunknak: a feleségemnek, aki az iskolában hittanórákat is tartott Nagyvarsányban, ahol a gyerekek 100 százaléka járt hittanra, és a gyerekeinknek is, akik nagyon beépültek az ottani gyülekezeti szolgálatba, kórusba. Nagyvarsányban számunkra minden ideális volt, minden tekintetben, de mi az Úrnak kell hogy engedelmeskedjünk, mi ezt vállaltuk. A gyerekeink 17, 15 és 12 évesek, a Baár—Madasba járnak, nekik is nehéz volt elszakadni a közösségtől, a barátaiktól, de tudom, hogy Isten könnyűvé tette a beilleszkedést. A feleségem most a pasaréti gyülekezetben dolgozik, a hitoktatást és a gyermekmunkát végzi, emellett hittant tanít a Budenz úti iskolában, de részt vesz például szeretetvendégségek, konferenciák szervezésében is. Szabadidőnkben leginkább hazamegyünk Varsányba, amikor csak tehetjük, mert a szüleink ott maradtak. Baráti kapcsolatokat is sikerült már kialakítanunk, főleg a gyülekezetből.
Gyermekei kamaszkorúak. Velük is megtörtént az, ami sok hívő családban nehézséget okoz, hogy kamaszkorukban eltávolodnak a hittől?
Gyerekeink végig mellettünk, velünk voltak a mi naponkénti harcainkban, és látták, hogy a mi szívünk a szolgálatban ég, hogy mi a gyülekezetért élünk. Nagyon kicsi korukban beálltak a szolgálatba, velünk együtt. A költözéssel kapcsolatos döntést is csak úgy tudták elfogadni, hogy elhitték, csak itt lesz áldás a továbbiakban a közös életünkön. Sőt, ez után a lépés után még erősebben hisznek Istenben. Így is mutatkoztunk be a gyülekezetnek, együtt, mind az öten, egy szép csütörtöki napon.
Mennyiben különbözik a falusi és nagyvárosi gyülekezet?
Belülről is és kívülről is más. Nagy összetartás, melegség, őszinteség és szeretet van falun az emberek között. Ezzel Budapesten sincs gond, de mégis más itt. Nem jobb, nem is rosszabb, de más az időbeosztás, mások a gondok, mások a problémák. Falun nagy a munkanélküliség, nagyon nehéz a megélhetés. Míg ott bármikor csak úgy betoppanhatott a lelkész, és örültek is neki, Budapesten hosszasan időpontot kell egyeztetni. Természetesen tudom, hogy más a mentalitás a fővárosban, hiszen minden közösség másképpen szocializálódott.
Milyen gyülekezetet, közösséget talált itt? Esetleg már célokat is kitűzött maga elé?
A pasaréti gyülekezetnek természetesen hallottuk a jó hírét, és tudtuk, hogy nagyon nehéz olyan valakitől átvenni a vezetést, mint amilyen Cseri Kálmán és elődje, Joó Sándor volt. Egy olyan gyülekezetet találtam itt, amely szereti Isten igéjét, és igyekszik megélni a hitét. Ugyanúgy, mint máshol, itt is vannak nagyszerű dolgok, és megoldásra váró feladatok is. A létszámból adódóan ez egy nagy közösség, ezért törekszem arra, hogy az emberek jobban megismerjék egymást. Most elsődleges feladatomnak azt tekintem, hogy egy év alatt mindent átlássak, megismerjek. Azt vallom, hogy az egyházban olyan utakat kell keresni, amelyek a ma emberéhez közelebb viszik az evangéliumot — ezért elindítottunk egy sorozatot, ahol minden hónap első péntekén tudósok, közéleti személyiségek a szakterületükről és a hitükről beszélnek.
Minden gyülekezetnek van egy szolgálati területe, a pasaréti gyülekezethez a II. kerület egy nagyobb része tartozik, ezért egyik fontos célkitűzésem, hogy a területünkön élő reformátusokat elérjük — így nem csak a temetésen fog kiderülni, hogy református volt valaki. Nyáron például kifejezetten a környéken élő, általános iskolás gyerekeknek szervezünk egy napközis hetet, ahol délelőtt bibliai történetek és barkácsolás lesz, délután pedig sportfoglalkozások, amelyeket végül egy hívő sportoló hitvallása zár. Elmondhatom, hogy igazán jól érezzük magunkat itt Pasaréten, de tulajdonképpen mindenütt, ahova Isten küld minket.
Ludwig Dóra