A színpad szerelmese

Ma is járja az országot zenés és irodalmi estjeivel, ott van minden színházi fesztiválon, dolgozik a Színészkamarában és a Nemzetközi Színházi Intézetben, és fáradhatatlanul harcol a Ruttkai Éva Színház fennmaradásáért. Géczy Dorottyát ezúttal hármas jubileum kapcsán hívtuk beszélgetésre egy kis budai kávézóba. 

– Ötven éve költöztünk a II. kerületbe, hatvan éve vagyok a pályán, és egy olyan kerek születésnapom volt, amit kimondani is nehéz, de nem titok: a nyolcvanadikat ünnepeltük – meséli a művésznő mosolyogva. – Nagyon szép ünnep volt. Az Özvegyek klánja című zenés francia vígjátékot mutattuk be, amelyben egyébként szteppelek is, majd a függöny és a közönség előtt köszöntöttek a kollégák, valamint Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere és Hegedűs D. Géza, a Magyar Színészkamara elnöke. Könnyekig meghatódtam, hiszen ez az én születésnapi jutalomjátékom. 

Önre pillantva ez a kor szinte hihetetlen.

Én sem akarom elhinni. A színházban is mindig azt mondják nekem: te megmaradtál naivának. Ezt persze nem a szerepkörre értik – rengeteg naivát játszottam –, sokkal inkább a jóhiszeműségemre céloznak. Én bízom az emberekben, és nagyon sok mindennek kell ahhoz történnie, hogy ez a bizalom meginogjon. Javíthatatlan optimista vagyok, még a mélypontokon is megtalálom a kapaszkodókat. 

Mit tesz azért, hogy a fittségét megőrizze?

A téli hónapokat leszámítva úszni járok a Külkerparkba, ahol sokszor összefutunk Bálint Andrással, Jankovics Marcellel és Béres Ilonával.Ezenkívül naponta többször megmászom azt a 86 lépcsőt, amely a lakásomhoz vezet, és persze táncolok, játszom a színpadon. Szerencsés alkatot örököltem a szüleimtől, akik mindketten igen magas kort értek meg: édesanyám 95 éves korában még Bachot játszott.

Ahogy említette, hatvan évvel ezelőtt lépett először színpadra.

Színpadon már korábban is álltam, mert a színészmesterség előtt balettoztam. Négyévesen kezdtem, aztán tizenhét éves koromban egy mandulagyulladás szövődményeként szívizomgyulladást kaptam, ezért átmenetileg abba kellett hagynom a balettot. A színpadi táncot azonban a mai napig művelem. A Színművészeti Főiskola elvégzése után a Miskolci Nemzeti Színházban játszottam, azután a mai Thália Színház helyén működő Ifjúsági, később Petőfi Színházban, majd az Irodalmi Színpadon. Ezután következett a több mint negyven év a Vidám Színpad társulatánál. Ebben az időben rendszeresen hívtak vendégszerepelni. Az Operettszínházban én játszottam az első musical, a Három napig szeretlek főszerepét. Tavaly a színházi világnap alkalmából rendezett gálán ebből a darabból énekeltem ugyanazon a színpadon, ugyanazt a dalt, amit kerek ötven évvel ezelőtt is: Bágya és Szenes szerzeményét, a Vagy mindent, vagy semmit, csak így akarom… kezdetűt.

Hol láthatja Önt most a színházba járó közönség?

A Ruttkai Éva Színházban játszom, ahol örökös tag vagyok. Tavaly költöztünk immár harmadik helyünkre, a józsefvárosi Kálvária térre, az egykori Józsefvárosi Színházba, amelyet mi újítottunk fel. Jelenleg a már említett Özvegyek klánjában játszom, ahol Esztergályos Cecíliával és BorbáthOttíliával alakítjuk a három özvegyet. 

Voltak kiemelkedő pillanatok pályafutása elmúlt hat évtizedében?

Sok felejthetetlen állomása volt a pályámnak. Szerencsésnek mondhatom magam, mert megadatott a legnagyobbakkal együtt játszanom. Emlékszem például egy Kőszívű ember fiai előadásra, ahol olyan csodálatos partnereim voltak, mint Dayka Margit és Somogyvári Rudolf. A Vidám Színpad minden nagy komikusa – Kazal László, Kabos László, Kibédi Ervin – mellett osztottak rám női főszerepeket. A közelmúltban is kaptam megtisztelő feladatokat. Brüsszelben megnyitottam egy kortárs kiállítást, és franciául énekeltem az Európai Parlamentben. 2010-ben Szakcsi Lakatos Bélával nyithattuk meg Essenben a Kulturális Főváros-programsorozatot.

Ne feledkezzünk meg a fél évszázados kerületi jubileumról se.

Gyerekkoromban a Margit híd pesti oldalán laktunk. Budát kedves barátomnak és kollégámnak, Rátonyi Róbertnek köszönhetem, aki partnerem volt abban a bizonyos első musicalben, és aki mellesleg a fiam keresztapja. Robi a családjával a Törökvész út elején élt, és ő beszélt rá minket, hogy költözzünk át a Duna túloldalára, hiszen ott olyan nyugodt, csendes az élet, és olyan jó a levegő. Hallgattunk rá, és három házzal feljebb, szintén egy Törökvész úti lakásba költöztünk. Később azután összeálltuk Felföldi Anikóval, Körmendi Vilmossal és Payer Andrással, és megépítettük a Bimbó út tetején álló teraszos házat. Azóta ott lakom. Oda született a fiam, aki azután az Áldás Utcai Általános Iskolába járt. Ott ragadt rá a Sziko név, ma ezen a néven fotóművész. Miután azonban őt is megérintette a zene, a fotózás mellett a Dr. Beat együttes frontembere, énekese és szövegírója is.

PÉTER ZSUZSANNA

Géczy Dorottyának igazi szenvedélye a színház. Nem véletlen ez: művészcsaládból származik, édesanyja, Géczy Fazekas Klára zongoraművész, nagyanyja, Spitzer Matild operaénekes volt. Édesapjának Jászai Mari családjához volt kapcsolata: Dorottya a mai napig őrzi nagynénje emlékkönyvét, amelybe Jászai Mari írt néhány sort 1895 karácsonyán. A bejegyzés vége így hangzik: az ember annyit ér, amennyi jót tesz. 

− Ez az én ars poeticám – mondja a színművész, aki azóta is ebbe az emlékkönyvbe gyűjti a külföldi vendégszereplések alkalmával megismert nagy művészek autogramjait és a neki címzett sorokat.

− Számos európai és amerikai nagyvárosban tartottunk esteket az ott élő magyaroknak a Magyarok Világszövetsége szervezésében. Sok nagykövetségen megfordultam partnereimmel, Tahi Tóth Lászlóval és Dunai Tamással, de itthon is, az egész országban rengeteg jótékonysági fellépést vállalok. A családom mellett a színház és a zene tölti ki az életemet. Amikor érzem, hogy élményt és örömöt nyújtok az embereknek, tudom, hogy nem születtem hiába.