Ódivatú tulajdonság, de szeretem az embereket!

Köszöntés Szindra módra: margitosok tucatjai a színpadon

 

A születésnapi hétvégén volt piknik, traccsparti, a kicsiknek mese, a nagyoknak különóra, megnézhettük a Padlást, és mozizhattunk is. Mindkét napot gálaműsor zárt: szombaton Litkai Gergely műsorvezetésével egykori és jelenlegi szindrások szórakoztatták a nagyérdeműt, a vasárnapi nosztalgiaesten pedig meglepetésjeleneteket, a régi előadásokból részleteket, az újakból pedig ízelítőt láthattunk.

Földessy Margit a születésnapi ünnepi gálán...

De hogyan is kezdődött ez a történet, és miként vált mára legendássá a margitosok nagy családja – erről kérdeztem a II. Kerületért Emlékéremmel is kitüntetett Földessy Margitot.

– Eszembe se jutott, hogy drámastúdiót alapítsak, de amikor a fiam iskolás lett, rájöttem, hogy a gyerekeknek szükségük van arra, hogy a feszültségeiket kijátsszák magukból. Összegyűjtöttem őket, és nálunk, otthon eljátszottuk az aznapi történéseket. Így indult… Eleinte nem gondoltam arra, hogy ezt bővíteni kellene, de a gyerekek szóltak a barátaiknak, unokatestvéreiknek, egyre többen lettünk, egyre többet beszélgettünk, és menet közben kiderült, hogy én, aki soha nem szerettem tanulni (de ezt ne áruljuk el senkinek), kénytelen leszek egy életen át tanulni, és ez a mai napig így van.

 

Egy régi képen édesanyjával, Komlós Juci színésznővel

 

Mit kell tanulni?

Össze kell gyűjteni azt a tudásanyagot, amivel alá tudom támasztani, hogy miért csinálom. Sokszor elmondtam, hogy nem vagyok pedagógus, nem vagyok rendező, de van pszichológiai érzékem, és imádom a színházat, így színházi eszközök segítségével próbáltam fejleszteni a gyerekek személyiségét. A színház ugyanis mindent tud.

A színház a titok?

A titok a játék – és nem feltétlenül a színjáték, hanem mindenféle játék. Játékkal nagyon sok mindent meg lehet oldani, csak kell hozzá egy olyan játékos lelkű felnőtt, aki nem uralkodni akar a gyerekeken, hanem játszótársként kezeli őket.

Az ünnepi hétvégén játszótársak százai voltak jelen, akik mind óriási szeretettel köszönték meg a közös játékot.

Csodálatos érzés volt, persze kicsit félelmetes is… De annak nagyon örültem, hogy most nekem is lehetőségem volt köszönetet mondani nekik. Akik eljöttek erre a szülinapi hétvégére, azoknak minden bizonnyal sokat jelent a stúdió, de a negyven év alatt olyanok is voltak, akik nem érezték itt jól magukat, vagy nem voltak elégedettek. Sok minden történt négy évtized alatt, regényt lehetne belőle írni, kalandregényt!

Önnek mit jelent a Szindra?

Prioritásaim közül a legelső helyen a családom áll, de utána mindjárt a Szindra jön. Az idejárók magukat margitosoknak hívják, és én is margitosnak érzem magam. Többször kaptam meg azt a szemrehányást, hogy csináltam magamnak egy szigetet, ahonnan nem akarok kijönni. Ez így igaz, sőt! Inkább becsalogatni szeretnék egyre többeket a szigetemre, ahol szinte nincs is ellenségeskedés. Az ünnepi hétvégén azt kértem volt tanítványaimtól, hogy segítsék egymást. Ez ugyan nincs ma divatban, de talán, ha sokat mondogatom, lesz foganatja.

Egyszer egy rosszalkodó gyerek anyukája megkérdezte, hogy milyen retorziót szoktam alkalmazni. – Tessék? – kérdeztem, én ezt a szót nem ismerem. Ahogy a kötelező szót sem, sőt a szabályokkal is hadilábon állok. Vannak persze nálunk is szabályok, de azok olyan margitosak.

És ezeket betartják a gyerekek?

Ez egy türelemjáték. A legkisebbeknek a tanulságmesék segítenek. Van egy nagy ládánk, abból húzzuk ki a varázsszavakat (kérem, köszönöm, bocsánat stb.), amiket elhelyezünk a történetekben, így nem kell nekem rászólni egy kisgyerekre, hogy köszönj szépen! – majd fog. Ki kell várni, hiszen nem nyílik meg mindenki azonnal, főleg nem egy introvertált típus. Hozzá kell tennem, hogy mostanában nagyon sok a mentálisan sérült gyerek, és ennek nem a szülő vagy az iskola, hanem a minket körülvevő világ az oka. Teljesen nem lehet a gyerekeket sem elszigetelni, sem mindentől megóvni; amit tehetünk, hogy beszélgetünk velük, sokat beszélgetünk.

Van egy maradi tulajdonságom, amivel a mai világban nehéz együtt élni: szeretem az embereket. Ráadásul tele vagyok miértekkel. Ha valaki utálatosan vagy gonoszul viselkedik, mindig próbálom megfejteni, miért ilyen, mit cipel a batyujában.

Készített valamiféle leltárt, összegzést a jubileum alkalmából?

Nem, hiszen az élet megy tovább. De magam köré gyűjtöm a fiatal kollégákat, volt tanítványaimat, a családomat, hogy abban az esetben, ha én elfáradnék (amiről szó sem lehet), átvegyék tőlem a stafétát. Egyetlen dologtól félek, hogy ez a negyven év, mindaz, amit felépítettünk, nehogy kukába kerüljön, mert azt látom, hogy a gyerekeknek óriási szükségük van rá.

Pál Tamás énekes is a Színjáték- és Drámastúdió tagja volt

 

A kis család is része a nagy, margitos családnak?

A fiam, Galántai Márk, a menyem, Lakatos Adri és az unokám, Galántai Laura is a „munkatársam”, és ők nagyon a szívükön viselik a stúdió sorsát. Ennek az is az oka, hogy a családban, ahol felnőttem, olyan játszótársak voltak körülöttem, mint az édesanyám, Komlós Juci, nagyapám, Komlós Vilmos, Kis Manyi, Psota Irén vagy Márkus László... Az általuk teremtett légkört, divatos szóval feelinget (ami egyáltalán nem régimódi és poros, hanem csodálatos és szellemes) adtam tovább az enyémeknek is.

Több mint tíz éve költöztek be a Marczibányi Téri Művelődési Központba. Hogy érzik itt magukat?

Nagyon jól! Hálás vagyok azért, hogy a Marczi, illetve a II. kerület vezetői is hasonlóan gondolkodnak, mint én, hogy olyan emberek vannak körülöttem, akiknek fontos a kultúra, és akik lehetőséget biztosítanak nemcsak a felnőtt színháznak, hanem a fiatalok színjátszásának is. Egyszóval: itt otthon vagyok. Igaz, hogy szeretek nagyobbat harapni az almából, mint amekkora az alma, azaz boldog lennék, ha több színpadhoz, több lehetőséghez juthatna a stúdió. Ugyanakkor külön öröm számomra, hogy egy olyan társulattal osztozhatunk az otthonon, mint a Loupe, amit nagyon tisztelek és szeretek, már csak azért is, mert tagjai közül Lengyel Tamás és Sodró Eliza tanítványaim voltak. Úgy érzem, hogy abban a friss illatban, amit ők hoztak magukkal, kicsit én is benne vagyok.

Péter Zsuzsanna