„Mindenben a zenét kerestem”

— Egy hosszú kanadai turnéról tértem haza, és a repülőtéren a kitüntetés hírével fogadtak. Nagyon megörültem, és arra gondoltam, érdemes volt hazajönni.
A díjjal nem egyszerűen a kivételes tehetséget jutalmazták, hanem a példamutatóan kitartó munkát is.
Valóban komoly munkát jelent felkészülni a koncertekre: napi öt, hat órát gyakorolok. Az utóbbi időszak különösen sűrű volt. Idén hét különböző országban léptem fel, most készülök Párizsba. December elején a Művészetek Palotájában volt szólóestem, ahol Liszt- és Debussy-műveket játszottam. Január elsején az Olasz Kultúrintézetben a Magyar Rádió Zenekarával Weber- és Chopin-műveket adunk majd elő. Hál’ istennek van mire felkészülnöm, unatkozni nem szoktam.
Hogyan tanulja meg az új darabokat?
Amikor kicsi voltam, a tanárom lejátszott nekem egy rövid részt, és megkérdezte: Te hogyan folytatnád? Megpróbáltam kitalálni. Ha nem sikerült, azt mondta: Így is jó, de maradjunk annál, ami a kottában van. Tulajdonképpen újra komponáltatta velem a darabot. Persze egy Liszt- vagy Bartók-művet már nem lehet kitalálni, ezeknél a kottaképet magyarázzák el nekem, a szüneteket, a dinamikát. Először egészen precízen megtanulom a leírt darabot, majd meghallgatom több zongorista előadásában. Léteznek egyébként a nem látók számára Braille-kották, de azokat borzasztó időigényes kitapogatni. Ezzel a módszerrel legalább egy évbe telne, amíg egy zongoraversenyt megtanulnék.
Ki az a művész, akinek az előadásmódja a legközelebb áll Önhöz?
Fischer Anni vagy Szvjatoszlav Richter játéka. A most élő művészek közül pedig Vásáry Tamást említeném, aki számomra amolyan mentor. Nincs koncert, amely előtt ne hallgatna meg, és ne segítene egy-egy jó tanáccsal. Az utóbbi időben Kocsis Zoltánnal is többször volt alkalmam együtt dolgozni, aki szintén rengeteget segített.
Mennyire érzi a közönség reakcióját?
A tapsokból és a nagy, mély csöndekből pontosan le lehet mérni, hogyan fogadja az előadást a közönség. Amikor felhangzik a taps, boldog vagyok. Érdekes, Amerikában sokkal szenvedélyesebbek az emberek. Egyszer a New York-i Lincoln Centerben adtam a koncertet, és hallottam, ahogy a végén egymás után állnak fel az emberek. „Standing ovation” (állva ünnepelnek) — súgta a fülembe édesanyám, aki ott állt mellettem a színpadon. Itthon, a konzervatívabb Európában még inkább a „sitting ovation” (ülve ünneplés) a jellemző. Amikor Izlandon jártam, az olasz karmester, Rico Saccani előre figyelmeztetett, hogy itt hűvös a közönség, de azért őket is sikerült felállítani.

Van kedvenc zeneszerzője?
Mozart. Csodálatosak az operái és a zongoraversenyei.
Hogyan kezdődött zenei érdeklődése?
Egészen kisgyerek voltam, talán hároméves, amikor a vörösberényi nyaralónkban véletlenül rátaláltam dédapám öreg zongorájára. Állítólag a Marseillaise-t pötyögtem le különböző hangnemekben. Mindenben a zenét kerestem, a mosógép meg a villamos hangjában is. Egyszer az erkélyen a madarak hangját figyeltem, és hívtam anyámat: „Hallod, mama, a madarak Chopint énekelnek!” Emlékszem, szüleim elvittek az Erkel Színházba, a Varázsfuvolára. A darab végén a meghatottságtól elsírtam magam. Édesanyám nem értette, mi a baj, mire könnyek között megkérdeztem, hogy én ezt a muzsikát már soha többé nem hallhatom? El kellett hát menni többször is, sőt, megpróbáltuk felvenni az előadást magnóra. Rádiósmagnónk volt, azt vittük magunkkal, és rendkívül kellemetlen volt, amikor egyszer csak felharsant valami rockszám a rádióból. Rossz gombot nyomtunk meg. Szerencsére még nem kezdődött el az opera, csak a hangolást sikerült megzavarnunk.
Egy átlagember számára a zene jelentheti a kikapcsolódást. Hogyan piheni ki fáradalmait a zongoraművész?
Sokszor már alig várom az estét, akkor „olvasok”. Édesapám magnóra olvasta nekem a világirodalom legnagyszerűbb regényeit, azokat szoktam hallgatni. Megvan az összes Verne-könyv, Dumas-tól A három testőr, Tolsztoj Háború és békéje, az Anyegin Puskintól. Meghallgattam az Iliászt, az amerikai könyvek közül az Oroszlánkölyköket, az Akiért a harang szól című regényt. Most éppen Szabó Magda Régimódi történetét olvasom nagy élvezettel. Születésnapomra hangos útikönyveket kaptam Prágáról és Londonról. Szeretem megismerni azokat a városokat, amelyekben jártam. Mindig elolvassuk előre a történetét, az érdekességeket. Szívesen és gyakran járok színházba, és kedves időtöltésem az internetezés. Van egy beszélő program a gépemen, annak segítségével tartom a kapcsolatot a nagyvilággal, és mostanra már sok új ismerősre tettem szert.
A zene milyen szerepet játszik az életében?
Kitölti az életemet. Az egyik bátyám motorbalesetben halt meg. Akkor érte őt a szerencsétlenség, amikor Moszkvába utaztam a Louis Braille-ről elnevezett nemzetközi versenyre. Úgy ültem le a zongorához, hogy érte játszom, hogy a zenémmel meggyógyítom. Ez sajnos nem sikerült, de a mai napig érzem, hogy valahol ő is figyel és hallgatja a muzsikát. Ezt a veszteséget nem lehet kiheverni, de a zene segít a hiány elviselésében.
Péter Zsuzsa