Nyelvtudásra mindig szükség lesz

Dr. Bárdosi Vilmos számos tankönyv, szótár, illetve tanulmány szerzője és nem mellesleg a Keleti Károly utca lakója. Erről egy korábbi fotópályázatunk nyertes képe, a Rue de Charles Keleti jutott eszembe, és ezt a gondolatot meg is osztottam a professzor úrral, ahogy törzshelyén, az Auguszt cukrászdában leültünk egy finom kávé mellé.

Dr. Bárdosi Vilmos

 

– Nagyon találó cím! A Keleti Károly utca engem is Párizsra emlékeztet, és ugyanez az érzés fog el akkor is, ha átmegyek a két Mammutot összekötő belső hídon, és kinézek a Lövőház utcára.

1977 óta élek itt, de már előtte is idejártam udvarolni: a feleségem ugyanis született II. kerületi. Még az ő nagyszülei költöztek fel Szombathelyről (valamikor a két világháború között) abba a lakásba, ami most a mi otthonunk. A feleségemben ugyan időnként felmerül, hogy egy modernebb lakásba kellene költöznünk, amire viccelődve azt szoktam mondani, hogy én a Keleti Károly utcából csak a Keleti Károly utcába vagyok hajlandó költözni. Nagyon szeretem ezt a környéket! Minden karnyújtásnyira van, például a Fény Utcai Piac, ahol vásárolok vagy ez a hangulatos cukrászda, és kitűnő a közlekedés is – bár az egyetemre, ami az Astoriánál van, gyakran gyalog sétálok át.

Ez nem kis séta, komoly sportteljesítmény!

Számomra fontos a mozgás: hatéves korom óta rendszeresen teniszezek. Korábban versenyeztem is, most már csak kedvtelésből játszom egy nagyon kellemes baráti társasággal. A tenisz az egyik nagy szerelmem!

A másik pedig a francia nyelv...

Így van, szerelem és hivatás. Korán kezdtem az ismerkedést az idegen nyelvekkel, ugyanis Szombathelyen, ahol éltünk, már akkor tudtuk fogni az osztrák televízió adását, amikor máshol ez még nem volt lehetséges. Nagyon jó, gyerekeknek szóló sorozatokat lehetett látni kutyákról és lovakról, és engem rettentően bosszantott, hogy egy szót sem értek belőlük, ezért megkértem a szüleimet, hadd tanuljak németül. Jól ment. Azután a középiskolában a német mellett oroszul is tanultam, az is jól ment. A franciát hőn szeretett gimnáziumi magyartanárnőmnek, Szemző Magdának köszönhetem. Picike, de nagy tudású, szerény, nehéz sorsa ellenére mélységesen emberséges, nyitott, világlátott, egyszóval csodálatos pedagógus volt, aki a Sorbonne-ra járt. Két évig tanított minket, és amikor nyugdíjba ment, annyira elkeseredtem, hogy elé álltam és megkértem, tanítson nekem franciát. Onnantól fogva minden hétköznap délután ott voltam nála és tanultunk. Két év alatt olyan szintre hozott fel, hogy leérettségiztem franciából, és azt is eldöntöttem, hogy francia–német szakra jelentkezem. Nem volt könnyű a felvételi, négy embert vettek fel erre a szakpárra, de hála neki, bejutottam.

Képünkön Péter Zsuzsanna (szerkesztő, újságíró) és Dr. Bárdos Vilmos

 

Volt lehetősége Franciaországban is tanulni?

A 1974–75-ös tanévet egy állami ösztöndíjjal a párizsi École Normale Supérieure-ön végezhettem, ami óriási élmény volt! És mivel nem tudtam, hogy ott októberben indul a tanév, egy hónapig csak sétáltam a városban, megismertem a párizsi életet, a Quartier Latint, jártam piacon és focimeccsen, mindenhol füleltem, jegyzeteltem. Majd amikor elindult az egyetem, úgynevezett szabad hallgatóként bármilyen órára bejárhattam, ami csak érdekelt.

Miért döntött a nyelvészet mellett?

A nyelvészet engem eleve jobban izgatott, mint az irodalom, de ebben a választásban is egy tanáromnak, Kelemen Jolánnak volt fontos szerepe, aki Magda nénihez hasonlóan varázslatos személyiség volt. Ő javasolta, hogy maradjak bent az egyetemen, így a végzés után gyakornok lettem – elég sokáig, hét évig, mert nem volt állás, de ez idő alatt megírtam a kisdoktori disszertációmat. Azután felgyorsultak az események, tanársegéd lettem, és elkezdtem felfelé lépegetni a szamárlétrán. Voltam tanszékvezető, dékánhelyettes, vezettem doktori iskolát, és jövő szeptemberben kezdem az ötvenedik tanévemet – erre pezsgőt fogok bontani!

A nyelvészeten belül melyik terület vonzotta leginkább?

Kezdetben Kelemen tanárnő rám bízta a fonetika oktatását, majd alaktant és mondattant is tanítottam, de ezek kevésbé voltak vonzóak számomra. 1982-ben kutatói ösztöndíjjal ismét kimehettem Párizsba, az École Normale Supérieure-re, amelynek könyvtárában a kezembe akadt egy német nyelvű könyv, amely az újlatin nyelvek szólásairól, speciális kifejezéseiről szólt. Ez a téma igazán megfogott – annyira, hogy azóta sem engedett el.

Talán az olvasók is ismerik O. Nagy Gábor Mi fán terem? című könyvét, amelyben körülbelül négyszázötven magyar szólás és kifejezés eredetét mutatja be a szerző (befejezni sajnos nem tudta, mert egy közúti balesetben elhunyt). Az ő tiszteletére és emlékére folytattam a kutatást, így összesen ezerhatszáz szócikkel elkészült és meg is jelent a magyar „Szólások, közmondások eredete” című könyvem a Tinta Könyvkiadó gondozásában.

Nagy elszántságot és kitartást igénylő munka egy szótár vagy lexikon összeállítása.

Van, aki szerint ez szörnyen unalmas munka, számomra azonban igen élvezetes és kihívásokkal teli tevékenység, amelynek során rengeteg probléma merül fel, amit mind meg kell oldani úgy, hogy az közérthető legyen.

Jelenleg min dolgozik?

Tavaly jelent meg a több mint ezer oldalas francia–magyar szólásszótár, az én Covid-babám. A járvány alatt otthon ültem a számítógép előtt, kimozdulni nem lehetett, így a régóta gyűjtött anyagot végre összeállítottam. Most ennek a megfordításán dolgozom, ami talán jövő tavasszal lát majd napvilágot.

Sokan elvont tudománynak tartják a nyelvészetet, holott a gyakorlati életben is van jelentősége.

Vannak olyan területei, amelyek öncélúnak tűnhetnek, bár sokszor kiderül, hogy mégsem azok. A szótárkészítés például azért is kedves számomra, mert milliók profitálnak belőle. A számítógépes nyelvészet jelentőségét sem lehet megkérdőjelezni, hiszen nagyrészt ez az alapja a fordítóprogramoknak és a mesterséges intelligenciának. Ez a terület rendkívül gyorsan fejlődik, és fantasztikus eredményei vannak.

Ön is használja ezeket a programokat?

Kipróbáltam egy valóban nagyon jó programot egy olyan angol nyelvű hivatalos szöveg esetében, amit franciára kellett fordítanom. Szinte tökéletes volt, kivéve a búcsúformulát. A franciák ugyanis szeretik cizellálni az elköszönést, és a program ezt nem tudta. Ahogy a már emlegetett szólásokra, stiláris finomságokra vagy a nyelvi humorra sem alkalmas. Ezek megértésére csak mi, emberek vagyunk képesek, így nyelvtudásra és nyelvészekre még egy ideig biztosan szükség lesz.

Péter Zsuzsanna