Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Kedves Szomszéd
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Mesélő mesterségek

2010. december 21.

Törött fülű kis üvegkancsóval léptem be Czinkota János üvegcsiszoló ajtaján. „Velencei üvegfúvók kézi munkája, nézze a sok buborékot, attól a feszültség az anyagban” – szólt a gyors diagnózis.

S míg hümmögve forgatta a türkiz karafot – mint megtudtam, ez edénykém becsületes neve – körbenézhettem a csöpp üzlet zsúfolt polcain. Csiszolt ólomkristály kehelytől fúvott üvegvázáig, öntött jósgömbig van itt minden. Színek és formák, stílusok és korok kavalkádja. Királykék tál fodrozódik öblös bordó szépség mellett, nyurga opál váza a súlyos hamutartó társaságában. Cifra dísztárgyak, javításra váró míves régiségek. És szinte mindnek története van.

A kecses olajosüveget például egyetlen ezüstpántból kellett újravarázsolni. Ennyi maradt belőle az idők során, ezt hozta be a tulajdonosa. Ám a nyakat övező ötvösmunka az értő szemnek elárulta: szecessziós asztali fűszeres készlet darabjáról van szó. Korát és arányait az épen maradt részből lehetett kikövetkeztetni. Szakkönyvek is segítettek, és elkészült a filigrán kiöntő. De itt gyógyult a mélylila tónusú, különös formájú íves-szögletes váza is. A mester a talpára fordítva mutatja a metszett feliratot: Moser, Karlsbad. A rangos műhelyből a múlt századelőn kikerült munka jellemzője az aranyozott fríz a görög mitológiai jelenettel, és a szinte feketébe hajló lila szín. A rögtönzött bemutatóból azt is megtudom, hogy speciális technikával „hámozással” készítették a darabot, innen a sokszögletű forma, amihez szögletes talp dukált.
Vendéglátóm olyan átéléssel sorolja a patinás üvegtárgyak titkait, hogy ha nem mondaná is, látnám: ez a szenvedélye. Járnak is hozzá visszatérő megrendelők nemcsak itthonról; Amerikába, Svédországba, Dél-Afrikába is eljut a keze munkája. Egyszer hazánkban járva a japán kereskedelmi küldöttségnek megtetszettek a művei, és száz csiszolt ólomkristály borospoharat rendeltek. Hogy mi a kedvenc motívuma? A népszerű szudéta-minta.  Tanácstalanul nézhetek, mert magyarázólag hozzáteszi: a függőlegesen futó párhuzamos nagy éles vágásokról, s a baccaratról, a tizenhat ágú csillagról ismerhető fel, ami fölül zárja a díszítést.
A vitrin polcain talpas poharak díszszemléje. Kérdezni se merem, melyik milyen műfajt képvisel. Elég, ha tisztázzuk, mitől „ólom” a kristály: az olvadt üveghez adott 24 százalék ólomoxid tartalma miatt. Ettől fehérebb, csillogóbb az anyaga, s a belőle készült pohár sokkal szebben cseng koccintáskor a „sima” káliüveg pohárhoz képest.
És a színek! Ki hinné, hogy ez a semmivel össze nem keverhető királyi kékség, ami olyan jól áll az üvegnek, a kobalttól kapja árnyalatát. A zöld a krómtól, a sárga az urániumtól. Az izgalmas rubinvörös pedig tiszta aranyat rejt. Ez tehát a legdrágább színezési eljárás.
Hallgatom az üvegek históriáját, s azon tűnődöm, mi mindent halmoz fel egy szakma évtizedek alatt. Meg hogy mitől lesz egy fiatalember éppen azzá, ami. Egykettőre megtudom: a pályaválasztás a véletlen műve volt.
– A szüleim hivatalban dolgoztak. Én meg nemigen tudtam, merre menjek. Pont érettségi előtt költözött a szomszédunkba két parádi üvegcsiszoló fiú. Összebarátkoztam velük is, a munkájukkal is.
67-ben kezdett, s amint elégedetten mondja: mindig maszeknál dolgozott. Korán szabad kezet kapott. Egy időben a jó nevű Haas & Czjzek megrendelésére mintákat csiszolt a parádi hutából kikerült nyers ólomkristályokra. A megbízáskor azt kérdezte, milyen mintát kérnek, „amilyet akar” – volt a válasz. Megszokta az önállóságot. Saját műhelyt 82-ben nyitott a Vízivárosban. Azóta e tenyérnyi helyen munkálkodik s megszámlálhatatlan tárgyat készített, javított. Egy-egy „bonyolultabb esetnél” összedolgozik régebbi tanítványával is. Izgalmas régiségből persze kevesebb akad. Hogy mi kelendő manapság? Az üvegékszer, a bizsu. A polcon szériában gyártott nippeket, lézeres-hologramos csecsebecséket is látok.
– Ne is beszéljünk róla, – legyint – tudja, nekem az a munkám, amit megrendelnek. És pontosan úgy meg kell a legkommerszebb darabot is csinálnom, mintha koronaékszeren dolgoznék.
Az üveg meg, törékeny természetű jószág, mindig szükség lesz a javításra. Kérdezem a mestert, van-e utódja. Fejét rázza.
– A fiam más pályára ment, és én is lassan befejezem. Nyugdíjba készülök.
Négy évtized az öntött, fúvott, préselt, csiszolt, ragasztott üvegek közt. Vajon mit visz magával? Hányféle pendülő, csendülő hangon szólalt meg az áttetsző anyag? Hányféle árnyalatban játszottak a színei? Milyen letisztult, nemes, milyen szokatlan, bohém formák bukkantak elő?  Az ő titkuk marad.
Sándor Mária

II_kerulet_muvesszemmel_2024_kicsi.jpg