A cipészmester, aki 88 éves koráig dolgozott

Manapság az expressz javítók és gyorstalpalók világában szinte hihetetlennek tűnik, hogy egy hagyományos cipészüzlet ajtaját annyiszor nyissák ki egy nap, mint tették azt december közepén Szabó Sándor cipészmester műhelyében. Nemcsak a Vízivárosból és a II. kerületből jártak a 88 éves mesterhez, hanem a szomszédos kerületekből, az agglomerációból, és karácsony előtt még Rákosszentmihályról is érkeztek régi ügyfelek, akik a minőségi munkát keresték.

– Nagyon jó érzés, hogy sokan jönnek az utolsó munkanapomon, persze, aki ismer minket, az tudja, hogy nálunk mindig családias légkör fogadta a betérőket – mondta el ottjártunkkor Sándor bácsi. – Sokáig laktam itt, és közel ötven éve dolgozom az üzletben, több generáció nőtt fel a környéken azóta. Feleségemmel, Marikával – aki kitanulta mellettem a szakmát – mindig szerettük a kuncsaftokat, barátsággal, szeretettel fogadtunk mindenkit és velünk is nyitottak voltak a vendégek, itt még a randevújukat is elmesélték az emberek. Egyszer jót beszélgettünk két fiatalemberrel, akik végül elővették a NAV-igazolványt. Persze mindent rendben találtak, mint mindig.

A zárás előtti napokban is sokan néztek be a Varsányi Irén utcai műhelybe. Egy utolsó kézszorítás a mesterrel és feleségével, néhány szép szó, könnyes búcsú, de akadt olyan is, aki nem értette, miért hagy fel a mester a szakmával.

– Ne feledjük, hogy 88 éves vagyok, és nagyon valószínű, hogy egyben a II. kerület legöregebb iparosa, aki még dolgozik. Élek-halok a szakmámért, az tartja bennem a lelkesedést, de az orvosom szerint már többet kell pihennem. Jászfelsőszentgyörgyön születtem, és 1945-ben, nehéz, ínséges időkben lettem ipari tanuló Budapesten. 1969-ig dolgoztam a mértékcipő-készítő vállalatnál, utána nyitottam saját műhelyt a Vízivárosban, ahonnan lassan kikopnak a régi mesterek.

Sándor bácsi nem titkolja, hogy nehéz szívvel vonul vissza, de megnyugtatja, hogy nem szűnik meg az üzlet, sőt, végre talált olyan fiatal mestert, akinek a munkájával elégedett, ezáltal a régi kuncsaftok is azok lehetnek.

– Nem vicc, de öt évig kerestem valakit, aki tud rendesen cipőt javítani, sőt készíteni is. A cipészdinasztiából származó Bernáth Gábor veszi át az üzletet. Sokan jöttek, hogy továbbvigyék a boltot, de főként olyanok, akik gyorsjavítóknál voltak. Sajnos, nem tudtak az elvárásoknak megfelelően dolgozni, ami nem az ő hibájuk, hanem a nem megfelelő idejű képzésé. Persze, a mai cipők sem olyanok, mint a régiek, az anyagban nagy a különbség. Régen a bőrtalp is bírta az esőt, szögelve volt, ma pedig az 50 ezer forintos cipőt is gyakran építik papírvázra, sokszor még a varrás is csak dísz, leválik a talp. A susztert ugyanakkor sok egyéb faladattal is megkeresik: javítottam óraszíjat, táskát, és bőrdíszműves munkákat is vállaltam. A legkedvesebbek számomra a kézzel készített cipőim.

Maradt még ugyan a polcokon néhány, hónapok óta el nem vitt cipő, csizma, de a műhelyben minden rendben várja az új tulajdonost. A kályhán melegszik még egy kis házi ebéd, és utoljára lefő egy-két adag kávé, hátha kér az utolsó betérők közül is valaki egy jó feketét.

– Nagy terveink nincsenek, csak szeretnénk nyugodtan tovább élni az életet és minél több időt tölteni a családtagokkal – mondta Szabó Sándor mester, aki felesége oldalán még egyszer kikukkantott az üzlet ajtaján úgy, ahogyan azt majd’ ötven éven keresztül tette.

Szabó Gergely (Budai Polgár)

Fotók: Soós Dániel (Budai Polgár)