Egy régimódi budai kiállításról

Az ünnepelt embert, akiről egyébként oly sok mindent tudunk, mint lakótársat, ahogy Láng Zsolt polgármester fogalmazott megnyitó beszédében, nem ismerjük. A Budai Polgár majd’ másfél évtizede, időről-időre felkeresi a népszerű kerületieket, megszólítja környezetünk kiválóságait, akikhez kötődünk, mert művészetüket, szellemüket kedveljük, és akik kötődnek hozzánk, a budai polgárokhoz, hiszen velünk egy helyen laknak, ugyanannak a közösségnek a részei. A lap, amelyet egy friss felmérés szerint a kerületben élők háromnegyede rendszeresen olvas, és ebből tájékozódik, kiváló hagyományt teremtett ezzel az interjúfolyammal: a civil összetartozás érzését, a lokálpatriotizmust, ezt a tősgyökeres régi-régi budai érzést erősíti a hírességek megszólaltatása otthonukban, szűkebb életkörnyezetükben.
Lám, Szervét Tibor ugyanoda jár futni, ahová én (ha el nem lustulom); a bájos arcú Váczi Eszter is kedveli a kis parkot a Barsi utca végén, és Hegyi Barbarával ezek szerint közös gyerekkori élményünk a Balogh Ádám-szikla felkeresése.
Eisenmann fotósorozata ritka tünemény: szinte minden képe más és más stílusban készült, amivel egyrészt fényképészi kvalitásait csillogtatja meg, másrészt ez a kiállítás mutatja meg a legjobb riportfotósok igazi értékét: a nagyfokú beleérző képességet, a kép alanyának nemcsak ismeretét, de érzését. Az egymás elé tartott négy vonóval érintkező Bartók vonósnégyes-tagok fotójának stílusa a hatvanas éveket idézi. Azt a korszakot, amikor az együttes első nagy sikereit aratta, és nyilván első „sztárfotói” is készültek. Cságoly Ferenc építészről az általa átépített Medve utcai iskola előtt tipikus építészportré készült: a meredek rövidülésben látható, kétféle stílusú fal találkozása egyúttal az építész e kedvenc munkájának lényegét, a rekonstrukciót fejezi ki. Itt van aztán Érdi Tamás megkapó együttese Bartók szobrával. Eisenmann beállítása és fényei szobor és ember találkozását a két zenész dialógusává varázsolja. Egy könyvespolc előtti Lator László-portré: evidencia. De az író törékeny és kedves lényét, hogy ne mondjuk, a könyvek iránti odaadó és alázatos viszonyulását ez a fotó szabatosan le is jegyzi.

Ugyanilyen beszédes a Jankovics Marcellről és Bánffy Györgyről készített munka. A saját háza előterében, szilárd öntudattal és világnézettel álló polgárról készült képek a büszkeségről szólnak. Jó értelemben vett, funkcionális büszkeségről, arról az érzésről, amely nélkül nincs közösség. Szalóky Áginak a Gül Baba utca lépcsőjén ülő képe megint csak mestermunka. Törékeny és szelíd kislányt látunk az utca kövén ücsörögve; közben átható tekintettel ránk pillant. Közvetlen és impresszív a fotó, olyan, amilyen Szalóky Ági lénye és lényege. A népdalok dzsesszes feldolgozásával és városi dalok népies hatású előadásával méltán hírnevet szerzett előadó bizonyára nem véletlenül választotta a legfalusiasabb utcáját ennek a nagyvárosi kerületnek, amelynek megőrzendő régi hagyománya a kedves szomszédok ismerete és számon tartása.
Rohonci Ármin