Ötven év a pályán

Az állam kivonult a kultúrából, a piaci működés ezen a területen látványos erózióval járt. Jó marketinggel a silány terméket is el lehet adni, vásárláskor nem a tartalom, hanem a csomagolás lett a fő szempont. Ilyen társadalmi környezetben az elismerés viszonylagos és pillanatnyi. Keveseknek adatott meg az a sikeres pályafutás, mint az én szaxis barátomnak, Bergendy Pistának. A spontaneitás igényével próbáljuk meg felvillantani pályája egyes állomásait.

- Van egy szép németjuhász kutyád, Bandi, időnként találkozunk, egy szimattal üdvözöl, s megy tovább. Komótosan követed, látszik, összetartoztok és szereted az állatokat. A gyerekekkel hasonlóképp lehet, bizonyítja ezt munkásságod egy jelentős része. Gyermekeid inspiráltak, hogy mesejátékokhoz, animációs filmekhez szerezz zenét?
- Gyermek elsőként az öcséméknél született ’65-ben — Peti. Róla szól a „De nehéz az iskolatáska”. Nálunk ’71-ben született Pisti és ’76-ban Barbara.
- Mivel foglalkoznak?
- Peti filmes, ő rendezte az Állítsátok meg Teréz anyut. Pisti a Zeneakadémiát végezte el nagybőgőszakon, szólamvezető volt szimfonikus zenekarban, most dzsesszmuzsikus. Barbi művészettörténész, esztéta és kiállítás-szervező, a Szépművészeti Múzeumban dolgozik. A Monet és barátai című kiállítás volt az első jelentős szervezése.
- „Csakis művészi érték való gyermekeknek”, mondta Kodály Zoltán. A Süsü járványként tombolt az országban, hogyan született a zenéje?
- Csukás Pistától folyamatosan kaptam a szövegkönyveket, esténkén felolvastam gyerekeknek. Közben agyeltem a hatást, s jártak a dallamok a fejemben.
- Romhányi József szövegeire is írtál zenét. Erről keveset tudunk. Miért?
- Sőt, a Rádióban technó stílusban elkészült a teljes felvétel. Emerton-díjat kaptunk érte, de a lemez mégsem készült el. Nem értettem az egészet, s amikor megkérdeztem, miért nem, a válasz az volt: „nem hiteles ez tőletek”.
- Egyáltalán, hogyan lettél muzsikus?
- Gyermekkoromban Szolnokon mozgalmas volt az élet. A Szolnoki Dózsa vízilabdacsapata hét évig országos bajnok volt. Mi is lejártunk úszni, pólóztunk, közben mentek az akkori divatos slágerek. A közelben próbált nap mint nap a Chappy Pesten betiltott Big Bandjével. ’53-at írtunk akkor. Otthon pedig az Amerika Hangja és a Radio Luxemburg szólt. Sokat tanultam angolul egy műsorvezetőtől, Willis Conovertől, mély hangja volt, és lassan beszélt.
- Zenétek népszerű volt, ugyanakkor rendkívül igényes hangszeres játékon alapult. Kik voltak példaképeid, akiknek a zenei elképzelései közel álltak a Tiédhez?
- A szvingzenészek első nemzedéke: Stan Kanton, Duke Ellington, Count Basie, Benny Goodman. Továbbá Cannonball Adderley, Paul Desmond, George Duke. ők 1972-ben felléptek Budapesten. És persze Charlie Parker! A mostaniak közül Wynton Marsalis trombitás, épp ma lép fel a Művészetek Palotájában.
- Ötven év alatt sok minden változik. Hogyan változott a zenei ízlésed?
- 1967 és 69 között nyugat-európai országokban játszottunk. Ekkor érintett meg a soul, Wilson Pickett, Otis Redding, James Brown, Aretha Franklin. A Blood Sweat and Tears, a Chaese és a Chicago kitűnő zenéjük mellett számomra a fúvósok létjogosultságát jelentették a popzenében.
- A dallam a zene lelke. A Bergendy-stílust nagy ívű, de pátosztól mentes dallamvilág jellemzi. Mégis a jó szerző tudja, egy-egy téma milyen hosszú dallamot „bír el”. Ez Nálad pontosan ki volt számolva, vagy a megérzés vezetett, amikor az „Elment a vándor”, a „Darabokra törted a szívem”, a „Sajtból van a hold” és a többi nagy számot szerezted?
- A dalok Latzin—Demjén néven futottak, de közös munka eredményei voltak, a végső verziót és a hangszerelést készítettem én.
- Pályafutásod elején nem volt gyakori a szaxofon használata. Hogyan választottad ezt a kellemes hangzást adó sokoldalú hangszert?
- Benny Goodman volt a nagy példakép, tehát klarinéton kezdtem. Apám hozott két tenor szaxofont Csehszlovákiából, egyből beleszerettem.
- Benny Goodman felkérésére született a „Kontrasztok” című Bartók-mű, de számtalan példa van a komoly- és a könnyűzene kapcsolatára. Te hogy viszonyulsz a komolyzenéhez?
Wagner-rajongó vagyok, megvan tőle minden, a partitúrák is. Verdit is nagyon szeretem, Puccini zenéje pedig egyenesen szórakoztat!
- A Bergendy-koncert tuti tipp volt, jó zene, szép lányok, felszabadult szórakozás. Nem volt szükség „hangulatjavító szerekre”. A koncertek teltházasak voltak, többen rekedtek kint, mint ahányan bejutottunk. Ösztönöző ez akkor is, amikor a siker mindennapos élmény volt számotokra?
- Mindig. Ezért vagyunk muzsikusok, aki a gázsiért játszik, hamar abbahagyja.
- „Életemben annyi mindent megettem, mindent más főzött meg helyettem” — énekeltétek a „Had’ főzzek ma magamnak” című szerzeményben. Az allegorikus szöveg arra utal, hogy nem volt azért olyan sima a siker felé vezető út?
- Nem bizony! 1958 óta vagyok zenész, voltak elismerések, de az igazi sikert ’70 szilveszterén értük el. Elvállaltuk a TV szilveszteri műsorának zenei kíséretét azért, hogy eljátszhassuk két saját számunkat. Kilencmillió néző figyelt, fél tizenkettőkor kezdett Hofi és Koós egy félórás műsorral. Ekkor már nagy volt a zenekarban a feszültség, úgy éreztük, kifutunk az időből, éjfélkor már senki nem fog ránk figyelni. Szerencsére Hofiék három perccel előbb végeztek, és ez elég volt, hogy eljátsszuk a „Mindig ugyanúgy” című számot. Egész Magyarország ránk figyelt! Hajszálon múlott, hogy egy csapásra ismertek lettünk.
- Arany- és platinalemezek sikereitek fokmérői, akkor, amikor még százezres eladott példányszámok után jártak ezek az elismerések. Hogyan hatott rátok a közönség elismerése?
- Valahogy úgy, mint egy kábítószeresre hathat egy újabb dózis.
- A siker ellenére már a ’90-es évek elején felkaroltatok olyan társadalmi problémákat, mint például a munkanélküliség.
- Már akkor lehetett látni, hogy itt nagy gáz lesz. Ezért csináltuk a „Bohóc az egész család és a postás is!” című musicalt, ami egy munkanélkülivé vált család összefogását mutatja be. Happy enddel végződik, ami manapság már nehezebben képzelhető el. Lehet, hogy a József Attila Színházban jövőre felújítják a darabot.
- Egyéni elismerésként ’96-ban kitüntettek a Magyar Köztársaság Kiskeresztjével.
1973-ban az egész zenekar fel volt terjesztve Kossuth-díjra, végül más kapta meg. Mindegy. Örültem a Kiskeresztnek is, amit — a mellékelt írás szerint — „érvényes visszavonásig” nyilvános helyen is jogosult vagyok viselni.
- Végül had’ kérdezzem meg: szoktál főzni magadnak?
- Inkább eszem a feleségem főztjét, nagyon jól főz. Most éppen zöld diót teszek el rumban. Anyám készített ilyet utoljára, de ő már harminc éve nem él.
Mecséri István