A Szabad Pasarét hangja

Van, akit bátor szókimondásával, van, akit őszinte közvetlenségével, és van – főleg a hölgyek közül – akit az évek múlásával mit sem változó sármjával nyűgöz le. Őt kérte fel lapunk állandó szerzője, Verrasztó Gábor, hogy előszót írjon most megjelenő Fedák Sári és a mészárosné háza című legújabb kötete elé.

– Egész életemben itt éltem: Lepke utca, Tüske utca, Endrődi Sándor utca, Torockó utca, Battai út, Törökvész út, Bimbó út. Most a Pázsit utcában lakom. Gyerekkoromban az Endrődi Sándor utcában laktunk, az akkori emlékek maradtak meg bennem a legélesebben: ott éltem át a háborút, az ostromot, ott láttam először halottat és döglött lovat. Sokat bicikliztünk arra, ott fociztunk a grundon. Ezek jutottak eszembe, amikor leültem megírni az előszót.

Mostanában keveset hallani Önről. Visszavonult?

Nem vonultam vissza, egyszerűen a média nem tart igényt a munkámra, pedig tudnám még folytatni. Más lett a világ, nincs már szükség a magamfajtára. Ezt nem szomorúan mondom, csupán megállapítom. Nem értem ugyan, hogy miért nem használják az idősebb, tapasztaltabb embereket, akiknek az az egyetlen hibájuk, hogy elmúltak huszonkét évesek. Nekem az a szerencsém, hogy van annyi tartalékom, hogy nem kell munkáért kopogtatnom, de sajnos, az is látszik, hogy mikor fog kifogyni.

Ha választhatna, hol dolgozna a legszívesebben?

A rádióban. Nekem a rádió az igazi szerelem. Még a hetvenes évek végén kitaláltam egy való világ-szerű rádiót: bemikrofonozni az egész lakást, és ahogy élünk, az a műsor. Hallani, hogy nyafog a gyerek, hogy jönnek vendégek, és mit beszélünk, vagy hogy mit csinálunk a feleségemmel a hálószobában. Ez persze csak egy játék volt, abban az időben szóba se jöhetett volna ilyesmi. Ma már lehetne, de nem lenne valami izgalmas: egész nap csak itthon ülünk a feleségemmel, és szól a zene. Ha mégis megcsinálnám, az lenne a neve, hogy Szabad Pasarét.

 

És ha felajánlanának heti egy órát valamelyik rádióban, milyen műsort készítene?

Rengeteg műsorötletem van, be is írom őket a számítógépbe. Nagy kedvem volna például meghívni két-három értelmes, jó humorú embert, akikkel megtárgyalnánk az adott hét közéleti vagy kulturális eseményeit, pontosabban azok hátterét. Mondok egy példát: a miniszterelnök vidékre látogat, és ki kell mennie a mosdóba. Ezt hogy oldják meg? Kinek szól? Leellenőrzik-e előre az illemhelyeket? Ilyenekről beszélgetnénk, és közben jókat nevetnénk. Egy színvonalas és felszabadult marháskodás lenne. Ha esetleg tévéműsort készíthetnék, annak az lenne a címe: Pakolj ki! Bejönne a vendég, én pedig megkérném, hogy pakolja ki a táskáját, ha nő, vagy a zsebét, ha férfi. És amit előhúz, arról elkezdenénk beszélgetni. Persze előre fel kellene venni – mondjuk – húsz adást, hogy mindenkit meglepetésként érjen a felszólítás. Ezt nagyon szeretném egyszer még megcsinálni!

Annak idején a Táskarádió hozta meg Önnek az országos ismertséget. A műsor újszerű, közvetlen hangvétele a mai laza stílus előfutárának is tekinthető.

Ezt nem mondanám, de kétségtelen, hogy akkor ez nagy szó volt. Imádtam ezt a műsort, és – szerénytelen leszek – akkor volt a legjobb, amikor én vezettem. Teljesen szabadon készítettük, sajátos stílusa volt, igazi unikumnak számított. Mindent megtettem azért, hogy ez legyen a legjobb, a legeredetibb műsor. A Beatles világhírű albumát, az Abbey Road-ot például a Táskarádió adta le a világon először. Egy barátom ugyanis ismerte a BBC zenei vezetőjét, és kérésemre felhívta, hogy küldje el az albumot, mert majd mi is szeretnénk leadni. Igen ám, de a BBC-nél hétfőn volt a világbemutató, a Táskarádió pedig vasárnap ment… 

Ez volt a legsikeresebb műsora?

A legnagyobb siker a Halló, itt vagyok volt. Eleinte nem is értettem, hogy miért van ilyen hisztéria a műsor körül. Azután rájöttem, hogy az őszintesége hatott. Én tényleg mindig azt mondtam a műsorban, amit gondoltam, és a betelefonálók is egy idő után elfeledkeztek arról, hogy őket az egész ország hallja, és őszintén kezdtek beszélgetni. Azt hiszem, ez fogta meg az embereket.

Volt különösen emlékezetes esete?

Sok ilyen volt. Egyszer például – még a legelején – egy nő hívott, aki egyedül nevelte a három gyerekét, és egy olyan férfi társaságára vágyott, akivel eljárhatott volna színházba, moziba, megoszthatta volna vele a gondjait. Adja meg a számát, mondtam neki, hátha valakivel meg tud így ismerkedni. Pár hét múlva keresett a rendőrség. Kiderült, hogy elkezdték hívogatni, és a gyereknek mondták telefonba, hogy üzenik az anyjának, hogy ezt meg azt csinálnának vele – mindenféle disznóságot. Nagyon kiborított az eset, és megfogadtam, hogy soha többé nem adom meg nyilvánosan senkinek a számát. Egyszer mégis kivételt tettem, amikor egy tolókocsis fiatalember hívott fel, és elpanaszolta, hogy nagyon egyedül van, unja magát, nincsenek barátai. Neki is azt javasoltam, hogy adja meg a számát. Kis idő után megint keresett a rendőrség: a műsor nyomán valaki felhívta a fiút, összebarátkoztak, beengedte a lakásába, és kirabolták. Na ezek után tényleg soha többet nem tettem ilyet.

Mostanában mivel foglalkozik?

Interjúkat írok az Elle-nek, a Playboy-nak, a Gentleman-nek. Ezt nagyon szeretem, és érdekel is. Ezenkívül kaptam egy felkérést, hogy készítsek beszélgetős műsorokat a Corinthia hotel Orfeum klubjában Orfeum Portrék címmel. Kettő már lement, először Esztergályos Cecília, azután Csernus Imre volt a vendégem. Egy könyvön is dolgozom, aminek azt a munkacímet adtam, hogy A vénülés fortélyai. Ez nem az öregségről szól, hanem arról, hogy egész életünkben öregszünk, és a korunkkal kapcsolatban – legyünk bárhány évesek – mindig vannak gondjaink. Minden életszakasznak megvannak a jellemzői vagy tünetei, amelyek törvényszerűen bekövetkeznek, de sokszor nem vagyunk rá felkészülve, és ezért lelki problémát okoznak. Lehet ez az első menstruáció vagy az első ősz hajszál. Rengeteg történést, testi, lelki jelenséget összegyűjtöttem már, de mivel nem vagyok szakember, ezt csak úgy írhatom meg, ha mindezt magamra húzom. Ez sem könnyű, mert tipikusan női gondokról is szeretnék írni.

Sokat ülök a számítógép előtt is, és járok színházba, moziba, de különösebb hobbim, sajnos, nincs. Örülnék, ha – mondjuk – modelleznék, mert időm most már van. Beszélgetni is nagyon szeretek, és vén fejjel már azt is megtanultam, hogy a kapcsolatainkba, barátságainkba energiát kell fektetni, hogy megmaradjanak. Ez is egy fortély, és nagyon kifizetődő!

Péter Zsuzsanna

Helyek és történetek

Verrasztó Gábor legújabb könyve a Budai Polgár Nonprofit Kft.támogatásával jelent meg

December 10-én a Marczibányi Téri Művelődés Központban mutatta be Verrasztó Gábor író, újságíró legújabb könyvét. A Fedák Sári és a mészárosné háza című kötet a Budai históriák sorozat ötödik darabja, és az eddigi hagyományokat követve ezúttal is rövid helytörténeti írások találhatók benne: harminc történet kilencven fényképpel 116 oldalon. Ezekből megtudhatjuk, hogy hol áll a Pogány-torony, és hol nem épült fel végül a budai zsinagóga, hogy hogyan végrendelkezett Eschenbach kocsmáros, és melyik híres magyar színésznő bérelt villát az Árnyas úton.

A könyv – az előző négy kötethez hasonlóan – ismét sétára invitálja az olvasót: Buda híres és érdekes épületeinek, lakóinak történetét könnyed stílusban, korabeli és mostani fényképekkel illusztrálva meséli el a szerző. A könyvet lapozgatva a budaiak saját történeteiket is felidézhetik. Így tett a szintén kerületünkben élő Pulitzer-emlékdíjas újságíró, Szilágyi János a könyv előszavában.

A könyvbemutatón kiderült: az aprólékos, sok kutatást, nyomozást igénylő munka csak akkor élvezetes, ha szeretjük a helyet, ahol élünk. Verrasztó műhelytitkokat is megosztott hallgatóságával: hogyan választja ki a témát, kik segítik építészeti vagy történelmi kérdésekben, hogyan lehet leellenőrizni a legendák valóságtartalmát. 

Bár manapság nem könnyű könyvet kiadni, a támogató – a Budai Polgár Nonprofit Kft. – segítségével a szerzőnek már több könyve is megjelent, és reményét fejezte ki, hogy A Budai Históriák is folytatódhatnak majd. A kötet a Napkút kiadó gondozásában jelent meg. Ára 1490 Ft. Kapható a nagyobb könyvesboltokban.