Családi galéria Budán

A lakás – falain az ott élt és alkotott művészek munkáival – ma egyfajta emlékmúzeum, az emeleten található műterem pedig időről időre képzőművészeti kiállításoknak ad otthont. A galéria életre hívója, a kiállítások szervezője és rendezője a házaspár szintén képzőművész lánya, Kádár Katalin.
 
– Az első kiállítást 2005-ben a szüleim emlékére, az ő munkáikból állítottam össze. Nagy volt az érdeklődés, már a megnyitón is, és utána is sok látogatót fogadhattam. Egy idő után persze elfogytak az érdeklődők. Akkor gondoltam arra, hogy időről időre új kiállítást kellene rendezni.
Csak a szülők életművét kívánta bemutatni?
Eleinte tematikus kiállításokat rendeztem a műveikből, vagy egy-egy műfajt jártam körül. Később apám gyűjteményét is szerettem volna megmutatni, ebből született 2009-ben a 100 év – 100 név című tárlat, amelyet kortárs munkákból válogattam, többek között Barcsay Jenő, Borsos Miklós, El Kazovszkij, Gross Arnold, Gyulai Líviusz, Kass János, Kondor Béla, Szőnyi István, Würtz Ádám műveiből. Művészkollégáimnak is szerettem volna lehetőséget biztosítani pályájuk egy-egy szakaszának bemutatására, így kortárs képzőművészeti kiállításokkal is elkezdtem foglalkozni. Ezek olyan jól sikerültek, hogy elhatároztam, csatlakozom országos kulturális rendezvényekhez: a Tavaszi Fesztiválhoz, az Ars Sacra-programsorozathoz, a Múzeumok Éjszakájához – ilyenkor a kiállítás mellé zenei programot is szoktam kínálni.
Nagy munka lehet egy galéria üzemeltetése.
A Nemzeti Kulturális Alap, a II. Kerületi Önkormányzat és a Civil Alap 2014 támogatása nagyon sokat számít. A férjem az anyag felrakásában, a fiam pedig a fotózásban, az internetes megjelenésben, a meghívók, kiadványok, katalógusok elkészítésében nyújt segítséget. Sokat jelentett, hogy a férjem kiépítette a képakasztó-rendszert, valamint rendszeresen finanszírozza a megnyitók büféit.
A most látható Ahol a fény is sötét volt című kiállítás édesapja lágerrajzait mutatja be.
A holokauszt 70. évfordulója adott apropót a rajzok kiállítására. A teljes anyag – pontosabban annak reprodukciója – most először látható Magyarországon. Apám két részletben rajzolta meg a táborokban átélt rettenetes élményeit. Az első 57 rajz közvetlenül a háború után született. A buchenwaldi táborkórházban – amikor 35 kilóra soványodva se menni, se beszélni nem tudott – kezdett el rajzolni. Ezt egészítette ki később, a nyolcvanas években újabb 16 rajzzal. Az első sorozatot 1946 februárjában Budapesten, a Bibliotheke Officinában láthatta a közönség. Később azonban egyre kevesebb szó esett a holokausztról, ami apámnak nagyon fájt. Talán ezért is döntött úgy, hogy eleget téve a kérésnek, a képeket az amerikai Vanderbilt University-nek adja. A rajzokat az egyetem minden évben egy alkalommal kiállítja, az anyag ugyanakkor bejárta az Egyesült Államokat, és most úgy tűnik, hogy a Washingtoni Holokauszt Múzeum állandó kiállításának része lesz. Mesélt otthon az édesapja azokról az átélt borzalmakról, amelyeket rajzban örökített meg?
Mindent magába fojtott, de felejteni nem tudott. Anyám mesélte, hogy minden éjszaka lázálmok gyötörték. Tudni kell, hogy én késői gyerek voltam, apám első felesége és az egész családja elpusztult a holokausztban. Az elszenvedett tragédiák után engem mindentől meg akart kímélni. Felnőtt voltam már, amikor erről szó esett kettőnk között. Apámat többször is meghívták Amerikába, Nashville-be, képeinek kiállítása kapcsán. Mindig anyám kísérte el őt ezekre az utakra, de az utolsó alkalommal – anyám betegsége miatt – én utaztam. Az ottani televízió riportot készített apámmal. Kint vártam rá, amikor a fiatal tolmácslány egyszer csak zokogva kirohant: nem bírta tovább fordítani a szörnyűségeket. Ott láttam először ezeket a rajzokat. Döbbenetes hatású, szinte feldolgozhatatlan élmény volt.
Milyen kiállításra készül legközelebb?
Ismét szeretnék csatlakozni a Múzeumok Éjszakája programsorozathoz egy vidámabb témájú kiállítással. A szüleim a hatvanas években nagyon szép monotípiákat készítettek, azokat állítanám ki, a megnyitóra pedig azt a Meszecsinka nevű zenekart hívnám meg, akik a mostani kiállításmegnyitón is játszottak – gyönyörű zenei aláfestést adva a tárlathoz.
Péter Zsuzsanna

Ahol a fény is sötét volt – Kádár György lágerrajzai

Kádár György (1912–2002) festőművész, Kossuth- és Munkácsy-díjas, kiváló és érdemes művész 1944. június 15-től 1945. május 24-ig öt lágert járt meg. A közel egy évig tartó rémálomnak az állomásai láthatók rajzain, a pokoli vagonúttól a szelektáláson át a gázkamrák mindenkit elpusztító gyomráig. Kádár megrázó, döbbenetes rajzain a haláltáborok mindennapjait örökítette meg – saját vallomása szerint: „szárazon, a valós tényekre koncentrálva, a valóságot tükröző élethűséggel, mementóként, hogy a borzalmak soha ne ismétlődhessenek meg.”
Az Ahol a fény is sötét volt című kiállítás ÁPRILIS 8-IG látható a Galéria Léniában (1021 Budapest, Széher út 74., honlap: www.galerialenia.hu). Nyitva tartás: kedden 16–20 óráig, szombaton 14–18 óráig, illetve előre egyeztetett időpontban. Telefon: 06 20 911-8121, 06 30 330-1340.
A kiállítás ÁPRILIS 16-TÓL JÚNIUS 29-IG a Holokauszt Emlékközpontban (1094 Budapest, Páva utca 39., honlap: www.hdke.hu) lesz látható.

A III. Birodalom minden súlyával. SS virtus – téli halál
„Sokszor láttam ezt a borzalmas kivégzési módot. Ha nem megfelelő intenzitással dolgozott valaki, az SS dühbe gurult.”