Hirdessen a Budai Polgár Online-on!
Helytörténet
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

A német egységre emlékeztek

2021. október 20.

A II. kerületi németség is megemlékezett október 3-án Németország nemzeti ünnepéről, a német egység napjáról. A berlini fal lebontása egyben a hazai németség és a II. világháború után kitelepített németek újraegyesítését is jelentette.

A Klebelsberg Kultúrkúriában a Német Ház Alapítvány, a II. Kerületi Német Önkormányzat és a Pesthidegkúti Német Nemzetiségi Alapítvány megemlékezésén Küller András, a Német Ház Alapítvány alapító tagja köszöntötte a megjelenteket és megköszönte a program támogatóinak a segítséget.

A német újraegyesítés 31. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen Őrsi Gergely polgármester beszédében hangsúlyozta, hogy a hidegkúti németeknek nemcsak a német egység létrejöttét jelenti ez a nap, hiszen amikor a fal leomlott a két Németország között, akkor elszakított családok találtak újra egymásra.
– Nemcsak az ottani családokat szakította ketté az akkori politika, hanem a Magyarországról korábban kitelepítetteket és az itthon maradottakat is. Hidegkúton sem volt ez másképp, de a Mosbachba kitelepítettekkel a kapcsolat nem szakadt meg és az identitástudatot sikerült megőrizni. Ebben pedig nagy szerepe van a helyi német nemzetiségi önkormányzatnak, kiemelten Dézsiné Überhardt Katalinnak, aki 25 éven át vezette a testületet – emelete ki a polgármester. Egyben bejelentette, hogy a többéves járványhelyzeti kényszerszünet után még ősszel felelevenítik a kapcsolatot a testvérvárossal, Mosbachhal.

Kretz Éva, a II. Kerületi Német Önkormányzat elnöke ünnepi köszöntőjében áttekintést nyújtott a II. világháborút követő német történelem fontosabb pillanatairól, az NSZK és az NDK megalakulásától a magyar határnyitáson át az újraegyesítés megható pillanatáig.
– A magyarországi és a Németországba kitelepített svábok a fal lebontását követően szorosabbra fűzhették a szálakat, a testvérvárosunkkal is ekkor erősödött meg a kapcsolat, de az elrabolt évtizedeket, sajnos, már semmi sem hozhatja vissza – emelte ki Kretz Éva. – A kitelepítettek közül sokaknak nem adatott meg a lehetőség, hogy magyar földben nyugodjanak, mert az embertelen határok ezt nem tették lehetővé. Meghajtjuk előttük a fejünket – tette hozzá az elnök.

A megemlékezésen Őrsi Gergely polgármester, Csabai Péter, a Pesthidegkúti Városrészi Önkormányzat elöljárója és Kretz Éva, a német önkormányzat elnöke külön köszöntötte a korábbi német nemzetiségi elnököt, Dézsiné Überhardt Katalint, és köszönetet mondott Eisele Andrásnak, a Német Ház Alapítvány elnökének a rendezvény megszervezéséhez nyújtott segítségét.
Az ünnepségen közreműködött a Pesthidegkúti Német Dalkör.