Máig aktív és nem csak teniszt oktat

Közgazdász professzorként nemzetközi elismeréseket is kiérdemelt, előbb azonban a sportéletben is kitüntette magát az 1952-ben született Magas Antal István. Igaz ez a kijelentés annak ellenére is, hogy a legrangosabb díj, az olimpiai bajnoki aranyérem hiányzik a vitrinjéből.

Tagja volt a müncheni olimpián (1972) ezüstérmes magyar vízilabda-válogatottnak, amely veretlenül lett második. 1975-ben ott lehetett a kolumbiai Caliban világbajnoki ezüstérmes magyar válogatottban, Montrealba (1976) viszont nem jutott ki, ahol a magyar pólóválogatott olimpiai bajnok lett. A következő évben, Jönköpingben játszhatott az Európa-bajnok magyar nemzeti együttesben, és 1978-ban sem maradt ki a válogatottból, amely Nyugat-Berlinben a vb-n második helyen végzett.

Magas István a külföldön töltött éveket leszámítva mindig a II. kerületben lakott.

– Édesapám is részben tanár volt, főiskolán oktatott. A Zivatar utcában laktunk – árulta el beszélgetésünk elején a professzor úr. – Az általános iskolában, az Adyban volt egy régi vágású kémiatanárunk, aki a fiúkat lovag úrnak, a lányokat pedig kisasszonynak szólította, ez a beszédmód a szocializmusban igen szokatlan volt. Rendszeresen kézilabdáztunk mindaddig, amíg egyszer megjelent Széchy Tamás, és ötünket kiválasztott azzal, hogy visz minket úszni. Egy év után átadtak a KSI vízipólósaihoz, ahol Gallov Rezső és Wolf Karcsi bácsi voltak az első edzőim.

– A szakosztályvezető Gyarmati Dezső hamar felfigyelt Magas Istvánra.

– Az első „igazi” sportsikerem az 1970-ben, Barcelonában megnyert ifjúsági Eb-csapattagság volt, ahol többek között Faragó Tamással együtt játszhattam. Nem volt könnyű dolgom, hiszen közben a „tudósképző” Trefort utcai gimnáziumban is helyt kellett állnom. Többek között a később Nobel-díjas Teller Ede is oda járt... Az egyetemet matematika szakon kezdtem, de az túl kemény volt számomra, ezért átkértem magamat a közgázra.

Magas Antal István

– Az ifiválogatottból egyenes útja volt a felnőttek közé?

– Az Apostol utcában lakó Rajki Béla bácsi válogatott be, aki nem volt ugyan akkora mestere a pólónak, mint Gyarmati Dezső, de vidám, jó szellemű emberként, kitűnő szervező, nyelveket beszélő kapitányként tette a dolgát. Látott bennem fantáziát, a válogatottban elsődlegesen hátvéd voltam, de ha kellett, a centerposzton is megálltam a helyemet.

– Mi az, ami hiányzik ahhoz, hogy teljesen elégedett legyen a sportpályafutásával?

– Végig ott voltam 1976-ban a válogatott keretben, de végül Gyarmati nem vitt ki Montreálba, ahol olimpiai bajnok lehettem volna.
Nem fogtam fel tragikusan az esetet, kettőzött erővel készültem a civil életre. Nagyon jót tett egy angliai nyelviskola, ahol két hónap alatt rengeteget fejlődtem – ez a nyelvtudás volt az alapja annak, hogy később kilenc évet Amerikában három egyetemen vendégelőadóként dolgozhattam. Előbb azonban itthon befejeztem 1984-ben a pólós pályafutásomat; a Budapesti Spartacusból vonultam vissza.

Magas István az 1977-ben Jönköpingben Európa-bajnokságot nyert magyar válogatott tagjaként (a középső sorban balról az első), mögötte Gyarmati Dezső szövetségi kapitány, kerületünk díszpolgára

– Hogyan került ki Amerikába?

– Onnan jöttek egyetemista diákok látogatóba Budapestre, akiknek a közgázon én is előadást tarthattam angolul. Ezt követően kaptam meghívást, először csak egy fél évre Connecticutba, amiből aztán kilenc év lett. Onnan ugyanis Oregonba, majd Texasba vitt az utam, nemzetközi kereskedelemmel és pénzügyekkel foglalkoztam, e témakörökben oktattam.

– Texasban volt egy kimondottan sportos élménye is...

– Jó edzőpartnereket kerestem, ezért meghirdettem, hogy aki megver engem a teniszpályán, az vizsga nélkül kap egy hármast (ott ez C érdemjegy). Számos siker után jött egy nagyon erős ellenfél, akit csak rövidítésben tudtam legyőzni. Be is szüntettem ezt a vizsgáztatási lehetőséget, így ebből veretlenül vonultam vissza.

Sárosi László olimpiai bajnok,
Steinmetz János olimpiai bronzérmes vízilabdázó és Magas István

– Ön mindmáig teniszezik, a nemzetközi élvonalat is figyeli?

– Természetesen, az óriási konkurenciaharcban mindig újabb és újabb tehetségek kerülnek felszínre. A spanyol Alcaraz 22 éves korára már kétszeres GS-győztes világsztár. Legutóbb a francia ATP ifjúsági világbajnok Perricardra figyeltem fel. Hasonló ígéret a brazil Fonseca, a cseh Lehecka és Macháč, valamint a holland Griekspoor is. És a sort még hosszan folytathatnám.

– Hetvenhárom éves, és még mindig dolgozik?

– Igen, professzor emeritusként oktatok a Corvinus Egyetemen, és a Testnevelési Egyetemen is van egy csoportom.

Jocha Károly