Kocsis Tivadar, a neobarokk budai villák építője

Vérhalom utca 27/a – okkersárga, kissé málló homlokzat, az utca felőli nyitott terasz félkörívben záródó nyílásait zöld spaletták védik. A ház előtti fás-bokros kert egyáltalán nem túlápolt, de éppen annyira elvarázsolt és dekadens, amennyire kell, és bár nem ez a kedvenc építészeti stílusom, mégis, így egyben, mesébe illő az egész. Az udvarról rövid lépcső vezet a teraszra, ahol a vaskorlát rácsának mintái összekapaszkodnak az épületdíszek ívelt vonalaival, az ovális ablakokkal, és van égig érő vadgesztenyefa a kerítés mellett. A ház még százéves sincs, a tervezője Kocsis Tivadar, aki minden bizonnyal lakott is benne egy darabig.

 Az 1892-es születésű Kocsis nem tartozik az ismert XX. századi építészek közé, pedig a század harmincas-negyvenes éveiben több tucat hasonló épületet tervezett Budára. Jó részük itt, a környéken és a Naphegyen áll, illetve a XI. kerületben is akad belőlük bőven. Itt van mindjárt a fenti ház két közvetlen szomszédja, a 27/b és a 27/c számúak, és nem messze, a Cserje utca sarkánál egy másik. A Vérhalom tér 7. szám alatti, egykori köztársasági elnöki rezidencia tavaly került újra a hírekbe, amikor elárverezték. De Kocsis tervezte a Pentelei Molnár utcai Vadrózsa étterem épületét is. A Tövis utca egy kisebb villatelepnek tűnhet, itt egészen a Szpáhi utcai sarokig öt hasonló emeletes házat lehet megszámolni, és bár a 3/b-ben táblát helyeztek el a tervező nevével, anélkül is könnyedén beazonosíthatóak. A nyílások lezárása változatos, többnyire félkör-, kosár- vagy szegmensíves megoldásokat látunk, és sok a dekoratív részlet, finom vonalakkal megrajzolt, tört vonalú szemöldökpárkányok és sok esetben lekerekített oromzat magasodik a homlokzat felett. 

Vissza a múltba
A stílusuk meghatározásához adja magát a két világháború közötti években újra felkapott neobarokk. Barokkos stílusban építeni kortünet volt, szinte minden csillag úgy állt, hogy ez a történeti stílus a korábbinál kicsit szolidabb dekorációval, de újra előtérbe kerülhessen. A legfőbb oka talán az volt, hogy a Trianon után megcsonkított országban mindennél erősebb vágy égett a múlt feltámasztására, a Monarchia és a „régi szép idők” utáni nosztalgia átírta a preferenciákat. Az ország vezetése is a konzervatív neobarokkot támogatta a baloldali érzelmű, modernista törekvésekkel szemben. Így történhetett, hogy amikor a budai dombokon letisztult, modern villák épültek haladó szellemű építészek tervei alapján, a feltörekvő polgárok és újgazdagok inkább visszanyúltak a múlthoz, és azzal próbálták az úri osztályhoz tartozásukat bizonyítani, hogy árkádos és oszlopos, szobrokkal díszített, a régi főúri kastélyokra emlékeztető díszes villákat építettek. 

Az építészről
Kocsis Tivadar (1892–1958) Almási Balogh Loránd tanítványaként diplomázott az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolán 1917-ben, és évfolyamtársával, a később iparművészként hírnevet szerzett Kaesz Gyulával számos építészeti pályázaton szerepeltek sikeresen. Nyertek a debreceni köztemető és krematórium, a fővárosi Üllői úti József fiúárvaház telkének beépítésére készült tervekkel, és típusházak rajzaival is elhozták a második díjat a Gyöngyös újjáépítésére kiírt pályázaton. Kocsis a gyakornoki évei után saját irodát nyitott, dolgozott a marosvásárhelyi színház átépítésén, a Balaton partjára tervezett klubházakat, üdülőtelepet. Munkásságáról nincs összegző monográfia, de már egy rövidebb, archívumokban végzett kutatás is azt mutatja, hogy legalább harminc budai ház vagy villa tervéhez volt köze, és számos nyoma van annak, hogy emellett ingatlanügyleteit is sikeresen bonyolította, lakcímeként szinte kizárólag saját tervezésű villái vannak feltüntetve. A harmincas évek elején hirdetéseket adott fel, amelyekben „kisebb bérház- és villatelkeket” keresett Budán „közvetlen villamos és autóbusz járat mellett”.

Volt még egy nagy dobása 1943-ban, amikor a tihanyi fürdő, szálló és a létesítmények fejlesztésért felelős részvénytársaságban többségi tulajdont szerzett. Egyes napilapok 1948-ban még kritizálták, hogy a jómódú építész hogyan éli világát a Sportszállóban, és ha igaz is volt, ez feltehetően nem tartott sokáig.

A villa régen
A Vérhalom, az Apostol és a Kavics utca által határolt, eredetileg „szántó a Rézmál dűlőben” elnevezésű földterület nagy része a század elején még gróf Széchenyi Imréné birtoka volt, tulajdonosváltások után került Kocsis Tivadarhoz. A 27/a terveit 1940-ben készítette, ezekből kiderül, hogy az „okleveles építő és iparművész” az építtető és tervező is volt egyben. Az egyemeletes családi lakóházba 1941 decemberében költözhettek be. Az egykori telefonkönyvek tanúsága szerint a negyvenes évek végéig Kocsis ezen a címen lakott.

A Tervtárban fellelhető alaprajz arról árulkodik, hogy az épületet maga és felesége, Tímár Julianna számára tervezhette, gyerekszobának nincs nyoma. A földszinten lakott a háromfős személyzet, volt itt garázs, egy iroda és a kiszolgálóhelyiségek. Az emeletet úgy alakította ki, ahogy akkoriban szokás volt a hasonló épületeknél: a Vérhalom utca felőli helyiségsor egybenyitható volt, a középen lévő fogadószoba egyik oldalára az ebédlőt, a másikra a vendégfogadásra is alkalmas férfiszobát helyezte el. De a lakás középtengelyében lévő „fogadó” és az Apostol utcára néző hall – amihez egy balkon csatlakozott – szintén egybenyitható volt, így sok vendég esetén tágas tér állt rendelkezésre. A fogadóból lehetett kilépni a képen látható teraszra, ahonnan elegáns kis lépcső vezet a kertbe. A lakás bejárata a délnyugati homlokzat közepén nyílt. A férfiszoba másik ajtaja az öltözőbe vezetett, ahogy az Apostol utcára néző női hálóé is. A fürdőt a feleség hálója mellett alakították ki, de a két háló közötti öltözőből is volt bejárata, így a férjnek nem kellett átmennie a feleség szobáján, ha oda igyekezett.

1950 körül Kocsis háztulajdonosként kérelmezte a tágas emeleti lakás kettéosztását, talán a válása, vagy anyagi helyzetének megváltozása okán, mindenesetre az új államrend rá nézve biztosan nem hozott sok jót. Háború utáni életéről, munkáiról alig lelhető fel információ.

Fonyódi Anita