Régi villák, családi történetek

Van egy különleges, rusztikus kővel burkolt lakóház Kuruclesen, a Széher út 84.-ben, a homlokzatát a bejárattól balra dombormű díszíti. A fehér kőből formált, népviseletet és csizmát viselő, finom vonásokkal megrajzolt női alak a kezében hegedűt tart. Talán kevesen tudják, hogy az épület a két világháború közötti időszak leghaladóbb szellemű magyar építészének, a pécsi születésű és a weimari Bauhausban több évet töltő Molnár Farkasnak (1897–1945) az utolsó megvalósult lakóháza.

A családi villa megrendelője Molnár egyik régi barátja, Kútvölgyi István volt, aki 1941 végén vásárolta az akkor még Széher út 60. alatti telket. Ő ekkor már az Idegenforgalmi, Beszerzési, Utazási és Szállítási Rt., azaz az IBUSZ hírlapbeszerzési osztályának tisztviselője volt, majd a háború után ugyanott cégvezető lett. A források szerint a ház építtetője és Molnár Farkas pécsi kapcsolataik révén ismerték egymást. Kovács Károly cigányzenész, aki jól ismerte Kútvölgyi lányát, egy interjúban úgy mesélte, hogy a megrendelő hegedűművész is volt és „annyira nagyra becsülte az első prímás asszonyt, hogy budai házuk homlokzatára egy jókora méretű Czinka Panna-reliefet készíttetett a cigányság egyik szimbólumával, a kerékkel együtt” (jozsefvarosujsag.hu, 2022. X. 20.).

A dombormű Boda Gábor alkotása és maga a szobrász említette 1944-ben, hogy az előző év karácsonyára készült el a budai magánvillába szánt munkájával. Társművészként Boda kiváló építészekkel dolgozott együtt, Molnár Farkassal több ízben is, valamint ő készítette Rimanóczy Gyula Dob utcai Távbeszélő Központ és Postaigazgatóság irodaépületének szobrait. A Kútvölgyi-villa falán ma is látható Cinka Pannáról azt vallotta, hogy érzése szerint az előző munkáihoz mérve haladást jelöl, „az áttetsző márványból faragott alak majdnem ékszerként hat a sima falon”  (Nemzeti Újság, 1944. VI . 4.).

Az építési engedélyezési tervek első változatán két szintből álló, a domboldalba épített villa jelenik meg, a Molnár épületeire korábban jellemző lapos tetővel. Két hónappal később, 1942 májusában újabb tervek készültek, ezeken az alagsorban helyet csináltak a garázsnak és a külső is megváltozott, a lapostetős lezárásból sátortető lett, a homlokzatról eltűntek az íves vonalak. A terméskővel burkolt utcai oldalt a lépcsős bejárat és a dombormű uralja, az ablakok többnyire a hátsó, kertre néző homlokzatra kerültek a lodzsákkal együtt, illetve az oldalfalakra. Mindkét szint tervrajzán szinte szabályos négyzetbe helyezte el Molnár a helyiségeket, az alagsorba a garázs, a mosókonyha és a tároló mellé a házmester lakását, a család részére pedig a földszinten alakított ki lakást két lodzsával. Az előtérből a lakás közepén elhelyezkedő, tágas hallba lépünk, ami ebben az esetben a kertre néző lodzsa felől kap természetes fényt, ebből nyílt a szülők hálója és az „úri szoba”. A gyermekek és a cseléd az utcai oldalra néző szobákat vehették birtokba.

A háború után, már a nyolcvanas években a felső lakás tetőtér felőli bővítésére kértek engedélyt, ezáltal jelentősen megváltozott a hátsó homlokzat, de az utcai oldalon ennek lényegében nincs nyoma. Az épület tulajdonosai még akkor is az építtetők voltak. A homlokzat szépen őrzi eredeti képét és a romantikus részletekkel megrajzolt épület jól mutatja, hogy az építész rövid élete alatt villáinak alapmotívumától, a radikálisan modern és minimalista vörös kockaháztól indulva mekkora utat járt be. 

A festőként és tervezőgrafikusként is tevékenykedő, rendkívül sokoldalú Molnár a szintén általa tervezett, pasaréti Lotz Károly utca 4/b alatti társasházában lakott családjával, amikor a főváros ostromakor az óvóhelyet elhagyva elindult a felső szinten lévő lakásukba és egy becsapódó lövedék miatt megsérült. A villától nem messze lévő Széher úti kórházban látták el, de nem tudták megmenteni az életét. Halála után családja a pasaréti lakás háborús sérülései miatt egy időre a Kútvölgyi-villába költözött, Molnár Farkast ideiglenesen itt a szomszédban, a szemben lévő telken temették el, sírja ma a Farkasréti temetőben áll.    

Fonyódi Anita