A kaszálóktól a „modern, kicsi skatulyákig”

Modern kertváros születik: a Napraforgó utca 1931-ben

Kerületi városrészeket bemutató sorozatunkkal most a klasszikus kertvárosi övezetbe, Pasarétre és a hozzá kapcsolódó hegyoldalba, Törökvészre látogatunk. Szerb Antallal szólva se pasákat, se törököket nem találunk itt: inkább a modern XX. századi építészet szép példáit lelhetjük fel az egykori kaszálók és szőlőskertek helyén.

A Magyar Újság 1898-ban egy emlékezetes cikkben számolt be arról, hogy az előző őszön Erzsébet királyné szép sétát tett a budai oldalon a Gül Baba türbéjétől a pasaréti hadapródiskoláig. A királyné Bukatta János, Wagner János neves építész kertészének vezetésével járta be az ekkor már csak a szőlőművelés emlékeit idéző hegyoldalakat. „Vadregényes, omladványos hegyi ösvényeken” jártak, és útközben csak egy-két emberrel találkoztak, aki a ritkásan álló nyaralókból szeptember végén épp költözőben volt haza, a városba.

Igen: Budának ezen a részén, a Szemlő-, a József-, a Ferenc- és a József-hegy oldalában állandó lakosság a XIX. század végén még nem volt, de a mai Törökvész és Pasarét városrészben sem. Pedig alig 120 évvel ezelőtti időkről tudósít az írás: ennyi idő alatt vált kerületünknek ez a vidéke szinte teljesen beépített övezetté.
Ha a történelmi időben még messzebb merészkedünk vissza, azt találjuk, hogy az Ördög-árok kiszélesedő völgye, árterülete és hozzá kapcsolódó hegyoldal évszázadokon át valóban teljes egészében mezőgazdasági területnek számított, amely a mai Felhévízen álló szerzetesrendek külterületi birtokteste volt. Az ókorban talán egy-egy tehetős úr azért lakta. Erre utalnak a Vasas-sportpálya területén 1863-ban feltárt III-IV. századi római villa nyomai.

A Törökvész nevet Döbrentei Gábortól – ki mástól? – kapta a terület 1847-ben, annak emlékére, hogy ezen a területen verték le Buda 1686. évi visszavívásakor az ostromlottak segítségére indult szpáhikat és janicsárokat. Korábbi német nevei inkább mezőgazdasági hasznára utaltak: Fruchtbare Ried (Gyümölcsös-rét) és Ochsenried (Ökör-rét), illetve a hegyen álló, pestis idején emelt Rókus-kápolna nyomán Rochusberg (Rókus-hegy) néven voltak ismertek. A hegyoldalon természetesen szőlő termett itt is, mint a többi „málon” egész a Dunáig és körben Buda városa körül.

Erzsébet királyné azonban sétája során már nem látott szüretelő polgárokat a hegyoldalban (pedig épp szüret ideje lett volna): jó tíz évvel korábban a filoxérajárvány véget vetett e több évszázados történetnek. Érdekes módon épp ennek köszönhető Törökvész legrégebbi középülete. Herman Ottó természetkutató javaslatára 1880-ban a Tisza Kálmán-kormány Földmívelésügyi Minisztériuma megalapította az akkori Országos Filoxéra Kísérleti Állomást a Debrői út (ma, a kezdeményező emlékére elnevezett Herman Ottó út) 15. szám alatt. A kísérleti állomást 1890-ben átszervezték, majd a szőlészet és borászat fejlesztése céljából 1896-ban e telken megalapították a Magyar Királyi Központi Szőlészeti Kísérleti Állomást és Ampelológiai Intézetet. Épületeit, amiket a Műegyetem több épületét vagy a Gozsdu-udvart is jegyző építész, Czigler Győző tervezett, ma is megcsodálhatjuk, sőt, 2016 óta műemléki védettséget is élveznek. Sajnos, az eklektikus stílusú, téglaborítású, szőlőművelést idéző terrakotta díszítőelemekkel ellátott kutatóintézet(ek)nek már nincs meg az eredeti kastélyszerű, tornyos tetőzete (a II. világháborúban pusztult el).
Az 1823-ból származó budai térkép (a mai) Pasaréten csak egy-két épületet mutat. A mai Sodrás és Riadó utca közti kis magaslaton egy majorsági épület látszik, Schuhmayer háza. Körülötte kaszáló, legelő, néhány szántóföldi parcella. A mai Pasaréti út–Szilágyi Erzsébet fasor találkozásánál agyagbányákat jelölnek: egészen 1932-ig itt működött a Drasche Henrik-féle, későbbi nevén (1868-tól) a Kőszénbánya és Téglagyár Társulat. Emlékét ma leginkább a Vasas sporttelep őrzi: a hegyoldalba vájt nagy gödör volt maga az agyagbánya. (Egyébiránt a Herman Ottó úti szőlészeti kutatóintézet építőanyaga helyben, a mai sporttelep területén működő téglagyárban készült.) Az egyetlen, még ma is álló épület errefelé az egykori vámház a Városmajor utca–Szilágyi Erzsébet fasor sarkán (melyben közelmúltbeli felújítása óta háziorvosi rendelő működik).

Kilátás 1932-ben a mai Törökvész útról, az egykori kegyoszloptól

Javarészt kaszálórét volt tehát a Pasarét. Apropó: mai nevét – természetesen Döbrentei Gábor 1847-es dűlőkeresztelője alkalmával – az addigi, kétségtelenül kevésbé előkelően csengő Sauwiesen (Disznó-rét) és Schmalzbergel (Zsír-domb) név helyett kapta Abdurrahmán Abdi Arnaut, az utolsó budai török pasa emlékére. Két meghatározó útvonala ősidők óta azonos nyomon halad: a Szilágyi Erzsébet fasor, majd a Hűvösvölgyi út az Ördög-árok patakmedrének vonalát követi, a Pasaréti út pedig a hegyoldal aljában, a rét szélén fut. Előbbin már a középkorban is szekerek hordák be az árut a városba, utóbbin inkább csak a föld- és szőlőművelők járhattak. Fontos változást az hozott, mikor 1869-ben megindul a lóvasút Zugliget irányába, majd ennek szárnyvonalaként 1900-ban a villamosközlekedés is a Hűvösvölgybe. A pasaréti kertes, nyaraló- és villaövezet kiépülése a Pasaréti út századfordulós kialakításával kezdődött. Kiváló levegőjű, klimatikus gyógyhelyként tartották számon ekkoriban, amely egy 1903-as kiadvány szerint „bármily betegségből lábadozó beteg részére üdülés céljából a legmelegebben ajánlott” volt.

Aztán az üdülők maradtak egész évre, benépesült a hegyoldal, a rét is: létrejött Buda egyik legszebb, a modern építészet remekeit felvonultató kertvárosa. „Pasarét. Pasáról szó sincs. Valami nagyon modern érzésű óriás kicsi skatulyákat rakott ki a villamos mentén, azután összeszedett egypár jómódú lilliputit és azt mondta: Itt lakjatok. És laknak. Kicsi autóikon be-beszaladnak kicsi bankjukba; akik egy skatulyában laknak, meglátogatják egymást, tavasszal egymás kicsi kertjeit dicsérgetik. Olyanok, mint az emberek.” (Szerb Antal: Budapesti kalauz Marslakók számára, 1935)

Viczián Zsófia