Életmód
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Sportösztöndíj a jövő reménységeinek

2024. október 15.

A II. kerület által alapított Hajós Alfréd Sport Ösztöndíjakat idén is két korosztályban hat-hat, olimpiai sportágban kimagasló, emellett iskoláit nagyszerű tanulmányi eredménnyel végző fiatalt részesített támogatásban az önkormányzat.

 

Az olimpikonokból álló zsűri:
Knoch Viktor, Szász Emese, Darnyi Tamás, Risztov Éva

A díj odaítéléséről évről évre rangos szakmai zsűri dönt: Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszó, Knoch Viktor olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó, Risztov Éva olimpiai bajnok úszó, Szász Emese olimpiai bajnok párbajtőröző és Varga Dániel olimpiai bajnok vízilabdázó. Az eseményt részvételükkel is megtisztelték az olimpiai bajnokok, Varga Dániel pedig videóüzenetet küldött, mivel személyesen nem tudott jelen lenni. A díjakat és az elismerő okleveleket a zsűri tagjai, illetve Őrsi Gergely polgármester, valamint az ösztöndíj kezdeményezője, Varga Előd Bendegúz alpolgármester adták át.


A II. Kerületi Önkormányzat képviselő-testülete a szakmai zsűri javaslatát elfogadva a Hajós Alfréd Sport Ösztöndíjat 2024-ben az alábbi sportoló fiataloknak adományozta a 10–14 éves korosztályban, névsorban soroljuk:
• Balázs Dávid (tenisz) • Fehér Luca (műugrás) • Gál Mira Sára (szinkronúszás) • Kertész Boróka Zsófia (úszás) • Kukucska Benett (triatlon) • Orentsák Lóránt (úszás), a 15–19 éves korosztályban: • Buglos Flóra (atlétika) • Balkay Anna Ida (vívás) • Kropkó Jázmin (triatlon) • Rácz Áron (sportlövészet) • Rosta Péter (kosárlabda) • Szosznyák Emma Sára (asztalitenisz).

Gratulálunk a díjazottaknak!

A polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy az ösztöndíj igazi értékét egyfelől az azt odaítélő szakmai zsűri összetétele adja, másfelől pedig azoknak a tehetségeknek és az őket támogató családoknak a munkája, akik azt megkapják. „Gondos, megfontolt, részletesen megvitatott elismerés ez, a díjnak egyre inkább rangja lesz, hisz valóban a legkiválóbbakat ismerjük el velük.” Szász Emese köszöntőbeszédében visszaemlékezett arra, hogy maga is a kerületben nőtt fel, és tudja, milyen sokat jelentett karrierjében a családja támogatása. „Mindig két lábon kell állni, az élsport mellett kell lennie egy B tervnek is: jó úton vagytok, mert tudjátok, hogy a sport mellett nagyon fontos a tanulás is” – üzent a jelen lévő fiataloknak.

VZs

  

Volt_egyszer_Budan_boritok_162.jpg