|
Életmód
Sikerült újranyitni két postát2023. január 16.
A II. Kerületi Önkormányzat és a Magyar Posta Zrt. megállapodása alapján januártól újranyitottak két postát. ![]() Újra nyitva a Török utcai és a Kelemen László utcai posta. Ősszel az energiaválság miatt a II. kerületben lévő nyolc postából hatot bezárt a Magyar Posta, vagyis negyedére csökkent a működő postahivatalok száma. A megmaradt kettő a Mammut Bevásárlóközpontban és a HÜVI szolgáltatóházban található. Az önkormányzatnak ezen az arányon sikerült javítana azzal, hogy tavaly év végén a Magyar Posta Zrt.-vel kötött megállapodás értelmében január 2-án újranyitott két régi-új postahivatal a II. kerületben: a Török utcai és a Kelemen László utcai. – A II. Kerületi Önkormányzat a Magyar Postával együttműködve arra törekszik, hogy a posták sikeres újranyitását követően esetleg további postapontok üzembe helyezésével csökkenteni lehessen a terhelést a működő postákon, így kevesebbet kelljen várakozni, és összességében még könnyebben lehessen hozzáférni a postai szolgáltatásokhoz – tájékoztatott Őrsi Gergely polgármester.
Tavaly ősszel az önkormányzat első körben azt ajánlotta fel a postának, hogy átvállalja a Török utcai és a Kelemen László utcai postahivatal rezsijét és elengedi a bérleti díjat. Mivel ez a két posta önkormányzati tulajdonú ingatlanban üzemelt, így e két ingatlan esetében volt lehetősége az önkormányzatnak nagyobb szerepet vállalni az újranyitás érdekében. Többkörös tárgyalás után Őrsi Gergely polgármesternek végül sikerült megállapodnia a vállalat vezetésével, hogy a Török utcai és a Kelemen László utcai posta újból megnyisson. Az erről szóló előterjesztést a képviselő-testület december 20-án rendkívüli testületi ülés keretében tárgyalta. A nyitáshoz több feltételben állapodtak meg a felek. A Török utcai postánál az eddig bérelt ingatlant ingyen a Magyar Posta Zrt. tulajdonába adja a II. kerület, feltéve, ha az 1959 óta postahivatalként működő ingatlan továbbra is postaként üzemel. A Kelemen László utcai postánál a szolgáltatás igénybevételéért 28 900 000 Ft + áfa összegű díjat fizet 18 hónapra a II. kerület. Az önkormányzat vállalásai mellett a Magyar Posta Zrt. vállalja, hogy mindaddig, amíg a jogszabályban kizárólagos egyetemes postai szolgáltatás alanyaként köteles ellátni feladatát, addig ezt ezen a két helyen biztosítja. A megállapodással nemcsak hogy két posta nyithatott ki ismét, hanem egyúttal ezrek jutottak közelebbi postai szolgáltatáshoz. |
|