Életmód
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Idén is nagyot futott a Kapás Team

2023. szeptember 7.

A II. Kerületi Önkormányzat Kapás utcai Egészségügyi Szolgálatának futócsapata, a Kapás Team ebben az évben is rajthoz állt a Deseda Ultramaraton futóversenyen.

A Kapás Team tagjai: dr. Viola Árpád, Négyesi László, dr. Tóth Ferenc, Schurmann Szilvia, Kiss-Maczika Réka, dr. Németh Petra, Sivó Balázs, Tóth Attila, Molnár Zsuzsa, Potocsnyik Károly, Hertelendi Zsolt, Szabó Bence Balázs (nincs a képen).

Az ötödik tókerülő megmérettetésen – ha nem is cseréltek helyet a dobogó legtetejére álló együttessel, de – végig a tavalyi győztes nyomában voltak a váltófutók, akik 18 kör alatt teljesítették a 252 kilométeres távot a 7–12 fős váltó kategóriában.

- A július 15-én megrendezett versenyre éppen össze tudott állni a csapat, de sajnos nem tudott a több tagból álló győztesek időeredményéhez felzárkózni. Végül 22 óra 46 perces összesítéssel állhatott dobogóra – mondta el lapunknak Tóth Attila szervező csapatkapitány, aki ez alkalommal kerékpáros kísérőként vett részt a versenyen.
- A dobogóért zajló éles küzdelemre jellemző volt, hogy a győztestől csupán 22 perccel maradtunk le, a bronzérmesre viszont már több mint 3 órát vertünk. A befektetett munkáért kárpótolt az ezüstérem.

Köszönjük a támogatást a II. Kerületi Önkormányzatnak, amely Varga Előd Bendegúz sportügyekért is felelős alpolgármester keretéből segítette együttesünket az indulásban.

 

Volt_egyszer_Budan_boritok_162.jpg