|
Életmód
Hajós Alfréd Sport Ösztöndíj2025. október 16.
A II. kerület által alapított Hajós Alfréd Sport Ösztöndíj olyan tehetséges fiatalok sportkarrierjéhez nyújt anyagi támogatást, akik jó tanulmányi eredményeik mellett olimpiai sportágakban is kiemelkedően teljesítenek. Idén is tizenkét tehetséges fiatal részesült az önkormányzat támogatásában A hagyományt követve ezúttal is két korosztály hat-hat kiváló sportolója részesülhetett a díjban, amelynek odaítéléséről évről évre rangos szakmai zsűri dönt: Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszó, Knoch Viktor olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó, Risztov Éva olimpiai bajnok úszó, Szász Emese olimpiai bajnok párbajtőröző és Varga Dániel olimpiai bajnok vízilabdázó.
A megjelenteket, köztük dr. Verrasztó Zoltán világ- és Európa-bajnok, valamint olimpiai ezüst- és bronzérmes úszót Őrsi Gergely polgármester köszöntötte. Rövid beszédében elismerően szólt a fiatal budai sportolók közül is kimagaslóan teljesítőkről, a jövő bajnokairól, akiknek eredményeit kerületünkben élő olimpiai bajnokok értékelték. Köszönetet mondott a zsűritagoknak, akik időt és energiát nem kímélve, a feladatot komolyan véve, alapos mérlegelés után hozták meg döntésüket, és köszönetet mondott a szülőknek is, akik szintén fáradtságot nem ismerve, szabadidőt és anyagiakat nem sajnálva tesznek meg mindent gyermekük sikere érdekében. Az ösztöndíjakat és az elismerő okleveleket Őrsi Gergely, Varga Előd Bendegúz sportért (is) felelős alpolgármester, egyben az ösztöndíj kezdeményezője, valamint a zsűri megjelent tagjai adták át. A 10–14 éves korosztályban Antal Mihály (evezés), Denys Márk (tenisz), Fehér Anna Flóra (műugrás), Gemeter Ákos Károly (vízilabda), Szabó Luca (párbajtőr/vívás) és Szebeni Róza Anna (úszás), a 15–19 éves korosztályban pedig Kertész Boróka Zsófia (úszás), Komjáthy Boglárka (vívás), Kropkó Jázmin (triatlon, öttusa, kéttusa, atlétika, úszás), Rácz Áron (sportlövészet), Rosta Péter (kosárlabda) és Varga Zsombor Huba (úszás) részesült az önkormányzat támogatásában. A nagyobbak valamennyien magyar válogatottak, közülük Boróka és Zsombor a Team Hungary, a magyar olimpiai csapat tagja is. Zsombor a Móricz Zsigmond Gimnázium tanulója, aki a támogatás összegét iskolájának ajánlotta fel sporteszközök megvásárlására. Péter Zsuzsanna
KERTÉSZ BORÓKA ZSÓFIA (úszás):
Úszás nélkül nem tudom elképzelni az életemet, az úszás rendszert ad a napjaimnak. Az ifjúsági világbajnokság után most két hét szünetem volt, de már ez idő alatt is hiányzott a rendszeres sport, így, hogy levezessem az energiáimat, futni jártam. Kitartó embernek mondanám magamat, és jó érzéssel tölt el, hogy a rengeteg befektetett munkának, edzésnek van eredménye: nyáron az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon három aranyérmet és egy bronzérmet sikerült nyernem. Erre nagyon büszke vagyok, és annak is nagyon örülök, hogy idén már ötödik alkalommal sikerült elnyernem a Hajós Alfréd Sport Ösztöndíjat. Nagy álmom, hogy a 2028-as olimpiai játékokon részt vehessek, és hiszek benne, hogy ezt kemény munkával meg is tudom valósítani.
RÁCZ ÁRON (sportlövészet):
Nagyon élvezem a sportlövészetet, szeretem a versenyek izgalmát. Ehhez a sportághoz nagyon fontos az állóképesség és a koncentráció. Több testhelyzetből is lehet lőni, nekem az álló a kedvencem, azt könnyebbnek érzem a fekvőnél, ahol mindkét könyök a földön van, így kevésbé lehet mozgatni, mint állóhelyzetben. Leginkább arra vagyok büszke, hogy a junior versenyzők közül az egyik legjobbnak számítok Magyarországon, és bár még két évem van a felnőtt korosztályig, a felnőttek között is a legjobb öt között vagyok. Nagyon örülök, hogy idén is sikerült elnyernem a Hajós Alfréd Sport Ösztöndíjat, ez további motivációt ad ahhoz, hogy stabilan tartsam a már elért szintet, illetve tovább tudjak fejlődni a sportágamban.
|
|