Új vezető a Budai Táncklub élén

A fiatal táncpedagógust váratlanul érte a megtisztelő felkérés, amit azonban nagy örömmel fogadott el. A négygyermekes édesanya a legjobbkor kapta a megbízást, mert már a legkisebb gyermeke is óvodába jár, így a család mellett jut ideje második otthonára is.

– Négyéves voltam, amikor először léptem át a táncklub küszöbét – mesélte kérdésünkre Laura, – itt nőttem fel. Művészi tornára jártam Szollás Erzsébet mesternőhöz, aki mellett – bár már nagyon idősen – még Berczik Sári néni is ott ült, és ülve mutatta meg a gyakorlatokat. Teljesen lenyűgözött ez a világ: magával ragadott az órák hangulata, a tanárnők személyisége, az élő zongoraszó, a szép mozdulatok. Nagyon jó kis csapat jött akkor össze, azóta is jó barátságban vagyunk, és persze Szollás Erzsébethez is eltéphetetlen szálak fűznek. A táncklub számomra nem csupán oktatási intézmény volt, hanem egy nagyszerű közösség, és ez ma is így van.

Rényi-Szirányi Laura

A hivatásomat is korábbi tanárnőmnek köszönhetem: az ő biztatására végeztem el a táncpedagógus-képzést, és indultam el ezen a pályán. A végzés után rögtön ide kerültem, és először másodmagammal, majd már egyedül is vittem csoportot. Tizenhét éve dolgozom a Kapás utcai intézményben, és bár máshol is kipróbáltam magam, táncoltam együttesben, az igazi szerelem a tanítás maradt. A kicsiknek művészi tornát, a nagyobbaknak modern táncot tanítok, és nagyon jó érzés, ahogy látom fejlődni, ügyesedni a gyerekeket, akiket akár hosszú éveken át is követhetek.

Mindig is érdekeltek a művészetek, ezért időközben elvégeztem a művészettörténet szakot is a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Az utóbbi időben a művészeti ágak egyre inkább összefonódnak, és ez különösen igaz a tánc esetében, ami a zene mellett a vizualitásra is támaszkodik, ahogy azt profi és amatőr együttesek fellépésein egyaránt láthatjuk.

A táncklubban szerzett tapasztalatok fordították figyelmemet a tánc terápiás oldala felé. Többször előfordult ugyanis, hogy koraszülött vagy túl feszes izomzatú gyerekeket hoztak hozzám, mert mozgásuk fejlesztésére a szakemberek a Berczik-módszert ajánlották, amit egyébként a Dévény-módszer (Dévény Anna gyógytornász mozgásfejlesztő módszere) folytatásaként is számontartanak. Mindig igyekeztem külön is figyelni ezekre a gyerekekre, de szükségét éreztem, hogy képezzem magam ezen a területen, ezért jelentkeztem az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karára. Idén végzek, most már csak a szakdolgozatomat írom, aminek természetesen a Berczik Sára-féle mozdulatművészet a témája.

Nagyon eltökélt vagyok abban, hogy továbbvigyük ennek a nagy múltú intézménynek a hagyományait, különös tekintettel az előbb említett mozdulatművészetre és művészi tornára. Ez azt is jelenti, hogy gondoskodni kell az utánpótlásról a pedagógusok és a zongorakísérők tekintetében is, hiszen abban is egyedülálló az intézmény, hogy élő zongorakísérettel tartjuk az órákat. Legnagyobb örömünkre egy kiváló zongoraművész, Lakatos Dániel csatlakozott hozzánk, aki Szakcsi Lakatos Béla unokaöccse, és akinek édesapja, Lakatos József is kollégánk.

A hagyományok ápolása mellett szeretnék a jövőben mozgásfejlesztéssel és táncterápiával is foglalkozni, akár egy adaptív csoportot indítva. Nagyon fontosnak tartom, hogy mindenkit befogadjunk, és hogy mindenki számára legyen itt hely, még ha valamilyen lemaradással vagy nehézséggel küzd is. Ez egy új színfolt lenne a Berczik Sára Budai Táncklub amúgy is színes palettáján.

Péter Zsuzsanna