|
Életmód
A szépséget szolgálta egy életen át2026. február 5.
A 120 éve született Berczik Sárára emlékeztek a magyar kultúra napján. A szépet szerette és szerettette meg másokkal, és egy életen át, 93 éves koráig tanított a ma már róla elnevezett Budai Táncklubban.
![]() Berczik Sára mindössze ötéves volt, amikor édesanyja elhunyt – így került nevelőanyjához, Perczel Karolához, aki felfedezte benne a kivételes tánctehetséget. Balettiskolájában részesült művészi és zenei képzésben, tíz évig klasszikus balettet tanult, iskoláit is magánúton végezte, annyira kitöltötte életét a zene és a gyakorlás. 1921-ben Bécsben töltött egy fél évet, ahol megismerte és magába szívhatta a modern táncművészet legújabb irányzatait. Első önálló táncestjére 1922 októberében került sor Budapesten, a Vigadóban, ekkor még csak tizenhat éves volt.
Hamar ismertté vált, rendkívüli ritmikai érzéke és koreográfiai képessége volt, tapsvihar kísérte minden fellépését. 1931-ben zenetanári oklevelet szerzett, ami új szakaszt nyitott az életében: az előadó-művészetet felcserélte a pedagógiára és a koreográfiára. 1932-ben, huszonhat évesen nyitotta meg első mozdulatművészeti tanerőképző iskoláját Budapesten, a Teréz körúton. Emellett reggelente asszonytornát tartott, délután pedig az iskolásoknak adott órát. Mindene lett a pedagógia: az egészséges és harmonikus emberi test fejlesztésének módszerét kezdte kidolgozni, amely egyaránt szolgálja a sportot, a mindennapi életet és a színpadi-művészi törekvéseket.
1965-ben alapította meg a Budai Táncklub művészitorna-csoportját – és ezután, egészen 1999-ben bekövetkezett haláláig itt dolgozott művészeti vezetőként. „A szépet szeresd egy életen át!” – vallotta. De nemcsak mondta, hanem így is élt: a szépet szerette és szerettette meg másokkal is, generációk nőttek fel az ő tanításán. Emlékét a róla elnevezett alapítvány és a táncklub bejáratánál elhelyezett emléktábla is őrzi. A II. kerület 2017-ben választotta posztumusz díszpolgárának. Idén, születésének 120. évfordulóján és egyúttal a magyar kultúra napján Őrsi Gergely polgármester koszorút helyezett el a rá emlékeztető Kapás utcai táblánál. VZs
|
|