Életmód
Betűméret növeléseBetűméret csökkentéseNyomtatás

Montage – munkahely, kávézó, közösségi tér

2023. március 13.

Amiből lehet, abból a közeli alapanyagot választják, támogatva a helyi gazdaságokat és csökkentve ökológiai lábnyomunkat.

A Margit híd budai hídfőjénél áll a sokak által OTP-háznak hívott épület, amelynek földszintjén üzemelt már mozi, zöldséges és bankfiók is. Aki most arra sétál és bekukucskál az ablakon, egy igazi XXI. századi helyet láthat: az asztaloknál laptopjukba merülő, munkájukat végző vagy egy ínycsiklandozó kávé-sütemény mellett beszélgető embereket, a falakon képzőművészeti alkotásokat, a háttérben pedig a pultot, ami sok finomságot kínál az ott tartózkodóknak. Ez a Montage, ami nevéhez híven egyesít munkahelyet, kávézót és közösségi teret.

A helyet hárman hozták létre, három generáció képviselői, Krahulecz Erzsébet, Hermán Benedek és Szigeti Ádám, akik főállásuk mellett vezetik a Montage-t, és akiket elsősorban a II. kerület ismerete és szeretete fűz össze – tudom meg a Margit körúton felnőtt, jelenleg Hidegkúton élő beszélgetőtársamtól, Szigeti Ádám elméleti közgazdásztól.

– Kevés jó üzlethelyiség van Budapesten – mondja Ádám – így nagyon megörültem, amikor ez a helyiség kiadóvá vált: száz négyzetméter, az üvegportálnak köszönhetően hihetetlenül világos, tartozik hozzá egy nagy fedett terasz, és központi helyen, a Margit körúton van; mindenki láthatja, aki a 4-6-os villamoson utazik.

Teret adni a kultúrának

Szigeti Ádám, a Montage egyik vezetője

Nem is annyira a kávézó, mint inkább egy, a kultúrának is helyet adó közösségi tér volt Ádámék számára az álomprojekt. Jelenleg olyan autista fiatalok képeit láthatjuk a Montage falain az Autistic Art jóvoltából, akik egyáltalán nem beszélnek, csak a képeiken keresztül kommunikálnak, de további kulturális programokat, kiállításokat, beszélgetéseket és kézműves foglalkozásokat is szerveznek folyamatosan, utóbbit iparművészek vezetésével. Tervben van egy kis könyvesbolt működtetése is, a sarokban már gyűlnek a kötetek.
– Mindhárman sok önkéntes munkát végzünk, ezen keresztül sok ismeretségre tettünk szert. Az orvostanhallgató Benedek például hajléktalanokkal is foglalkozik; egyikük jól fest, az ő képeit is szeretnénk kiállítani. Nyitottak vagyunk mindenre, örülünk, ha olyanok kapnak itt egy kis publicitást, akik különben nem jutnának nyilvánossághoz. Ez egy igazi win-win helyzet: ők a kiállítással felhívják a figyelmet az autisták nehézségeire, mi pedig örülünk, hogy képeik emelik a hely hangulatát.

Válaszd a hazait!

A Montage túlvan már két sikeres karácsonyi vásáron és készülnek egy tavaszira is, ahová elsősorban a környék kézműveseit várják. A hazai, sőt környékbeli előnyben részesítése a vállalkozás egyik alapkoncepciója: a kínálat kilencven százalékban magyar, lehetőleg közeli termék.
– A szörp Budakesziről származik, a vegán sütik Solymárról, a piték Óbudáról, a kávé Kőbányáról, a kenyér pedig a Keleti Károly utcából – sorolja Ádám. – Amiből lehet, abból a közelit választjuk, ezzel is támogatva a helyi gazdaságokat és csökkentve ökológiai lábnyomunkat, hiszen nem mindegy, hogy a szomszéd kerületből vagy Olaszországból kell-e ideszállítani a termékeket. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert nagyon jó minőséget tudunk a közelből beszerezni. Találtunk például a Déli pályaudvarnál egy remek fagylaltgyártót, akinek hűsítő finomságait nyáron már kóstolhatják vendégeink. Konyhai felszereléseink nagy részét a szemközti Vasedényből szereztük be. Az ottaniakkal különösen jó kapcsolatot ápolunk, de ugyanez elmondható a környék vállalkozóiról is, a Bookta, a Manyi vagy a KicsiZso stábjáról, illetve az önkormányzatról. Csupa nyitottsággal és segítőkészséggel találkozunk.

Home office-ból coworkingbe

Ma még talán újdonság a coworking, azaz a közösségi munkahely, ahol egy térben saját eszközzel dolgozhatnak különböző foglalkozásúak, de az üzletvezető szerint a világ ebbe az irányba halad: egyre többen végeznek távmunkát, és időként jó kimozdulni a home office-ból, ahol esetleg az otthoni dolgok, a kutya vagy a gyerek miatt nehezebb koncentrálni a munkára.
– Valószínűleg egyre több hasonló, „dolgozós” infrastruktúrával rendelkező hely fog létesülni, ahol erős a wifi, minden asztalnál van konnektor, lehet nyomtatni vagy szkennelni. Sokan járnak hozzánk dolgozni, de szép számmal használják találkozóhelyként is a Montage-t, beülnek egy finom kávéra, süteményre, beszélgetésre.
2022 áprilisában nyitott meg a hármas profilú hely, de máris vannak törzsvendégek, akik hűségükért cserébe egy kulcstartót kapnak, ami tíz százalék kedvezményre jogosítja fel őket. Alakul a Montage közössége, amit a kedves kiszolgálás is elősegít. A mosoly mindig jó befektetés, állítja Ádám, és igaza van: jó ide bejönni, mert nemcsak a berendezés és a kínálat hívogató, hanem az itt dolgozók is megtesznek mindent azért, hogy otthonosan érezzük magunkat a Buda kapujában kialakított korszerű és barátságos vendéglátó, munkavégző és közösségi térben.    

Péter Zsuzsanna

Volt_egyszer_Budan_boritok_162.jpg